Harangszó, 1933
1933-06-25 / 26. szám
506 HARANGSZÓ 1933 június 25. megtörni az otthontalanság, a kilátásta- lanság. Elnéztem őket összeszorült Szívvel. Miért nincs otthonuk? Bizonyára volt köztük lusta, könyelmü ember, aki nem érdemel szánalmat, mert tálán komolyan meg sem kísérelte, hogy legyen neki. Legtöbbjének azonban önhibáján kívül nincs. Legtöbbje a fenti kérdésnél mások hibájára, a társadalom mulasztásaira mutathatna. Szomorú embercsoport volt, amely összeverődött, hogy egy kis sze- retetet élvezzen. Sohasem felejtem el az arcokat, amikor az alkalmi zenekar gyönyörű muzsikáját hallgatták. Más és más kifejezés az arcokon. Itt egy önfeledten, élvező arc. Ott egy megtörtén szunyókáló. Amott egy elégedetlen, amely azon lázadozott, hogy több éves nyomorúságában munkaalkalom helyett, ami otthont, családot, boldogságot jelentene neki, muzsikával szórakoztatják. Felállt és kiment. Ott a sarokban révedező, múltba visszanéző intelligens arc. A szép muzsika minden egyes hangja színes emlékmadárként repdesett a füle körül és néhány percre visszaélte magát a boldog aranykorba, amikor még volt otthona, terve, vágya, reménysége, hite. Ki tudná leírni az érzések sokféleségét, mely 295 otthontalan ember lekén őrlő szóként fúrt, vagy dühös viharként bele-beleté- pett és tovább szakított a résen, ami szívükön esett?! Kávét kaptak. 5 cukros feketekávét. Nagy fonott süteményt és mézeskalácsból sütött hízott disznót. Édes, vigyorgó képű figurák voltak ezek a mézeskalácsmalacok, amelyek valósággal kinevették, kikacagták ezeket a szegény szerencsétleneket és valóságos lázító beszéd ömlött ki nyitott szájukon és ezt látszottak mondani: Harapjatok belénk szegény ördögök ti, mások igazi, finom, zsíros falatot nyelnek. A kávé után kaptak egy drb. 1 kg-os vakarcsot. Ketté vágva, megvajazva, megsajtozva, kolbászosan, zacskóban. Legtöbbje alázatos lélekkel megköszönte s boldogan vette át. Örült, hogy hosszú idő múltán, ha ilyen kicsinységben, ha pár percre is, de őszinte, önzetlen szerető szívek melege sugárzott feléje, hogy pár órára otthon borult a feje fölé. Voltak azonban, akik megalázva, önérzetben sértve vették át az adományt. Érezték, keserű lesz minden falat íze, mert alamizsna! És nincs égetőbb fájdalom, mint dolgozni tudó és akaró férfi embernek alamizsnába harapni! (Folytatjuk.) Karcsai Kató a Zengedező Mennyei Karban. Irta : D. Payr Sándor. Nem boldoggá avatásról lesz itt szó. Hanem egy régi buzgó evang. család kiváló nötagjáról, akinek neve belekerült a mi harmadfélszázados régi, vastag énekeskönyvünkbe, az úgynevezett Zen- gedezö Mennyei Karba. Későbbi címe tévesen „Ó-graduál“ volt. Atyáink e régi jó könyvében, a 984. lapon olvasható ének versfőiből (a versszakok kezdő betűiből) ez a név olvasható ki: Kartsai Kató. Vájjon hogyan került ez a női név a szerkesztők, a mi komoly, szigorú pie- tista papjaink sok kiadást látott énekIslen hárfása. Történeti elbeszélés. Irta: KapI Béla. 20 XXII. Egyetemi tanulmányai befejezése óta most szabadul fel először ideje önmaga számára Wittenbergben. Fleischhauer archidiakonus házában theológiai stúdiumain kívül gyerekeket tanít. Berlinben Berthold András kamarai ügyvéd családjában irodai munkákat is végez. Mittenwaldeban minden idejét hivatásának szentelheti. Kora reggeltől késő éjszakáig mindig Isten szolgája lehet. Lélekkel és hűséggel eddig is megszentelte munkálkodását, de azért néha keserűen érezte kötelességeinek kényszerűségét. Most egészen Istennek áldozhatja magát. Mikor hárfáját pengeti, akkor is Isten dicsőségét hirdeti. Beletemetkezik a költészet törvényeinek kutatásába. Régi, kedves könyvek kerülnek asztalára: Opitz, Buchner, Rőber munkái. Előveszi egyetemi jegyzeteit, összegezi verselés közben szerzett tapasztalatait. Fontos a költői forma, de még fontosabb maga a gondolat. Válogatni és csiszolgatni kell a szavakat, mércikélni a verssorokat, mert a közönségesből művészet nem szü- lethetik. Nem elég Istent megismerni, engedni kell, hogy Isten éljen is bennünk. Siralmas lantpengetés az, ha hallgat a szív s csupán az értelein beszél. Képzelt Isten rajzolódik a verssorokból és hiányzik az, kivel vadon útján, napsütésben s éjszakai zivatarban találkozunk. Magában a biblia sem elegendő: szívünk oltárán gyullad ez világossággá és életté. Krisztus vérégyüjteményébe? Hiszen abból az időből csak Révay Erzsébet és Petrőczi Kata Szidónia költőnők voltak ismeretesek, míg majd azután Berzsenyi és Kis János körében Dukai Takách Judit is feltűnik. De ez utóbbi már nem írt egyházi énekeket. Van-e még, aki ismeri ezt a mi régi jó énekeskönyvünket, az Ó-granduált, amelynek a: vastagsága majd annyi, mint a széle, hossza? Az én példányom szép piros bőrbe van kötve, ma is ragyogó teljes aranyozással. Ilyeflt a könyvkötők ma már nem tudnak csinálni. Aranybe- tükkel van rányomva az egykori tulajdonos neve is: Koller született Szigethy Zsuzsanna 1800. Bizonyára az Eőri Szi- gethyek közül való. Ez is tehát nő. Úgy látszik a nők szerettek énekelni akkor is. Az énekeskönyv főrésze 1038 oldal. S ehhez hozzá kötve Sz. Molnár Albert zsoltárai hangjegyekkel 416 oldal. A passió és Jeruzsálem veszedelme 48 oldal s Áhítatos Imádságok 28 oldal. Összesen finom, vékony papíron 1530 oldal. A hónaljat ki kellett feszíteni, ha oda vették, de a ködmen zsebébe mégis befért. Kedves könyvük volt ez a mi atyáinknak. Az életüket kötötték hozzá. Első kicsiny formáját Aáchs Mihály nemescsói, Lövey Balázs győri és Tatay István téthi lelkész szerkesztette (Lőcse 1696.). Oly vastagra azután Bognár György sár- szentlörinci, Vásonyi Márton vadosfai, Torkos András győri, Saftorius János nemescsói, Perlaky József nemeskéri, Torkos József soproni és Fábri Gergely vadosfai lelkészek bővítették ki. Mikor a dunántúliak 1805. új énekéskönyvet adtak ki s az Ó-graduált betiltották, a falusiak semmikép sem akarták tőle megben megtisztult bűnös életünk küszöbére kell állnunk és azt kell énekelnünk, amit bűnbánó, hálaadó, szenvedő, megváltott lelkünk diktál nekünk. Kezdetben szívesen vitázik Albornnal. Nem citátumoktól függ a biblikusság, hanem a szellemtől. Nem tiltakozások mutatják egyházunk bélyegét, hanem evangélionti örök igazságunk. Később diakónusa szembefordul vele s ö egészen magánosán éli lelki életét. De magányosságában az Istenben elmerülő élet csodálatos mélységeit ismeri fel. Tekintete a mennyei atya szívébe pillant, érzései megtisztulnak, lelkének egyensúlya megerősödik. Néhány első énekéről mondta évekkel ezelőtt Crüger, hogy belőlük szelíd mosolygás fénylik. Most minden éneke ebben a ragyogásban fürdik, de fényét nem emberi lélekből, nem is az élet arcából nyeri, hanem Isten kegyelmének napjából. A teleírt papírosokat egymásra rakja. A köteg egyre növekszik. Gyülekezetének templomi szükségleteit is megismeri. Ilyenkor is új énekek kerülnek a régiek közé. Esténként csiszolgatja, néha csoportba osztja, megszámozza őket. Húsz, harminc, negyvennyolc . .. Üj tervekkel tér pihenőre, új énekek zsongásával ébred. Olajmécses vet sárga fényt előrehajolt fejére. Kezében megáll a toll s behunyt szemekkel mozdulatlanul tekint maga elé. Hárfahúrok halk akkordjait hallja s lelke suhanó szárnyakon magasba emelkedik. Sietve szalad keze a papíroson s megírt régi sorok alá új sorok illeszkednek. Mi az Úrtól jő, drága gyermek, Fogadd jó néven kegyelemnek.
