Harangszó, 1933

1933-06-04 / 23. szám

1933 június 4. HARANGSZÓ 181 minden gyermekétől, meg nem gyújtja a szivekben a szeretetnek lángtengerét. A mai kor vonásaihoz végül hozzátartozik az érzéki élvezetek­ben való tobzódás, a mámor is. Mintha csak egyre jobban feledésbe menne, hogy az embernek lelke is van, amelynek éltető eleme a tisz­taság és felszabadulna minden aljas ösztön, amely a bukott testiségben lappang. Az emberi szellem isten­adta tehetségeit is megfertőzte az érzékek éhsége és megdöbbentő módon állanak ennek csillapításá­nak szolgálatába. Az irodalom nagy területein szennyes ár csap át, ké­pekben és szobrokban testet ölt a szemérmetlenség, a bűnös vért kor­bácsolják és pezsdítik a megtébo- lyodott tánczene forró lüktető üte­mei. Az érzékek mámora, amely orgiákat rendez a mulatóhelyeken és meg-meggyalázza a családi élet szentélyeit is, összefügg korunk előbb említett vonásaival. A belső szorongás, a fejek felett lebegő Damokles-kard rémétől való rette­gés a sátáni intelem igézete alá kerül: „Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!“ és a fékevesz­tett önzés vadul izlel bele az élve­zet minden csillogó poharába és eszeveszetten tépdesi minden szí­nes, bódító virágát. Azért, mint a félelemnek és az önzésnek, úgy a mámornak is csak egy vethet gátat: pünkösd felvirradása, az áldott Lé­leknek tisztító tüze. A józanság Lelke térítheti csak észre a vágyak örvényébe kerülteket, amikora szent Isten szine elé állítja őket és meg­nyitja füleiket a kérlelhetetlen is­teni parancs me’ghallására: „Szen­tek legyetek, mert én, az Ur, a ti Istenetek, szent vagyok!“ (3. Móz. 18, 2.) Bünbánatra való józanodásra van szüksége ennek a nemzedék­nek, a pünkösdi tűz fellobbanására van szüksége, hogy megemésszen tisztátalanságot, szennyet és ennek hamvaiból diadalmasan támadjon fel uj élet szentsége. Ezért könyörögjünk meg-meg- ujuló pünkösdért, az erő, a szeretet, a józanság Lelkének mind teljeseb­ben való eljöveteléért! Ezért kíván­kozzunk nagy-nagy vággyal a pün­kösdi tűz magasra-lángolása után! Ezért szálljon ma buzgóbban, mint valaha ég felé imádságunk: „Jövel, Szentlélek Úristen! Jövel, oh jövel!“ Terjesszük a „HARANGSZÓ“-tl Hit és misszió. A külmisszió munkája nem üzleti mérlegelésből és nem politikai számítás­ból született meg, hanem a vallási élet talajából nőtt ki. Amikor egy nép, vagy személy életében elevenné lett a hitélet, rögtön megvilágosodott a Krisztus misz- sziói nagy parancsának küldő és a po­gány nép lelki nyomorának hívogató kö­telezése és megindult a missziói munka. A múlt század második felében egy angol keresztyén Hudson Taylor azt ol­vasta valahol, hogy Kínában minden hó­naljban millió kínai hal meg Krisztus nél­kül. pogánvul. Mikor ez a gondolat elő­ször ragadta meg. se társa nem volt, se pénze, de volt élő hite az Isten kegyel­mében és a Krisztus győzelmes ereiében. 1865 június 25.-ének vasárnapján Bibliá­jának a lapszélére ezeket a ceruzairású sorokat jegyezte: „Imádkoztam 24 el­szánt és ügyes misszonáriusért". Hite az imádságot meghallgató Istenben oly szi­lárd volt, hogy két nap múlva elment a London és Megyei Bankhoz és 10 font lefizetésével megalapította a Kína-bel- földi missziót, amelv azóta az egyik lee- áldottabb és leghatalmasabb missziói állomássá fejlődött. Ezt a missziói munkát ma is a hit és hivő imádság tartja fenn. A neve is ez: faith mission, hivő misszió. Jellemző erre a következő eset, mely a Kina-belföldi misszió megindulásának még egészen a kezdetén történt. Egy népes ünnepélyen Hudson Taylor hatalmas előadást tar­tott a misszióról. Utána nyugodtan leült a helyére. Az elnöklő világi úr odasugta néki, hogy hirdesse ki az offertóriumot. sál és Magister Lubath conrektorral hazafelé jöttek. Éppen házuk kapujához érkeztek, mikor ezzel a kiál­tással: Isten segíts! szívéhez kapott s összeesett. Mire felemelték, már halott volt. — Szegény ember! — Tizenkét gyermeke van! — Tudom. — Mennyit küzdött és éhezett szegény barátom, míg végre archidiakonusi állást kapott. És most! . . . — Csak szegény anyám meg ne tudja! ... — Nem szabad megtudnia! — Látja, Paulus úr, évek óta nem tudok szaba­dulni egy rettenetes félelem nyomása alól. A halál jár körülöttünk. Gondoljon csak vissza: hányán meghal­tak az utolsó időben rokonaink közül. Azután szegény Fritze bácsi! Egy évvel ezelőtt a Berkow kis fia és most ő maga. Minden reménység és élet elvész, halál jár körülöttünk. — Isten küldi, — mondja Pál szelíd biztatással. — Éjszakánként sokszor fürkészgetem szendergő anyám arcát. Az alvó ember mozdulatlan arcáról kö­zelgő sorsának jegyeit olvashatjuk le s némaságában tit­kokat fecseg ki előttünk. Csontjára feszül a szederjes színű bőr. Kéken erezett szemhéja reszketve felhúzódik s kiforduló szemfehérje pillanat múlásig kiégett csillag­ként üresen mered ránk. Arcvonásairól minden időle­ges letörlődik s az orr-nyereg élesen magasodik ki, mint lapályos földről az eddig észrevétlenül maradt hegytaraj. •— Paulus úr, sokat nézem alvó anyám arcát és leolvasom róla Isten közeli rendelését. Egészen más ez az arc, mint azelőtt volt. Nézze csak meg, hogy meny­nyire megkeményedtek vonásai. Lázas tekintetéből hiányzik a tűz. Arccsontjai hegyesen kiállnak, álla szögletesen előrehajol. Nyaka megvékonyodott s tar­kóján állandóan mélyül a két halál-gödör. — Én azt hiszem, Paulus úr, a halál már bejött házunk kapuján. Talán a lépcsőforduló sötét szögellet- jébe húzódott, talán folyosónkon suhan, talán éppen most lép a betegágyhoz ... Pál megfogja Anna Mária kezét s erősen meg­szorítja. — Azt hiszem, igaza van. Anna Mária kisasszony. Nekem is feltűntek ezek a változások. Attól tartok, hogy az utolsó tusa nagyon közel van. De legyen erős! Merítsen hitéből bátorságot! A leány törékeny alakja kiegyenesedik s arcán Istenbe vetett bizalmának fénye világít. — Erős leszek! Most már én is megtanultam a koporsó bibliai diktumát. Megtanultam és tudom, hogy Isten igazsága és követelése ugyanaz marad, ha önmagunkról van szó, nem pedig másokról. Isten ke­zébe hittel kell odaadnom drága jó anyámat és örül­nöm kell kegyelemből elnyert boldogságának. Kissé tovább pihen egymásban kezük. Azután egyikük betegágyhoz, másikuk ravatalhoz siet. XX. Az élet még mindig erősebb a halálnál. A szívós természet legyőzi a támadásokat, sőt rövidideig tartó sikereket tud elérni. A beteg életmécse újból tápot kap. Hónapok óta kettő táplálja: imádság és kegyelem. A fizikus most már nem mer prófétáim". Csendes tudat-

Next

/
Thumbnails
Contents