Harangszó, 1933
1933-05-28 / 22. szám
XXIV. évfolyam. 1933 május 28. 22. szám. Alapította: KAPIBÉLA 1810-ben. Lap tulajdono«: Dunántúli Luther-Szóvotség. Az Országos Luther* Szövetség hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap, PoBtaceekkszámla: 30.523. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Isten nem lehet más, mint szeretet. Luther. A „Harangiaí" uarkwutt-ktadóUYatal* GYŐR U., Petőfi-tér 1. Előfizetési ára * negyedévre l P 28 fillér, félévre 2 P 40 fiílér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10*/»-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre l P fid fillér. Bepillantás a mennyországba. János ev. XVI. 23 ........... É s azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről“... C sodálatosan nagy reménységről beszél ez az ige! Bepillantást enged egyenesen a mennyországba .. . „Azon a napon nem kérdeztek majd semmiről“, mert ott nem lesz semmi panaszunk, nem szenvedünk semmiben sem szükséget, valóia válnak reménységeink, ott úgy lesz, ahogy a próféta mondotta : „Orökkéváló öröm borítja fejüket, vigasságot és öiörhöt találnak, és eltűnik a fájdalom meg a sóhaj“ ... Nem kérdezünk semmit, mert aggodalmunk minden szorongó kérdésére kielégítő feleletet kapunk, minden titok megoldódik a szemünk előtt, bűn és halál mind a hátunk mögött marad, . . . nem lesznek többé! A jövendő ismeretlen holnapja nem aggaszt többé, mert meg fogjuk őt látni úgy, amint van. Istent látni! . . . János apostol is ebben látja a megígért mennyország teljes örömét, egész boldogságát, amelynél nagyobbat sem embereknek, angyaloknak nyelve nem mondhat : „Meg fogjuk őt látni úgy, amint van." És még valakit látunk ott az Isten közelében! Ott lesznek mindazok, akik hallgattak a Pásztor szavára, akik követték őt a múlandó élet kanyargós vándorútján . . . Oh boldog viszontlátás! Ahol a fő, ott lesznek a tagok. Ahol az Ur, olt lesz az ő gyülekezete. Ahol a vőlegény, ott lesz az ő menyasszonya . . . igen ott lesz az egész igazi keresztyénség. Mindennek pedig Jézus menny- bemenetele a pecsétje. Áldozócsütörtök tanítja a Jézus bizonyos Ígéretét: „Ismét meglátlak titeket, és magamhoz veszlek titeket. Csak egy kevés idő és ismét megláttok engem, mert én az Atyához megyek, hogy helyet készítsek tinéktek is.“ Felfelé nézünk és ez a mai ige, ime bevilágít a menyország örök titkaiba . . . „Üdvözítőm, te mennybe szálltát Dicsőségben részesülni, Oda vágynék hová jutottál, Én is veled egyesülni, Oh tudom, hogy hozzád jutok, Ha mint te én is úgy futok. Szent, szent előttem az ígéret. Hogy egykor ismét visszatérsz, S kikért kiomlott drága véred, Mind élőt, mint holtat ítélsz. Oh add, hogy hitben várjalak, S nyugodtan fogadhassalak.“ Ámen. Szomjúság. Van-e nagyobb gyötrelem, mint tikkasztó hőségben a szomjúság? Nézd a sivatag vándorát! Felette az égető nap, lábai alatt a forró homok; kinzó szomjúság gyötri; ereje mindjobban fogy, fáradt tagjait már alig vonszolja. S mikor megpillantja az oázist, szemeiben újra felcsillan az élet tüze; nem érez már fáradtságot, kimerültséget, elfeledteti ezt vele az a tudat, hogy nemsokára vizet talál. Életösztöne újra feltámad, végső erőmegfeszítésével szinte rohan a cél felé. Nem látja már a sivatag sivár képét, nem érzi a rekkenő hőséget, csak az oázist látja, ahol élet van, az oázist, amelyet mielőbb el kell érnie. Testvérem ! Gyötrelmes, kinzó a szomjúság s nem tudsz ellene védekezni; mert jóllehet ideig-óráig le tudod ugyan csillapítani, de később újra hatalmába keríthet. Vájjon nem érzel-e ilyenkor keserű csalódást s nem vágyódsz-e olyan viz után, amely örökre eloltja szomjadat, amelyből, ha egyszer iszol, soha többé meg nem szomjuhozol? Segítsen az Ur, hogy felébredjen lelkedben a szomjúság az Élet Vize után, hogy tudd keresni az Élet kristálytiszta, aranyos csillogásu, soha ki nem apadó forrását, amely lelked terméketlen sivatagját termő oázissá varázsolja, amely uj életet ad az elalélt, megfáradt, szomju- hozó vándornak. D. E. A konfirmáció. Kedves lapunk szerkesztője kezembe adott egy képet azzal a megjegyzéssel, hogy az a kép lesz a kísérője a konfirmációról Írandó cikkemnek. A kép egy szoborműnek a fényképe. Virágkoszorús angyal letérdepelve tart a kezében egy tengeri kagylót s látszik rajta, hogy valakit vár s annak a valakinek valamit a kagylóból felkínál. Kit vár ez az angyal, akit — miként szárnyai mutatják — Isten küldött le az égből, hogy a földön emberekkel jót tegyen? Várja a kis gyermekeket, akiket Jézus any- nyira szeretett. És mit kínál fel nekik abból a tengeri kagylóból ? Talán valami drága gyöngyöt, amit a búvár élete kockáztatásával hozott fel a tenger mélyéből? Vagy talán egy egész gyöngyfüzért, hogy a kisgyermek földi kinccsel és földi ékességgel kezdje meg életútját? Sok szülő szeretné, ha gyermeke csakugyan ilyen földi kincset, földi szépséget kapna bölcsőjébe ajándékul. Sok szülő azt gondolja, hogy szépség és gazdagság volna a legjobb biztosítéka gyermeke jövendő boldogságának. Ámde azok a virágok, amelyeknek koszorúja az angyal fejét övezi, mennyei kertekben nyíltak s meny- nyei szépségről beszélnek. Az a kagyló, amelyet az angyal a kézé-
