Harangszó, 1933
1933-05-14 / 20. szám
156 HARANGSZÓ 1933 május 14. értelmi és kedélynevelő hármas munka- beosztásában az első erre utal. A bibliaórák, az istentiszteletek testületi látogatása, az évenkénti együttes urvacsoravé- tel mind arra valók, hogy odaültessék a leányokat a Krisztus elé, hallgatni öt a Máriák csendes áhítatával s így indulni el a Márták szolgálatára. Ápolja az egyesület az egyház felé is a kapcsolatot. Sok egyháztársadalmi egyesület beleesett már abba a kísértésbe, hogy egyházpótlék akart lenni, ahelyett, hogy szolgája és szolgálója lett volna az egyháznak. A győri evangélikus leányegyesület nem elvonja, hanem bevonja tagjait az egyház munkájába. Nincs öncélú piogrammtüzése, minden munkája eszköz csak ahhoz, hogy egyházias leányokat neveljen. Mikor az egyház szociális tevékenykedésében munkásokra van szükség, a leányegyesület tagjai szívesen hozzák ajtókon kopogtató gyüjtőkészségüket, kézimunkázó kezük szorgos varrótűjét a vándorkosarak, vagy karácsonyi gyermekfelruházás ruhadarabjainak elkészítéséhez. Amikor pedig az egyház a kegyelet adóját akarja leróni hősei, vagy ősei iránt, akkor is a leányegyesület tagjai hozzák és fonják koszorúba hőseink emléktáblájára a borostyánt s ők hullatnak egy-egy őszirózsát nagyjaink sírjára kinn a temetőben! Ápolja az egyesület a kapcsolatot a Kezembe került a győri evangélikus ifjúsági egyesület leányosztályának múlt évi jelentése s munkavégzésének, próg- rammtervezetének nehány adata. Ha ezekből az adatokból két szóval kellene meghatároznom ennek a virágzó leányegyesületnek sokirányú munkáját, azt mondanám, hogy ez a munka nem más, mint kapcsolatok ápolása. Kapcsolatok ápolása elsősorban 1 s- t e n felé. Az egyesület valláserkölcsi, és gúny Krisztusnak és Istennek a szent nevét? Érzelmeink, szavaink, tetteink, életünk egészen keresztyén-e? Tudunk-e szenvedni is az Űr Jézusért? Ha eddig még nem kellett üldöztetést elviselnünk, adjunk hálát Istennek; de, ha úgy kerülne, legyünk készen mi is a tanítványok sorsára, hogy ránk is vonatkozzék az Urnák szava: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.“ Leányaink. Az édenkert boldogságának abban volt a lényege, hogy megértő közösségben éltek benne az emberek. Az éden- kert elvesztésének pedig abban van a lényege, hogy a sátán átkos rontó keze szétvagdosta a szívek kötelékét, amellyel Isten keze összefűzte az ember szívét a másikéval s mindkettőét Önmagáéval. Megszakadt a kapcsolat, széthullott a közösség. Ez azt is jelenti, hogy ma alig végezhet valaki áldottabb munkát annál, minthogyha összefűzni igyekszik azokat a szálakat és újrateremteni azokat a közösségeket, amelyeket eltépett és szétzüllesztett a sátán keze. Isién hárfása. Türléneti elbeszélés. Irta: Kapl Béla.. 20 XVI. Iráskötegböl válogat. Egy, kettő, három, négy..., tizenhat, tizenhét, tizennyolc. Még egyszer megolvassa: 18 ének. Nem tudná megmondani: hányadszor nézi át azokat. Némelyiket ötödször, némelyiket századszor. Még mindig javít rajtuk. Nem sokat, talán csak egy szót, vagy elmaradt vesszőt. Áthúz egy kifejezést és simu- lóbö jelzőt ír helyére, mely jobban alkalmazkodik a költői gondolat zenei vonalához. Egyik másik strófánál törlésre emeli tollát, de azután mégis csak kegyelmet gyakorol. ( , J Í.J /julJij Szemei égnek, halántéka forrón lüktet. Testét olvasás közben delejes áram borzongatja. Mik ezek az énekek? Húros lantfészekből felröppent dalos madarak? Nincsen más hivatásuk, minthogy napsugárban ragyogó szárnyon magasba, emelkedjenek s az emberi elet erdejét megtöltsék fülnek, szemnek kedves muzsikaszóval? Mik ezek az énekek? Művész elme pallérozott alkotásai? Eszme és forma, gondolat és alak, belső mélység és külső szépség találkozásai, melyek jogosultságukat a homlokukra ütött örökkévalóság bélyegben hordozzák? Mik ezek az énekek? Isten verses magasztalásai? Rímekbe szedett erkölcsi tanítások? Ritmusban lüktető kenetes prédikációk? Bünostorozások, vagy sebkötözgetések? Kinek van rájuk szüksége? Istennek, a költőnek vagy az olvasónak? Hallgató éjszaka alszik már a ház. Félhomályú szobában egyedül virraszt Pál. Olajmécses pislogó lángja vet fényt Írásaira s a felső ablakszemen betekint a szomszéd ház havas feje. Kezéből ernyedten hull asztallapra a toll, míg szeme az árnyékos falra rajzolt szeszélyes vonalú alakokat nézegeti. Ügy érzi, mintha mezítelenre vetkeztetett lelke komor bírák zöldasztala előtt állna s reszkető kézzel feléjük nyújtaná énekes füzetét. — Ne bántsd a művészi formát, mely sokaknak új, másoknak meg már avult. Hagyd a rímet és versmértéket, mely kö?ül az első némelykor hamisan cseng, a második meg elalkudja törvényét. Hunyd be szemedet, ha botlik művészi Ízlésem és csak azt nézd, hogy mindig a tiszta szépet akarom. — Az én énekem régi és új egyszerre: az emberszív örök érzése. — Isten beszédét beszélem halk akkordokban. Örök forrásvizem az örök ige. Bennem tükröződik a haragos ég és a nap fehér mosolygása: ítéletre hivó Isten-harag s kegyelmet kinálgató örök megbocsátás. Kicsi tükör vagyok csupán, de égre írott kereszt világít belőlem. Felszakadt, szétfoszló hangja lettem az emberi szellem káprázatos világának, de nem magamból, hanem abból erősödöm, kinek gyenge visszhangjává váltam. Készül a szeretetvendégség.
