Harangszó, 1933
1933-04-30 / 18. szám
1933 április 30. HARANGSZÓ 141 vele. Milyen jól esik később is olvasni a régi leveleket. Az édesanya intései nem röpke napokra szólnak, hanem egy egész életre s az édesanya tanítása mindig kötelez. Mikor e sorokat olvasod, döntse el a lelked: milyen gyermeke vagy te evangélikus anyaszent- egyházunknak, ennek a drága édesanyának. Mit cselekszel a a hozzád küldött anyai levelekkel? Nem is vagy rájuk kiváncsi? Visszaküldőd? Nem fogadod el ? Csomagoló papírnak használod? Sietve túl adsz rajtuk? Vagy pedig örömmel várod, a szívedre szorítod és féltve megőrződ,. mint drága értekeidet, amelyeknek minden sora arról beszél, aki érettünk való munkálkodásban fáradt meg . . . Ezeket beszélték nekem a sárguló írások . . ., édesanyám levelei . . . Mi neked a „Harangszó“ ? Egy nyári forró vasárnap délután beállít a kiadóhivatalba egy nagy, lű-"20 .kilós, .csomagot .clpeló leány és elmondja, hogy Celldömölkrof utazott fel ide és magával hozta visszamenőleg sok esztendőről a szép renddel összegyűjtött „Harangszó“ példányokat, melyekből egy pár szám hiányzott és mely hiányt itt remélt Egy 45 méteres templomtorony a Harangszó egy évi példánytömegének 190 méteres oszlopa mellett. pótolhatni. Végtelen boldogsággal illesztette be a sorozatba azokat a példányokat, melyeket tudtunk neki adni és innen tovább utazott az éjszakai vonattal Budapestre, ahol a Luther-Társaságban Ígérték meg neki, hogy egy pár hiányzó számot pótolni fognak. íme egy egyszerű leány, aki napokon és éjjeleken keresztül hordozza magával a Harangszó évfolyamainak súlyos kötegeit csak azért, hogy lapja teljes legyen. *** Egy alkalommal a posta a következő levelezőlapot hozza: „A háború idején a diósgyőri vasgyár kórházában feküdtem sebesülten, amikor a tábori lelkész úr kezembe adta a Harangszót. Itt olvastam először ezt a lapot. Azóta előfizetője lettem a lapnak és mind a 17 évfolyam szép rendben megvan, csak 1919-ből hiányaik a kommunizmus alatt megjelent számokból kettő, mert az a postán elveszett“ stb. Tisztelettel X. Y. református egyháztag. A celldömölki állomáson vár a vonatra a szerkesztőség egyik tagja. Egyszer csak figyelmes lesz egy beszélgetésre s hallja, hogy két földmíves ember nagyban tárgyalja a következő kérdést: „Mit gondolsz, tönkre megy-e Irén?“ — és a beszélgetés folytatásából kitűnik, hogy mindkettő buzgó „Harangszó“ olvasó, ki lélekszakadva várja dr. Schlitt Gyula: „A vagyon nem boldogság“ című kis regényének a meseszövését. *** Az egyik öttevényi előfizetőnk beszélte el a múltkor, hogy kisleánya minden pénteken elébe szaladt a posTekintetét szavai elmondása után sem veszi le Pál arcáról. — Hanem nekem is hasonló mondanivalóm van, Paulus úr. Tessék kímélni magát! Vagy talán azt hiszi, hogy csodálatos jószinben virágzik? Nem, kérem! Arca sápadt és beesett, szemei fáradtak, sőt kérem, — vidám mosoly ragyogja be arcát, — halántékánál őszülni kezd. Pál szeretne közbeszólni, de ő tiltakozva fejét ingatja. — Anyámmal múltkoriban ujjainkon összeadtuk, hogy naponként hány órát dolgozik. Délelőtt a gyerekekkel négy órát, délután az irodára körülbelül három óra esik, apám legalább így mondta. — A munka változatossága enyhíti a dolgozás időtartamát, — szól közbe mosolyogva Pál. — Anyám betegszobájában naponként legalább 1—1% órát tölt. — Az nem munka, hanem pihenés. — Azután az esti dolgozások. Ki az, aki mindennap éjfél után tér pihenőre? Tegnapelőtt éjjel egykor, tegnap pláne kettő után. Hát okos dolog ez? Naponta dolgozik 10—12 órát. Azután olyan az arca, mint a fal. Azt mondják majd az emberek: jött Bertholdékhoz egy virágzó fiatalember és elment tőlük egy rokkant, öreg ember! Pál szívét csodálatos melegség járja át, de azért tréfára fordítja a dolgot, összekulcsolt kezeit a leány felé emeli s esdeklő hangon mondja: — Kegyelem, Anna Mária kisasszony, minden bűnömet megbánom, csak ne sorolja fel azokat! Anna Mária komolyan folytatja. — Édesanyja már meghalt, nővére nincsen itt. Mi vagyunk tehát felelősek önért, Paulus úr. Szeretném, ha nővérének tekintene s megengedné nekünk, hogy egészségére vigyázzunk. Pál hirtelen megáll, egészen szembefordul a leánnyal és nagyon meleg hangon így szól: — Ennél nagyobb kitüntetésben nem részesíthetett volna, Anna Mária kisasszony. Mindig méltó igyekezem lenni bizalmára. — Hát akkor megkérdezem, Paulus úr, igaz az, hogy el akar tőlünk menni? — Én?... — Magister Hoffmann mondta mulkoriban anyának. Pál gondolkodva a fejét rázza, azután lassan így szól: 1 1 j '— Magamtól nem megyek, csak ha kell mennem! Vagy azért, mert küldenek, vagy azért, mert Isten máshova rendel. Szeretném megmondani, Anna Mária kisasszony, hogy nekem a Berthold-ház boldog otthon s a Berthold-család drága családi kört jelent, amit én Istennek megköszönni, embereknek meghálálni sohasem tudok.
