Harangszó, 1933
1933-04-23 / 17. szám
132 HARANGSZÓ 1933 április 23. Mennyi hűséget, otthonszeretetet tanulhatunk a fecskétől, mennyi szerénységre és megelégedésre taníthat az ő élete! Nem panaszkod- nék-e vájjon édesapánk reszkető keze s édesanyánk jóságos szemének meleg parázsa a hűtlenségről, az otthon elhagyásáról? Drága lelkiszülőnket, édes anyaszentegyhá- zunkat megtudjuk-e védelmezni romboló kezek munkájától s a tolakodó erőszak, a hitetlenség hódításától. Nem szédít-e meg sok hűtlen, fészekgyalázó evangélikust magas polcoknak, előnyös házasságoknak jegenyekoronája, hogy otthagyja a csendes, szegény egyházát, melynek egyetlen kincse, hogy istápolója, védóvára lehet Jézus Krisztusnak, az Ő evangéliomának ? A fecske a reménység madara; új életet jelent, a tavasz feltámadását. Elmondja, hogy felolvad a jégkéreg s a mosolygó földből tavaszi virágok feje emelkedik fel, mintha az édes anyaföld akarná imádságillatát felárasztani Teremtőjéhez ... a kihalt fecskefészekben lesznek még bolyhos fiókák s új életharcra indulnak szárnyukat próbálgató fiatalok. Nézz a fecskére bánatosszívű vándortársam, ki fájdalomkönnyü- iddel keseregsz kihűlt remények üszkös romjain, nézz a fecskére életharcban elcsigázott, bűn tőrébe esett embertársam, ki életuntán, kedvszegetten zuhantál a porba. Nézz a fecskére tépettszárnyú, té- pettestű magyar testvérem s lásd meg és halld meg, hogy valahonnan messze, szebb hazából áldott halmok boldog zöldje mosolyogva integet, valahol a föld alól eltemetett magyar hősök poraiból tavaszi virágok törnek fel a kiégetett ugaron, valahol törik már a nagypénteki sír hazug pecsétjét, valahol zsibbadt kezek új életakarással nekifeszülnek az igazságra hengerített kőtorlasznak s a tavaszi légben, a virágillatban, a rügyfakadásban, a fecskék csicsergésében Isten üzenete magasztosul szent harmóniává: feltámadunk! Köszönöm Uram ... Köszönöm Uram Neked a falut, a bogárhátut, a fehérfalut. Köszönöm, hogy falut adtál nekem, hol napvilágot láthatott szemem. Folyót, fákat és tiszta kék eget, a mezőt, dombot s a „majdnem-hegyet“. Köszönöm a nagy gulyakolompot, s a patakokra ráhajoló lombot. Köszönöm az álmom a lombok alatt, a kakukkhangot, mely felémszaladt. A gólyát, gémet s minden madarat, fecskét s fészkét az eresz alatt. Köszönöm a langyos esőt, napot, s a tavaszi ibolyaillatot. A nyárt, az őszt meg a hideg telet, Köszönöm az estét, reggelt s delet. Köszönöm a tavasz minden virágát, a templomnak félhalk zsolozsmáját. A zöld rétet, hol a bárány béget, nagyanyám ajkáról a meséket. Köszönöm Uram Neked a falut, a muskátlisvirágos ablakut. . . * * * S ha eljön a vég... Ha száz kérdésre jő száz felelet, Köszönöm Uram majdha rámhull ... a szemfedelet.. . Fekete Sándor. Élj úgy, hogy ha meghalsz több is maradjon utánad, mint egy gyászjelentés és sírfelirat. Isten hárfása. Történeti elbeszélés. Irta: KapI Béla. 17 XIV. Élete teljesen felolvad kötelessége teljesítésében. A gyerekek rajongnak érte s hozzáigazodnak szigorú és mindig következetes egyéniségéhez. Újabban az ügyvédi iroda is több munkát ad. Fritze konsistoriális elnök a béketárgyalásokra készül s az anyag egy részét Bertholddal állítja össze. Éles judiciummal megfogalmazták már a remekül felépített politikai elaborátuinot is s azt Pálnak kellett latinra lefordítania. Fritze elnök szerint ugyanis az ilyenféle politikai irat lefordításához nem elég a jogi tudás, hanem az etikai különbségárnyalatok megérzése szükséges. Jogászé az éles beállítás és az argumentáció felépítése, etikusé a szempontok emelkedettsége és finomsága. Fritze nagyon elcsodálkozik, mikor veje, Magister Hoffmann prépost, erre a fordító munkára Gerhardt Pál informátort ajánlja. — Közel kapod, Bertholdék házában. — Az a csendes ember ilyen szép készültséggel bír? — Úgy van, az a csendes ember! Nyugodtan rábízhatod magadat! Pálnak a családhoz való viszonya is elmélyül. Bizonyára belejátszik az új helyzet kialakulásába, hogy megismerik értékes képességeit és jellemtulajdonságait, de ebben legnagyobb része mégis csak az asszony betegségének van. Sóhajok hidján jut el Pál a család szívébe s ezen keresztül jutnak a családtagok az ő közelébe. Különösen közel kerül magához a beteghez, ki el sem tudná képzelni Pál nélkül az alkonyati órákat. A bibliaolvasás is állandósul. Rendesen hárman vesznek azon részt, de az utolsó hetekben az öreg Bert- hold is csak ritkán hiányzik. Ma rossz napja van a betegnek. Mintha éles késekkel hasogatnák lábait s a kinzó fájdalmak egészen szivéig hatolnak. Először a balzsamos dobozzal végez, azt mérgesen földhöz vágja: Azután a városi fizikusról mond véleményt, ő azonban szerencséjére nincs jelen. Végül Anna Máriát veszi munkába, ide-oda futtatja, minden tevését kifogásolja, úgyhogy végre szegény leány sírva fakad. — Paulus urat sem bántja a pontosság, zsörtölődik mérgesen. — Rendesen hat órakor jön anyám. — Ma négyre Ígérkezett, hiszen este nincsen itthon. — Igaz, de még csak félnégy van!
