Harangszó, 1933
1933-04-23 / 17. szám
XXIV. évfolyam. 1933 április 23. 17. szám. AUpltotU: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonol: Dunántúli Luthir-8z4*ltxé|. Ax Oraxigsa Lntker- Stíreu** kiratalM lapja. Magjelimk minden «isárnip, PoitacaeUixámla: 39.526 Előfizetőit elfogad minden evang lelkész él tanító. Munkától senki sem halt meg, de a tétlenség már életébe került embereknek. Ab ember munkára teremtetett, akárcsak a utam darak röpülésre. Luther. A „Haraagaa*" •zerkeutó-kiadóbiTatala GYŐR U , PetóB-tér I. KlöBzetési ára * oojryedóvre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fiílér. Efy évre 4 P 80 fillér Caoportos küldéssel lO*/*-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P io fillér. Bizonnyal feltámadott. I Korinthusi lev. 15—4. „A Krisztus feltámadott a harmadik napon az írások szerint. * H a ez az ige nem az igazságot mondaná, ha tévedés, hazugság volna, akkor igazán cinikusan kellene kérdeni: van hát egyáltalában igazság a földön, vannak egyáltalában történelmi tények? ... Van akkor csak valami értéke is az apostolok bizonyságtevésének? ... Kit látott akkor Kéfás, kit láttak a tanítványok, kit látott a több mint 500 atyafi, kit látott Jakab, Pál, ha Krisztus nem támadott fel és nem övele találkoztak? ... Ugy-e, milyen óriási, megfejthetetlen kérdések támadnak, ha fejünket rázva tagadni próbáljuk Krisztus feltámadását... Luther azt mondja: „A Krisztus feltámadásáról szóló tanítást meg kell tartani, mert ez tart meg bennünket, ha értünk jön a halál!“ Amilyen bizonyos az, hogy a halál nem mese, hanem félelmes valóság, éppen olyan bizonyos, hogy a halál fulánkját csakis a Krisztus feltámadásának ténye tudja elvenni. Sőt a keresztyén hit minden tanításának, az Isten minden ajándékának a Krisztus feltámadása ád értelmet. Krisztus istensége, a megváltás bizonyossága, az örök élet reménysége mind csak akkor lészen számomra érték, valóság, ha Krisztus nem maradt a sírban, hanem bizonnyal feltámadott. Jézus halála nélkül nincs számunkra kegyelem — Jézus feltámadása nélkül nincs igazság. Haldokló mellé hívták a fiatal lelkészt, hogy az utolsó órák sötétségében a vigasztalás gyertyáját meg- gyujtsa ... A fiatal lelkész szavai csupa kíméletből kerülték a halálnak, az elmúlásnak gonodola- tát. „Erősebben, erősebben lelki- atyám ...“ — szólalt meg a beteg „ ... nehéz teher nyom ... tudom, hogy Istennek meg kell büntetni mindazokat, akik az ő parancsolatai ellen vétkeztek ... én pedig vétkeztem az Isten törvényei ellen ... erre adjon vigasztalást ... itt adjon enyhületet...“ És akkor megszólalt a könyörgés imigyen: „A Krisztus vére és áldozata egyedüli menedékem nekem, csak vele tudok meg- állani az én Istenem előtt, rajta kívül nincsen élet, nincsen üdvösség, nincsen kegyelem, vele megállók az ítéletben, vele haza találok az örök életre“. ... És a halál tusát vívó szív ebben a tudatban, ebben a hitben megnyugodott.. . Csipogó fecskepárok telepednek a sürgönydrótra, mintha bele akarnák énekelni pici csőrükkel a nagy világba a tavasz üzenetét. A fecskenépség csicsergéséből kiolvashatjuk a madársorsnak sok drága tanulságát. A fecske vándormadár. Mikor az őszi harmat fagyos csókjára halálba dermednek a nyári virágok s a fák lefosztott ágait cibálja az őszi szellő, a fecskehad összesereglik a portán s utolsó búcsúdallal nekivág, hogy jobb hazát keressen. Útközben küzdenek a viharral, a tenger gyilkos távolságával; a gyengék szárnyszegetten hullanak a porba, százan és ezeren esnek ku- fár kezek tőrébe, de az erősek, a lankadatlanok egy hajnali reggelen meglátják az új hazának hívogató halmait. Mi is vándorok vagyunk; a sorsunk vándormadársors. Alighogy kiröppenünk a családi fészekből s végigverejtékezzük az életiram nyári tarlóját, halálfoltos őszi felhők dere fed be és sikoltó őszi viharként rohan felénk a fagyosleheletü kaAtyánk, segíts minket, hogy megtartsuk és elhiggyük a régi, jó evangéliumot, amelynek minden szava ámen és igazság ... orvosság a halál félelme ellen, vigasztalás a kegyelmet kereső árva lélek számára. „A halál meggyőzőjének, a világ Üdvözliö[jének Örökké dicsőség legyen l Zengjetek fennszóval néki, Az ég az Ur királyi széki, S a föld örömben részt vegyen. Elvégzé munkáját, a sir éjszakáját Meggyőzvén él. Ki hive vagy, örvendj, vigadj: Mert ő él és te boldog vagy.“ Ámen. szás. Nincs itt nékünk maradandó városunk! Még meg sem vetettük lábunkat ezen a földön, még el sem készült teljesen a kis családi fészek, még alig, hogy szárnyrakeltek kis fészkünknek új vándorai* már megcsillan valahol a sirásó kezében a szerszám, valahol már fojtott kalapácshangok szögezik a koporsót. Indulnunk kell: vándormadarak vagyunk! Milyen boldog, akinek hite és ereje elég erre az életveszélyes útra. A fecske hűséges vándormadár. Kedves népdalunk mondja, hogy mindig visszaszáll a fészkére; a kihalt aggok kis házikóját örök- ük s újjáépítik az utódok. A fecske nem tartozik a ragadozó madarak közé, ám ha kell, halálra vágatja magát, de nem engedi, hogy az ősi fészket szemtelen veréb bitorolja. A fecske szerény madár. Egyszerű fekete palástjában olyan, mintha a madarak papja lenne. Nem rikít a tollával és nem visit a hangjával. Nem vágyik jegenyefák szédítő tetejére, elég néki a falusi kis istálló kötőgerendája. Üzeni a tavasz. Irta: Bácsi Sándor.
