Harangszó, 1933
1933-04-09 / 15. szám
114 HARANGSZÓ 1933 április 9. anélkül, hogy meg ne éreznéd, hogy felelősséggel tartozol s számadásra vonnak egyszer érettük. Vájjon tudsz-e majd te is olyan boldog nyugalommal szólani, mint tette a a számadás óráján Jézus: „akiket nékem adtál, megőriztem.“ Hogyan tehetsz szert erre a nyugodt öntudatra ? Honnan szerezhetsz erőt ahhoz, hogy vezetni tudhasd' azokat is, akiket nem is ismersz, hogy senki el ne vesszen közülük?Önmagadból? Semmi esetre sem, hiszen magad erejével azoknak a leikéhez sem tudsz hozzáférkőzni, akiket ismersz, akiket tudatosan akarsz az Úrhoz vezetni, hogyan tudnál érintkezni azokkal, akik ismernek, figyelnek, követnek téged, de akiket te nem ismersz? Egyedül az Istennel való személyes összekapcsolódás, az imádság útján tehetsz szert a szükséges erőre ! Imádságaidban mindenkit Isten elé vihetsz, mindenkiért könyöröghetsz, akár ismered, akár nem. Azért szükséges számodra az, hogy imádságaid óráján, csendes perceidben érezd felelősségedet a néked adottak iránt, hogy mindenkor készen állj a róluk való számadásra. Használd ki azért az Úr előtt állásod perceit, kérj Tőle erőt a bizonyságtevő életre, amely Hozzá vezethesse el mindazokat, akik téged figyelnek. Hogy életed soha egyet- len-egyet meg ne botránkoztasson az Ő kicsinyei közül, hogy lehess olyan „világosság“, melynek jó cselekedeteit látva, dicsőíthessék az emberek a te mennyei Atyádat, hogy lehess „hegyen épített várossá“,’ mely messzire látszik s útmutatóul szolgál az embereknek. Ne csak a vezetéshez kérj erőt az Úrtól, hanem a megtartáshoz is. S hogyan akarsz másokat az Úrhoz vezetni, ha te még nem jutottál el hozzá? Hogyan akarsz megtartani másokat, ha önmagadat nem tartod meg az Istennel való élő közösségben? Magadat kell először az Urnák teljesen kiszolgáltatnod, akaratodat az Övének alárendelned, vezetését minden feltétel és kikötés nélkül elfogadnod s akkor biztosíthatod Általa való megtartatásodat. Ezeket az értékeket pedig a „csendes percekében teheted sajátoddá. Ott érezheted magadat legközelebb a te Uradhoz, amikor mint élő valósággal, beszélgethetsz vele imádságban. Ámikor elmondhatsz neki mindent a te gyarlóságaidról, gyengeségeidről, bevallhatod neki meg-megbotlásaidat, hűtlenségedet, azt, hogy mily kevés benned a kitartás, a megállani tudás országa diadaláért való küzdelemben. Itt kérhetsz erőt mindenre, világosságot a kísértések meglátására, segedelmet azok elkerülésére. Itt nyerhetsz betekintést Istenednek veled való terveibe, itt döbbenhetsz reá felelősséged nagyságára, itt ismerheted meg igazi rendeltetésedet s itt adhatsz számot napról-napra a reád bízottakról. Érzed-e az Isten sáfárának méltóságát? Mennyire megtisztelve érzed magad már akkor is, ha emberek reád bíznak valamit, ha valami méltóságra emelnek, hol anyagi értékek fordulnak meg kezeden, vájjon nem éreznéd az óriási különbséget, amikor nem emberek, de Isten sáfára lehetsz, amikor nem anyagi értékek, de halhatatlan, megváltott emberi lelkek bízattak rád?! Köszönd meg mindezt csendes óráidban az Istennek! köszönd meg, hogy ilyen méltóságra emelt téged, hogy sáfárjává választott s köszönd meg magát a csendes órát is, ahol olyan közel érzed Őt magadhoz, ahol beszélgethetsz vele s ahol meghallhatod hozzád szóló parancsait. Szolnok ev. temploma. Egy-egy megépült templomot sokféle szemmel lehet nézni. Lehet nézni az uj- ságriporter felületes szemével, aki nem lát többet azon a templomon, mint amennyi egy napihír néhány sorába játszva belefér. Lehet nézni a szép-látó szemével, aki a vonalak arányos futásában és a díszítés szépségében gyönyörködik. Lehet nézni a becslő szemével, aki egy csomó számadatot lát az építési Isten hárfása. Történeti elbeszélés. Irta : Kapl Béla. 15 Mozdulatlanul áll az ablakmélyedésben. Ujjai keményen fogják a papírlapokat s merengő tekintete az ég csillagos útait járja. Leül asztalához, tollat vesz kezébe. Félhangosan olvas, közben töröl és javítgat Írásán. Egy kis bárány hátán viszi Egész világ nagy terhét, Türelmes szívvel viseli A vétkezők sok vétkét. Megy vánszorogva, betegen, Számára hol csak kín terem S minden gyönyörnek vége; Szidalmat, bűnt, bántalmakat, Terhével merre elhalad, Békén szenved szívébe. örömdalban tágul szívem, Kincsesház légy te; nékem, Becsed magasbra emelem Mindennél földön, égen. Vidd aranyad Arábia, El kalmus, mirha, Kassia; Drágább, amit találtam; A legnagyobb kincset bírom A vérben, melyet Krisztusom Kionta a halálban. Hogy bármikor hasznát vegyem, Ezt a szívembe vésem, A harcban oltalmam legyen, Bánatban nevetésem, Víg kedvben zengő hangszerem, S ha már nem izük semmi sem, A mannát benne lássam; Forrásvizem, ha szomjazom, Magányomban, otthon s úton örök hűségű társam. Mit árt mérgével a halál? Élet nekem a véred; Enyhít a napnak lánginál, Ha árnyékába térek. Szívem ha bánat sebzi meg, Mint nyoszolyáján a beteg, Nyugalmat nyer Tenálad. S ha kíntenger hullámiban Hajóm vergődik hasztalan, Benned partot tallálhat.
