Harangszó, 1933
1933-04-02 / 14. szám
1933 április 2. HARANGSZÓ 107 jutnak, az életek eltávolodnak egymástól, ellentétes irányban haladnak tovább, míg az idejében alkalmazott őszinte önvizsgálat s a csendes órában bűnös voltunknak s emberi gyarlóságunknak Isten előtti beismerése helyre állíthatta volna a még alig megrendült összhangot. Tarts tehát csendes órát naponta s tarts azokon mindenkor őszinte önvizsgálatot. Br. D. Radvánszky Albert. Március 22.-én volt tizedik évfordulója annak, hogy báró Radvánszky Albertet a magyarhoni evangélikus egyház élére állította. Az egyhangú választás Radvánszky személyében olyan férfiúra esett, akit családi hagyományai és egyéni tulajdonságai mintegy hivatottá tettek erre a tisztségre Egyik őse Caraffa eperjesi vértörvényszékének áldozata lett, ö maga pedig kora ifjúságától fogva élénk részt vesz egyházának hit-, köz- igazgatási és társadalmi életében egyaránt. Tízéves működése, az idők mostohasága ellenére is, gazdag eredményeket mutat fel. Emellett jelentős szolgálatokat tett egyházának és ezen keresztül hazájának előkelő külföldi kapcsolatai révén is. A kiváló egyházi vezetőférfiú, aki tízéves jubileumát csak csendes magábaszállás és hálaadás alkalmának tekinti, elhárított magától minden ünneplést. Azt azonban nem akadályozhatta meg, hogy egyházának közületei, intézményei és vezető személyiségei üdvözleteikkel fel ne keressék és ezáltal kifejezésre ne jusson, hogy tízéves szolgálati jubileuma ünnepe az egész magyarhoni evangélikus egyháznak. Lapunk is igaz tisztelettel és szeretettel köszönti őt szolgálata tízéves határkövénél. Nem, nem, soha! Sokat látott, jól ismert három szó ötlik itt a szemedbe, kedves olvasó. Az a rövid és erőteljes tapadás, amelyet az cgö honszeretettől áthatott magyar lélek a trianoni „béké“-re feleletként adott. Ezer és ezer igaz magyar dolgozik szorgos munkával még ma — közel 15 év után — is azért, hogy ez a tagadás egyszer már ne csak puszta szó legyen. Viszont bizonyára vannak olyanok is, akik már feladták a reményt, vagy akiknek lelkében régen kialudt már e szavak mögött a lelkesedés lángja. Bármelyik csoportba tartozol is, Testvérem, épüléssel olvashatod el ezt a cikket, amely itt alább következik s amely a fenti címmel D. Geisz- ler Brúnó, a németországi Gusztáv Adolf-Egylet nemrégiben Magyarországon is járt főtitkárának tollából az 1933. évre szóló „Gusztáv Adolf- Kalender“-hen jelent meg. Mikor Geiszler főtitkár a cikkében felhozott példák által főképpen e szavaknak vallásos használatára utal, ugyanakkor újólag is beszédes bizonyságát sítenie Istenbe vetett bizodalmát, hogy hittel hordozhassa keresztjét. A beteg vizsgálódva nyugtatja a beszélőn tekintetét, azután kétkedő mosoly játszik szája szélén. — Mondja csak, Paulus úr, hány éves maga? — 37 éves vagyok. — Hm! Több, mint gondoltam! És mondja csak, sokat szenvedett már életében? Pál gondolkodás nélkül felel: — Szenvedéseink külső életkörülményekből és belső lelki tényezőkből származnak. Mindkettő elég sok szenvedést hozott számomra. — 15 éves koromban már egészen árva voltam. — Jó édesanyja volt? — Apám drága, jellemes ember, édesanyám pedig erőshitű, önfeláldozó asszony volt. Jellemezni nem tudom őket, de síromig nem szünök meg őket áldani! — No és azután? — Vagyonos árvának is nehéz a sorsa. Grimmá- ból mentem Wittenbergbe. Sokszor koplaltam, hogy tanulhassak, sokról lemondtam, hogy nővéreimnek legyen. — És a vagyona? — A svédek dúlásában mindenünk elveszett. Bátyám pestisben elhalt. Családi otthonunk elpusztult. Ha visszatekintek életemre, én csak romokat látok. A karosszék mellett üldögélő Anna Mária felveti kézimunkájáról szemét s részvéttel mondja: — Nehéz lelki szenvedések ezek!... — Koldusságom idején nehéz megpróbáltatásokat tartogatott számomra az Úr. Terveim tündérvára kártyavárrá lett. Féltve dédelgetett vágyaim szárnya akkor tört ketté, mikor boldogan magasba akartam szállni. — De hiszen wittenbergi rokonaim magát égig magasztalták, Paulus úr s azt mondották, — amint ezt különben mi is tapasztaltuk, — hogy maga jelesen végezte theológiai stúdiumait és egyébként is kiváló képességű ember. — A háború megsemmisítette gyülekezeteinket. Legtöbb helyen összeomlott a templom és elszéledt a nyáj. Megszűntek a papi állások. — Ezért ment Fleischhaner archidiakonusékhoz? — Ezért. Szívesen maradtam volna náluk, mert becsülés és szeretet kapcsolt egybe minket, de a nagy tűzvész egyformán koldussá tette az eklézsiát és az archidiakonust. — Ezt már tudom! — mondja az ügyvédnő. Részvéttel tele két szempár nyugszik Pál arcán. Mária Anna lassan feláll s meggyújtja a fiókos szekrényre állított olajlámpát. Karcsú alakja szelíd szolgálatkészséggel hajol a lámpa fölé s a mécsláng lobbanó fénye szépvonalú arcot és lélekkel tele szemeket világít meg. — Tulajdonképpen miért nem beszélt erről sohasem, Paulus úr? — kérdi a beteg. Báró D. Radvánszky Albert, a magyarhoni cv. egyház egyetemes ^felügyelője.
