Harangszó, 1933
1933-01-08 / 2. szám
12 HÁRANGSZÓ 1933 január 8. széles e világra tegyetek tanítványokká minden népeket!“ Elefántok nem szerepelnek a Bibliában. Csak elefántcsontok. Először ott, amikor Salamon trónust csináltat azokból. Többször, mint hasonlatok valamiül lao-misszió munkásai hazatérőben. hez, ami kimondhatatlan szép és tiszta. Úgy is szerepelnek, mint bálványimádók szobrocskái s végül, mint kalmárok üzérkedésének tárgya. Képünkön nem a csecsebecsének való csontjaikkal, hanem, mint járművek szerepelnek az elefántok. Agyaraikat nem is látni. Mintha elrejtenék. Mintha sokkal magasabbrendünek tartanák, hogy az igazi Isten-ismeretterjesztésében segédkezhetnek, mint azt, hogy valahol istenszobrokat faragjanak az agyaraikból. Mintha egy cseppet sem izgatná őket, hogy önmaguk ellen dolgoznak, ha leszáll az elefántcsont árának kurzusa — mert az, aki mozgósította őket azt üzeni ennek a világnak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön!“ Az sem bántja őket, hogy csak, mint „néma járművek“ szerepelnek a dicső munkában. Elvégre szerepeltek ők" már fekete és fehér emberek alatt egyaránt, mint jármű, tigris- és oroszlánvadászatokon. Mennyire más az, ami most folyik! Igaz, most is oroszlán- és tigrísvadászoKtilönös munkatársak. Gyermek elé teszed a képet. Felkiált: „Jaj, mennyi elefánt!“ Te azonban félbeszakítod s nagy bölcsen azt mondod: „Nem az elefántok itt a fontosak, hanem a misszionáriusok !“ Gyermekednek azonban igaza van. Van az elefántokon is nézni való. Legalább az ittenieken. Mert ezek nem afféle közönséges, hanem mozgósított elefántok. Belekerültek abba az általános mozgósításba, amelybe a napkeleti bölcseket vivő tevék, a bethlehemi istállóban odébb mozgósított tehénkék; a Józsefet, Máriát és a Gyermeket Egyiptomba átmentő öszvér, a virágvasárnapi bevonuláskorsze- replővemhes sza- már.Valahogy belekerültek abba a nagy mozgósítási parancsba, melyet a legnagyobb mozgósító, az Ür Jézus adott ki: „Elmenvén bókolnak a vár új úrnője felé a régi himzéses céhzászlók. ! : ' p Kialakul a menet. Elől vonul a város fúvós-zenekara. Utánuk lépeget a három polgármester, középen Gerhardt Christián, ki méltóságteljes szerénységgel viszi ezüstgombu polgármesteri pálcáját. Utánuk városi tanácsosok és hivatalnokok következnek, majd a céhek hosszú, mesébe illő tarka menete. Fehérbe öltözötten jönnek a pékek, cipóval tele kosarakkal, dagasztó teknővel, póznára tűzött óriási fonatos kalácsokkal. A bőrkötényes kovácsok előtt inasgyerekek üllőt cipelnek s a nyomukban lépegető legények kalapácsukkal kiverik azon lépésük ritmusát. A feltiirt ingújju asztalosok szerszámaikkal jelzik mesterségüket. A kéményseprők fekete bőrruhájukban öltözködtek, vállukon létrát, kezükben görbe kotrószerszámot visznek. A bognárok virággal díszített kocsikereket gurgatnak s hárman állványra helyezett, felpántlikázott hordót emelnek magasba. Jönnek a kőművesek, elől inasgyerekek követ és téglát cipelnek, mögöttük vakoló kanállal és simítóval sorakoznak a mesterek. Az ácsok egy része zöldre festett deszkalapon háztető kicsinyített gerendázatát viszi, a többi vállra vetett szekercével és ácsszerszámmal vonul. A takácsok előtt négy fehérbe öltözött inasgyerek vidám énekszóval pontosan megépített szövőszéket visz s a mögöttük ballagó mester szabályosan csúsztatja rajta ide-oda a ve- téllőt. A mészárosok és hentesek kolbászláncot tartanak kezükben s felpántlikázott marha mögött taglós mesterek mennek büszkeségtől sugárzó arccal. De kicsoda tudná egy látásra elmondani a tarka kép minden szépségét! A céhek után következnek a hainicheni lovasok, azután a várurának virággal díszített hintója s bezárja a hosszú menetet a roitzschi lovas-kiséret. Az útszélen álló emberek kendőt lobogtatnak, zöldlombbal integetnek s virágot szórnak a kocsi felé. A vár úrnője mosolyogva int köszönetét, azután boldogan befészkeli kezét ura erős, meleg kezébe. A kastély közelében különös díszkapu állítja meg őket. Cséplőhadarókból, szerszámokból, kaszákból és sarlókból van összerakva s vadvirág füzérek fonják át részeit. Itt várják a kastély úrnőjét az uradalom tisztviselői, cselédei és munkásai. Senkise beszél közülök, csak háromszor áldást kiáltanak, azután a föld terméséből lábaik elé tesznek egy kis kalászkoszorút, kerti veteményekből összekötött csokrot, az erdőből letört lombos ágacskát. így köszönti az érkezőket szántóföld, erdő, kert és virágos rét. A kastély előtti szabad téren nyer befejezést az ünnepség. Egybesereglett az egész város s csodálatos rendben helyezkedik el. Középen állnak a férfiak, jobbra az asszonyok, balra az iskolásgyermekek. Zúgó éljenzés közben mondja el üdvözlő beszédét Magister Kremberg Fülöp, Hainichen lelkésze. Megfé- nyesednek a szemek, mikor arról beszél, hogy a város elveszített őrzőangyalát csak egy másik angyal pótolhatja. És boldogan helyeselnek, mikor azt mondja, hogy a pompás fogadtatásban nem a szemmel látható s füllel hallható dolgok a legszebbek, hanem Hainichen lakosai szívének elrejtett szeretete, mely láthatatlanul átheviti az egész fogadtatást. (Folytatjuk).
