Harangszó, 1932
1932-03-06 / 10. szám
74 HARANGSZÓ 1932 március 6. 6. Miattuk kérlelni fog színed előtt minden te szented. Vagyis azért lesznek „szentek“, mert panaszolják néked rosszaságukat és kegyelmedet „kérik“ és pedig „színed előtt“. Mert ha mások előtt szenteknek látszanak is, semmibe veszi azt, hanem félnek ítéletedtől és tudják, hogy „színed előtt“ szentségük semmit sem ér, hanem alázatosan várják kegyelmedet. Az alkalmas időben, vagyis a kegyelem idejében. Mert ez „az alkalmas idő“ kérlelésre, amint Ezsajás próféta mondja: (49, 8.) „Meghallgattalak téged jó kedvem idején“. Ilyenben vannak a szentek akkor, ha Isten megérinti és meglátogatja őket a kegyelem fényével. De ha özönvíz jő áradással, amikor a szentre, — tehát arra, aki nem a maga szentségében áll, hanem a te igazságod szikláján: Krisztuson, kiben mindenki alapot nyert, aki önmagának vádolója, korholója, bírája, — sok csapás és megpróbáltatás zúdul, mint özönvíz áradásaival, vagyis amikor üldözik alázatos élete miatt, amint az előző zsoltár (6, 8.) mondta, nem fog az hoz- záig elérni, vagyis nem fog neki ártani lelkeben, ha testét, életét veszítené is. "(Folytatjuk'!) Kétféle szomorúság. Böjt idején Krisztus Urunk golgothai, véres keresztfájának a sötét árnyeiía vetődik életünk útjára. Eszünkbe jut az Ö tenger szenvedése és eszünkbe jut a magunk szenvedése. A böjti idő épen ezért a komoly elmélyedés íelektisztitó alkalma. Erezzük, hogy szenvednünk „kell". Azt, is érezzük sokan, hogy „miért?“. De azt kevesen tudjuk, hogy „hogyan“ kell szenvedni? Nem mindegy az, nogy hogyan szenvedünk, mert Fái apostol szerint (11. Korinth. 7, 10.) a szenvedés egyik módja üdvösségre, a másik módja karhozatra visz, aszerint, hogy szenvedésünk Isten szerint, vagy e világ szerint való-e. Az életben tényleg azt tapasztaljuk, hogy minden embernek szenvednie kell, de a szenvedés az egyik embernek nagy hasznára, a másik embernek pedig nagy kárára van. Miért? Azért, mert az egyik ember Isten szerint szenved, a másik pedig e világ szerint. Melyik ember szenved e világ szerint? Az, akinek nincs hite, nincs Istene épen akkor, amikor a legnagyobb szükségé volna reá, a csapások, a bajok idején. Ilyenkor latszik meg, hogy a hit erő, az életnek hatalmas ereje, amely az em- beti lelket összeforrasztja a jó Isten leikével és megerősíti minden teher és baj elviselésére. De mi történik azzal, akinek nincs hite, nincs Istene? Az, ami a gazdátlan csónakkal történik a viharos tengeren. Pozdorjává zúzza a Vihar ereje. A hitetlen ember ki van szolgáltatva menthetetlenül az Ég villámainak, az élet zugó viharának, nincs, amibe bele fogódzók, nincs, amin szilárdan megálljon. Ne vegyünk mást, csak a szegény iszákosok sorsát. Miért lesznek ezek a szerencsétlen emberek az ital rabszolgái? Nem azért, mintha ők nagyon szeretnék a borban, pálinkában lévő alkoholt, ezt a lassan ölő mérget, hanem másért. Azért lesznek ők az ital rabjai, mert előzetesen valami súlyos sebet kapnak. Véresen csalódnak a hitvesükben, a szülőjükben, a gyermekükben, vagy nagy anyagi csapás zudul reájuk s nincs erejük, nincs hitük, hogy a kínok, gondok terhe alatt megálljának. Menekülni, szabadulni akarnak a szívüket gyötrő, lelkűket emésztő kínoktól, mely erősebb náluk és „ezért“ fojtják keservüket az ital, a muzsika, a dáridó mámorába. Közben pedig eltékozolják egészségüket, családjuk kenyerét, vagyonát, elzüllenek anyagilag, testileg,, lelkileg s végül vagy önkezükkel vetnek véget a gyötrelmes életüknek, Vagy ott fagynak meg az országút szélén, mint a gazdátlan, kóbor eb. Az ilyen embernek .szenvedése ,,e világ szerint" való. A vége halál. Minden esetben. A szenvedés magában véve méreg. Biztos hatású, lassan ölő méreg. Kagódik a lelken, mint a rozsda a vason, mint a szú a fában. Nincs ellene védekezés, csak egyféle. Nincsen „ellenmérge“, csak egy. A hit. Akinek van hite, arra a szenveaes áldás. Aki „Isten szerint“ szenved, azt a szenvedés üdvösségre vezérli. Látjuk az életben, hogy sok embernek nagy hasznára van a szenvedés. Minden ember csak úgy lehet jellemmé, ha keresztül megy a szenvedés iskoláján. Minden derek, nagy emberünk ifjúsága, élete tele van csapással, szenvedessél. A szenvedés megtisztítja lelkűket a nemtelen érzésektől, ntegedzi bennük a nemes, emberi jellemvonásokat. A kínok, gyötrelmek csiholják ki a létekből a legragyogóbb szikrákat. Az e világ szerint való boldogtalanság termeli ki a lélek drága gyöngyeit, mint a tengeri kagylóét is. De csak abban az emberben, akinek van hite, aki érzi, hogy egész élete, mindene a mindenható Isten hatalmában van s tőle ered minden áldás, minden csapás. Az ilyen embert a szenvedés alázatossá, jámborrá, szelíddé, istenessé teszi. : Meghajlik az Isten akarata előtt, reáborul a korbácsoló atyai kézre és engedelmes, bizó gyermeki hittel, ragaszkodó hálával csókjait hinti arra. A szenvedés kelti fel bennünk gyarlóságunk, büniink tudatát és letöri gőgünket, szünteti hiúságunkat. Isten kezében vagyunk, ez az érzés teszi mindezt. Akinek hite van, az azt is érzi, hogy a jó Isten azt dorgálja, kit szeret és nem csak lesújt, de föl is emel, mint Jobbal tette. Mikor azután elvonul felettünk az égbolton a viharfelhő, akkor a szenvedés elviharzá- sa után mi is azt valljuk: „van a szenvedésben, van valami édes, hogy a boldogság is átok ahoz képest!“ (Arany J.) Böjt idején az életünk útjára vetődő fekete árnyék, a golgothai kereszt hosz- szú, sötét árnyéka azt bizonyítja, hogy a szenvedések kálváriaútja visz a mennyországba és a „türöké a mennyország“. Térítsen, tereljen korunk szenvedése mindnyájunkat a mi jó Istenünkhöz s váltunkra véve lerázni akart keresztünket induljunk Krisztus urunk után az Ö imádságával: „Legyen meg Atyám a Te akaratod!“ Pass László. Csak egy sötétség van, amely eltakarja elölünk az Isten arcát s ez a bűn sötétje. Apostag. A mohácsi vész után 1526. szeptember 10.-én vonult be 11. Szolimán török szultán Buda várába. Itt értesült arról, hogy országában baj van. Vissza is indul nyomban hadaival, hogy otthon rendet teremtsen. A mohácsi vésztől meg- ittasult török sereg, mely a Duna jobbpartján vonult fel, most a bal parton pusztított végig, mint a vihar szárnyán tova száguldó tűzvész -— rabolva, gyilkolva s telperzselve mindent, ami útjaba akadt. Ekkor dúlták fel a régi Apostagot is, melyet valamikor a rómaiak,, majd az ősmagyarok laktak. Feltevés szerint a község Taksony vezér birtoka lehetett. S a múltban tekintélyes hely volt. Bizonysága ennek, hogy Róbert Károly király uralkodása idejében 1318-ban a Kalocsai érsek a kalocsai egyházmegyének többi püspökét, egyházi előkelőit és Benedek erdélyi püspök útján az erdélyi klérust, a népet és a nemzet tagjait a Duna balpartján Solt megyében fekvő Apostag községben a szent engedelmesség erejénél fogva összehívta azon célból, hogy ott a hazának és egyháznak Róbert Károly király által ugyanaz évi szent János hó nyolcadára a Rákos mezejére egybehívott országgyűlésen tartandó ügyeiről előzetesen tanácskozzanak“. Apostag lakossága a török visszavo-. nulás alkalmával elszéledt. S az újra települt" lakosság már református vailású volt, mely egy 12 szögletü fülkés temp-, lomban tartotta istentiszteleteit, miután előbb tisztelettel eltávolította a fülkéből a 12 apostol szobrát. Valószínűnek tartják, hogy a község a 12 apostol után Apostolok házának, vagy esetleg e görög szavak: aposztolón hangión rövidítéséből: Aposthag kapta nevét. . Az ág. hitv. ev. egyház keletkezésének idejet pontosan megállapítani alig lehet. Amennyire a meglévő iratok, jegyzőkönyvek adataiból kivehető, az egyház a XVIII. század elején, talán 1714—15- ben, vagy körül keletkezhetett. De lehet, hogy ennél előbb Kajaly Zsuzsána apos- tagi földesasszony 1715 szeptember 1.-én Nagycsalontján kelt levele szerint ugyanis az apostagi ev. lakosok megjelentek előtte „hogy akarván legelsőben is magok Lelkire gondot viselni és Isten dicsőségét tartozásképen minden tehetségek szerint terjeszteni, azon vannak, hogy Lelki Pásztort magok közé szerezzenek, akivel ő. szent Felsége nevét dicsőíthessék és az által irgalmasságából lelki-testi jpkat elvegyék“.
