Harangszó, 1932
1932-02-28 / 9. szám
XXIH. évfolyam. 1932 február 28. 9. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. M ÜmágnH Lather- SzövetHég hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsekkarámla: 30 526 Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. 9 Cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel. Galata 6, 10. A „HarsBgffZO“ ■zerkosEtö-kiadóhiv&tft] a GYŐR '■ U., Petőfi-tór 2 Előfizetési ára negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel lO°/o-08 kedvezmény. Amerikába egész évre dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Bűnbánati zsoltárok. Irta: D. Luther Márton. Fordította: SchulekiTibor. A második bűnbánati zsoltár. (32. zsoltár.) 1. Boldogok azok, akiknek hamisságuk megbocsáttatott, vétkük elfedeztetett. 2. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonit és lelkében csalárdság nincsen. 3. Mert elhallgattam; minden csontjaim megvénültek, mivelhogy egész nap kiáltoztam. 4. Mert éjjel-nappal rám nehezedik a kezed. Nyomorúságom felé fordultam, annyira belém szívódott a tövis 5. Vétkemet meggyóntam néked és nem mentegetőztem azzal, hogy igaz volnék. Azt mondtam : had gyónom meg Istennek, az én Uramnak, hogy nem vagyok igaz; és te megbocsátottad nékem bűneim engedetlenségét. 6. Miattuk minden szent is kérlelni fog színed előtt az alkalmas időben. De ha özönvíz jő nagyj áradással, 'nem fog az hozzá elérni. 7. Te vagy menedékem az üldöztetésben, amely körülöttem van. Szabadíts meg, oh én örömem azoktól, picik körül veitek engem. 8. Okossá teszlek téged és megtanittak téged, hogy melyik úton járj; szememet mindig tereád fordítom. 9 Ne legyetek mint a ló és öszvéi, melyek semmiféle megértésre nem képesek. Kantárba és zabolába kell szorítani az állukat azoknak, akik nem akarnak közelíteni hozzád. 10. Sok baja van annak, aki engedetlen Istennek; de aki Istenbe veti reménységét, azt kegyelem veszi körül H. Örvendjetek Istenben és táncoljatok, ti igazak; és dicsekedjetek mindnyájan, akik szivetekben igazán állótok. # I. Boldogok azok, akiknek hibáik vagy hamisságuk megbocsáttatott. Mintha ezt mondaná: senki sincs hiba nélkül, hanem mind hamis Isten előtt; és pedig azok is, akik az igazság cselekedeteiben gyakorolják magukat és azért azt hiszik, hogy a hamisságtól szabadulnak. Mert senki se tudja önmagát abból kisegíteni. Azért nem azok a boldogok, akiknek nincsen bűnük, vagy önmagukat kiküzködik belőle, hanem egyedül azok, akiknek Isten elengedte kegyelemből. De kik ezek? Majd az 5. és 6. vers megtanít rá. Akiknek vétkük elfedeztetett. Nincsen is senki vétek nélkül; Isten azt nyilván látja mibennünk. Boldog azonban az, akiért elfedezi és sem látni, sem tudni róla nem akar, hanem pusztán kegyelemből megbocsájtja. Ezek olyanok, akik a vétküket nem magok fedezgetik, felejtik el és bocsájtják meg önmaguknak, hanem meglátják, tudják, száinontartják és büntetik. 2. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít. Vagyis nem boldog, hanem boldogtalan (elkár- hozó) az, aki önmagának nem tulajdonjt bűnt, önmagának tetszik, magát kegyesnek tartja, lelkiismereti íurdalások nélkül való, magát ártatlannak véli — s magát ezzel vigasztalja és erre bízza. Pedig az apostol így szól (I. Kor. 4, 4.): „bár én semmit sem tudok magamról, mégsem ez igazol engem“, mintha azt mondaná: „boldog az, akinek Isten nem tulajdonít bűnt, hogy Isten nem tud az ő bűnéről“. Ez azoknál van így, akik önmaguknak mindenkor sokféle bűnt és fogyatkozást tulajdonítanak. És nincsen lelkében semmiféle csalárdság. Vagyis, hogy ne csalja meg a saját szíve, ha külsőleg kegyesnek látszik és önmagát is kegyesnek, Istent szeretőnek tartja, mikor belsőleg az indulatja hamis és Istennek nem az Isten, hanem önönmaga kedvéért szolgál és azért, kegyes. Ez a gonosz, hamis, áltató csalárdság leginkább a nagy, jó hírükre kényes, lelki embereket környékezi, akik kegyes életük és sok jócselekedetük miatt nem félnek, nem figyelik aggodalmasan a lelkűket és belső indulatjukat s nem akarják felismerni, hogy ez a csalárd, veszélyes tévelygés senki emberfiát meg nem kíméli, hanem mélyen benne gyökerezik mindenkinek a lelkében és egyedül az Isten kegyelme által űzhető ki. Azért mondja a zsoltáríró így: „lelkében csalárdság“ s nem csalárdság, mit ember cselekszik és tudatosan önmaga vagy mások ellen kieszel, hanem amit elszenved, amelybe bele született. Tisztes élettel eltakarható és felékesíthető, hogy az ember tisztának s szabadnak vélhetné magát, noha a gonosz szenny ugyancsak ott rejtőzik alatta. A tudósok ezt ,amor sui‘ (önszeretet), ,amor dei concupiscentiae‘-nek (önző istenszeretet) nevezik; amely szerint az ember a pokoltól való félelemből vagy a mennyország utáni vágyódásból s nem az Isten kedvéért kegyes. De ezt nehéz felismerni, még nehezebb tőle szabadulni s mindkettő egyedül a Szentlélek kegyelme által lehetséges.
