Harangszó, 1932
1932-02-21 / 8. szám
60 HARANGSZÓ 1932 február 21. halállal szemközt állva sem szégyelték az Ö ezerszer áldott nevét. Összesen 40 lelkész hullatta vérét a bolsevista rémuralom alatt a Balti tartományokban. Főképen Riga és Dorpát azok a városok, ahol tömegestül kivégezték őket. Egy ilyen „mindhalálig hű“ pásztora volt nyájának dr. Hahn Tódor, a dorpáti egyetem lelkésze. Amikor látja, hogy lelkésztársai közül többen elhagyják őrhelyeiket, méltatlankodva írja egyik kollégájának: „Azt hiszem — így hangzik a levél — hogy az Egyház Ura igen súlyos számadásra von bennünket azért, hogy őrhelyeinket, amelyek elvégre is az O őrhelyei, — elhagyogatjuk. Nekem úgy tűnik fel, hogy fölötte nagy súllyal esik latba az ily időkben tanúsított magatartásunk. Ilyen napokban világlik ki, hogy kinek számára jelentett értéket a lelkipásztori tisztség... A jelenben, a sötétségnek ebben a korszakában, mennyi fordul meg azon, hogy minden egyes őrhelyen, ahol csak befolyásolás lehetősége áll fenn, Istennek és Krisztusnak erős hatásai áramoljanak szét, az egész személyiség latba vetésével!... Ha nem vagyunk hajlandók életünket feláldozni az evangélium mellett való bizonyságtételért, azt bizonyítjuk be, hogy az evangéliomnak számunkra nem volt meg a szükséges teljes értéke. Röviden: ha az őrhelyen való megmaradás számunkra esetleg, sőt valószínűleg veszélyt jelent, nekem ez legkevésbbé sem ok arra, hogy őrhelyemet elhagyjam". Imé, egy igazi pásztor, aki kész életét adni az ő juhaiért. A vörösek betiltják a tempjomi istentiszteleteket s az Isten házát gyűlésteremmé alacsonyítják. Akkor Hahn és a köréje sereglett elszánt kis csapat a lelkészi lakon s magánházaknál tart titokban istentiszteleteket. A hős lelkipásztor igehirdetése ezekben a napokban termi legdúsabb gyümölcseit. Ez összejövetelekből annyi belső nyereség származik s a Szentiéleknek oly erejét érzik közöttük, hogy Hahn az egyik gyűlés után ily szókra fakad: „Ha tüstént meg kellene is halnom, Kimaradásomnak máris meg lenne a jutalma!“ A haláltosztó gonosz kéz nem is késik soká. Egy ilyen istentiszteleti összejövetel után, a buzgó lelkipásztort letartóztatták. Sokadmagával az ú. n. „Halál-pincébe“ — (egy banknak a boltíves pincehelyiségébe) csukják. Szenvedéstársai között nem beszél sokat, de annál többet imádkozik. Görög újtestámentomát sikerül bementenie tömlőcébe. Ebből az egy könyvből vigasztalásnak, erőnek és életnek vize buzog a bebörtönzöttek számára. Hogyne, mikor ilyen szavak állanak benne magának Krisztusnak ajakáról: „Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik“. (Mt. 10, 28.) És Pál apostolnak ajakáról: „A mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk“. (II. Kor. 4, 17.) Leírhatatlan, mennyi áldás, vigasztalás és erő árad e megszentelt személyiségen keresztül a hálni készülőkre. Nem egy, aki jobb napokban elfelejtett imádkozni, most imádkozó keresztyénné lesz. Azzá teszi a szenvedés és Hahn lelkész ragyogó példája. Jellemének keresztyén szilárdságát nemsokára erősen próbára teszik. Azt követelik tőle, hogy nevezze meg „cimboráit“. Hahn azonban fenyegetések által sem bírható rá ilyen galádságra. Majd hamis jegyzőkönyvet tesznek elé, hogy írja alá. De a jellemes férfi ezt is visszautasítja. Nemsokára fülébe jut, hogy napjai meg vannak számlálva. Imádságban való tusakodása most tetőfokra hág. Mindenki tudja, látja, érzi, hogy ez az ember Istennel él belső összeköttetésben. Elérkezik a fekete nap. Társait egymásután szólítják ki a hevenyészett vesztőhelyre. Hahn egy-egy utolsó kézszorítással igyekszik bátorságot lehelni társaiba. Egyik megmenekült fogolytársa hálatelten emlegeti, hogy ebből a kézszorításból csodás erő áramlott ki. Mennek tehát Krisztus mártírjai egymásután. Egv fegyverdörrenés, egy ha„Azt mondja a balgatag, az ő szivében : nincs Isten“. 14. zsolt. 1. lálsikoly s a festők megszűnik élni, hogy leikök mártirkoszorúsan, hófehér ruhában álljon meg a Bárány trónja előtt. Most a pribékek Hahn Tódor nevét kiáltják. Szilárd lépésekkel halad, mintha sietne. Szemei lángtól égnek, mint egykor István jeruzsálemi vértanú szemei. Arcán olyan kifejezés tükrözik, mintha nem is ember, hanem Istennek angyala állna ott. Egész lényéről leolvasható, hogy lelke szinte várja a felszabadulás pillanatát, amidőn elröppenhet e sátorházból, sőt a földi szférákból, hogy az Úr trónja előtt álljon meg, mint diadalmas. — A fejébe lőtt két golyó véget vet ennek a gazdag életnek. Hahn Tódor evangélikus lelkész diákok ezreinek és gyülekezeti tagok nagy seregének volt üdvösségre vezérlője, míg élt. Most, hogy mártír koronát nyert, s nemcsak „áldozni“, de „megáldoztatni“ is kész volt a Krisztusért, bizonyságtételeire ráütötte a megszentesítés pecsétjét. Minden szón, amit száján kiejtett, ott nyugszik most egy hatalmas „Ámen!“ Hivei így szólhatnak: bizonnyal igaz, amit nékünk tanított, mert halálával, vérével is megpecsételte. Hahn mellé méltóképen sorakozik Hesse észt evang. lelkész a vértanuk sorába. A bolsevikiek Észtországba is bevonulnak. Hesse először egy félreeső paraszttanyán húzódik meg, úgy gondolván, hogy innen is szolgálhatja gyülekezetét s a bolsevisták dühének nem szolgáltat célpontot. De rejtekhelyét elárulják s nemsokára bolsevista matrózok egy különítménye megy érte, hogy foglyul ejtse. • Mielőtt elcipelnék, nagy kegyesen 2 órai haladékot engednek neki dolgai rendezésére. S mit tesz ezalatt ez az ízig-vérig keresztyén lelkipásztor? Feleségével együtt az Ür vacsoráját veszi. Mivel bizonyos afelől, hogy kivég- zik, temetési textusa gyanánt a 27. zsoltárt jelöli ki. Ez a zsoltár így kezdődik: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége, kitől remegjek?...“ Behurcolják a városba és forradalmi bíróság elé állítják. Itt írást tesznek elé s azzal kecsegtetik, hogyha azt aláírja, akkor szabad. Az írásban ez áll: Jelentse ki, hogy mindaz, amit eddig prédikált: hazúgság. Hesse elolvassa a szennyiratot, de azonnal darabokra tépi s foszlányait biráinak a lábai elé szórja. Ekkor ellenségei sátáni dühvei, vérszomjasán vetik reá magukat. Egyszerű föbelövéssel nem elégesznek meg, hanem minősített kivégzést alkalmaznak vele szemben: Először szemeit szúrják ki. Azután a folvóhoz vezetik, háttal a partnak állítják ék belelőnek, akárcsak valami veszett ebbe szokás. De mennél sötétebb éjszaka borult testi szemeire, annál nagyobb fényesség várta őt odaát, mennél szégyenletesebb halálnemmel történt kimúlása, annál dicsőségesebb lesz feltámadása: „Légy hív mindhalálig és néked adom az életnek koronáját“. (Jel. 2, 10.) Eckhardt esperes megsejtvén, hogy a kommunisták reá is kivetik a hálót, — elkészítette végrendeletét. Ez az okirat, amelyet temetése alkalmával ravatalánál, gyülekezete előtt felolvastak, szószerinti fordításban így hangzik: „Ha fogságba kerülnék és bizonyság- tételem miatt meg kellene halnom, segítsen Isten, hogy ilyen időkben se legyek gyenge, sokkal inkább az első tanuknak lelke, bennem gyengében is elevennek mutatkozzék. A gyülekezet pedig a maga részéről, mutasson mindig szilárdabb hitvalló bátorságot. Csak úgy fogunk kimenekedni a jelen idők nyomorúságából, ha a gyülekezet arra is késznek mutatkozik, hogy a saját meggyőződésének mártírja legyen. Nem fog javulni a helyzet, amíg azok, akik magukat keresztyéneknek nevezik, oly botrányosan engedékenyek és meghajolnak mindenféle irányzat előtt, amely egy kissé kiméletlenebbül tör a saját célja felé. Szegezzünk ezzel szembe keresztyén határozottságot, másként a keresztyénsé- get, mint megízetlenült sót megtapodják az emberek. — Lelkipásztori működésem legszebb gyümölcse az lenne, ha gyülekezetem tagjai közül, mennél többel találkozhatnék Isten trónja előtt, olyanok-
