Harangszó, 1932
1932-02-21 / 8. szám
1932 február 21. HARANGSZÓ 59 olyan országban, ahol a szociálizmus a gyakorlatban megvalósult, szükségtelenek a szakszervezetek, de Szovjet- oroszországban több szakszervezeti titkár van, mint Németországban. Azonkívül mi nagyon sokat hallottunk itthon az orosz proletáriátus felfegyverzéséről. Ki van felfegyverezve? 1,400.000 kommunista és 1,750.000 ifjú komumnista. Csak ezeknek van fegyverviselési engedélyük. A többi 153 millió orosznak nem szabad fegyvert hordani. Akinél fegyvert találnak, agyonlövik. Mert ha azok fel volnának fegyverezve, ma nem volna már Szovjetoroszország. így fest tehát a valóságban az orosz proletáriátus felfegyverzése. És az oroszországi vallásszabadság? Ez egyszerűen nem igaz. Azelőtt Moszkvában 800 templom volt, ma csak négy. A többit megsemmisítették. Hát a papokkal mi van? Elpusztították, agyon- koplaltatták őket. És az ötéves terv? Hát ezt csinálják, de nem úgy, mint ahogy itthon mondják. 2 és félmillió német gyarmatos pusztult el a forradalmi harcokban. Ezektől erőszakkal vették el a vagyont. Kaszákkal és cséphadaróval keltek a vagyonuk védelmére s elvéreztek a vörös hadsereg szuronyai alatt. így fest az önkéntes kollektivizálás, a magántulajdonnak köztulajdonba való átvevése. Oroszországban csak halálbüntetés van, vagyis azokat az embereket, akik a jogaikért harcolnak, agyonlövik, míg a gonosztevőket védelmükbe veszik. Hát a kormányzat összeállítása? Beszélnek proletárdiktatúráról. Ez egyszerűen nem igaz. A kormányzat áll 30 oroszból, 15 georgiaiból, 15 örményből, 10 németből és 445 zsidóból. Azután azt is mondják, hogy mindenki lehet a komdogott s nem talált szót, mellyel magyarázatát tudta volna adni tettének. — Kisasszony, ne pirítson rám. Nem háborgattam én senkit nyugalmában. Csendben jöttem, ne halljon, ne lásson senki, de a sirhoz el kellett jönnöm, értse meg, el kellett jönnöm, mert nagyon szerettem szüléimét. — S virágaimat mért vitte el? — kérdi incselkedő kedvességgel Melánia — azokat is azért vitte el, mert szerette szüleit? István erre már igazán nem számított. Mindent tud ez a leány. De honnan? Ki árulta el éjjeli útjait? Sarokba volt szorítva s maga sem tudta, mit hebeg össze-vissza mentségéül. Egyedül az adott neki bátorságot, hogy összeszedje magát, hogy látta, Melánia nem haragszik rá. hanem csak ártatlan kedvteléssel leckészteti a rajtakapott ifjút. — Csak azt akartam látni, — mondja elég nyugodtan István — hogy kisasz- szony megtartotta-e ígéretét s visz-e virágot arra a helyre. — Igen ön ellenőrizett engem s éjnek idején rám ijeszt, hogy már aludni sem merek. Mindent láttam s tudtam, hogy maga az. Hallottam sírni, hallottam imádkozni. S nem tudta, hogy egyszer megmondtam magának: szülei sírjához az út mindig nyitva lesz. Miért nem jött hozzánk? Lássa, ez fáj nekem. — Kisasszony tudja, hogy én nem jöhetek önökhöz. Önnek lenne a legkellemetlenebb. Miattam ne legyen apa és munista párt tagja. Ez sem igaz. Egy valakit például azért nem vettek fel a pártba, mert a nagyapja még cselédet tartott. Van-e Oroszországban szociális népgondozás? Nem! Azok a pompás épületek, amelyeket üdülőhelyeknek rendeztek be, nem a proetárok gyermekei számára készültek, hanem az uralkodó osztály gyermekeinek. Leninnek az özvegye írta 1927-ben: 7—8 millió csavargó gyermek van Oroszországban s 800.000 van elhelyezve intézetekben. Az erkölcs borzalmas! Hogy lehet ilyen nagy a száma a szülői felügyelet nélkül álló gyermekeknek? Ezek a legyilkolt intelligencia gyermekei. Róluk nem gondoskodik senki. Teljesen le vannak soványodva, de nem viszik őket intézetekbe, hadd pusztuljanak el nyomorultan. Én azelőtt kommunista voltam, Istenben nem hittem, de most, hogy megismertem a bolsevizmust és láttam ezt a nyomorúságot, újra megtaláltam az én Megváltómat. Voltam a G. P. U.-nál is. Résztvettem különféle harcokban ellenforradalmár parasztok és gyarmatosok ellen. Hat hét múlva parancsnok is lettem közöttük. A magam szemeivel láttam, hogy egy óra leforgása alatt 385 embert halálra ítéltek. Nem volt itt semmi különleges eljárás. Az áldozatoknak még a szemét sem kötötték be. Az apának a fia mellett kellett állania és nézni annak halálát. Még sirt sem ástak nekik. írtam az atyámnak s kértem, hogy szerezzen nekem kiutazási engedélyt, ötször próbálkoztam vele, de hiába. Közben ugyanis atyám visszatért Németországba és itt röpiratokat adott ki a bol- sevizmus ellen, aminek következtében minket, mindkét fiát, halálra ítéltek. De gyermek között békétlenség. Bár fájtak atyjának szavai, de be kellett látnom, hogy igaza van. — Hogy érti ezt? — kérdi szinte ijedten Melánia. — Ön tudja, mily érzelmekkel viseltettem annak idején ön iránt s atyjának igaza van. Szegény mérnök vagyok, ki munkával keresi mindennapi kenyerét. Majd szíve hasadt meg Melániának. Nem akarta tovább fűzni a beszéd fonalát, mert elfogja a sirás s hogy másra terelje a szót, azt kérdezi: — Hol van maga, mi járatban van erre felé? István elmondott mindent. Merre járt külföldön, hogy jött haza s hogy sodorta a sors ide az ősi birtok határába. Elérzé- kenyedett s szeretett volna menekülni. De szintúgy Melánia is. Földre sütötte szemét, hogy István ne lássa könnyeit. Kezet nyújtott, de nem tudta megtenni, hogy ne kérdezze meg: — Miért vitte el virágaimat? Mondja! — Melánia, ne kérdezze ezt tőlem! Nem tudok rá felelni. Gondoljon a múltra s az megadja a választ. De mondja csak, maga miért vitte el szüleim sírjáról az én virágomat? Melánia nem gondolt rá, hogv kabátjára van tűzve István rózsája. Ránézett, elpirult s annyit mondott: — Kérdezze meg maga is a múltat! Ezzel elszaladt. István szeretett volna utána rohanni, hogy megfogja a tova libegő lepkét, de valami eszébe jutott, vigyázott ránk Isten kegyelme. A parancsnok, az én elöljáróm, három napi időt engedett nekem s ajánlotta, hogy jól használjam ki ezt az időt. Szerencsénk volt. Ki tudtunk szökni. Az atyám, aki Szászország első kommunistája volt, ma szintén a nemzeti irány hive. Hasonló előadást tartott Klötzner Ot- tomár, az előadó testvére is. Ebből is kicsendült a mélységes csalódás az elképzelt Oroszország után a valóságos Oroszországban. Krisztus vértanúi. Irta: Horeczky Béla. A bolsevizmus módszerei előttünk, magyarok előtt nem ismeretlenek. Mi is kaptunk belőle egy kis „szájízelítőt“. Az u. n. Balti-tartományok velünk fajrokon lett és észt keresztyén lakossága azonban ezt az „újkori vandalizmust“ minden szörnyűségeivel együtt szenvedte át. A rémuralom napjaiban (1918—19. években), ezreknek röpítenek golyót a fejébe. Gonosztévök és gyilkosok kegyelmet kaptak, ha az uralmon levő kommunista csőcselékhez álltak. Persze vígan odaálltak mind. A kivégzettek közül sok a „jog“ mártírjának minősíthető, mivel minden erkölcsi vétség nélkül, hamis besúgásra, többnyire kihallgatás mellőzésével puf- fantották le. Másoknak azért kellett meghalniok, mert elég bátrak voltak arra, hogy ne nyilatkozzanak hizélgőleg a kommunizmusról. Ezeket az „igázság“ mártírjainak tekinthetjük. De végtelen nagv volt „Krisztus“ mártírjainak a száma is, akik Urukért szenvedtek, mivel a dacosan megfordult s ment munkásaihoz. XII. Horvaiék gazdaságában, legalább is a munkában óriási változás állott be, amióta István vette kezébe a vezetést. Érezték a szorosra fogott gyenlőt s mindenki dolgozott. Amália néni újiá éledt. Valami halvány remény bontakozott ki benne, hát ha még lehetne segíteni. Nagyon megszerette Isvánt. Hogyhogy nem, de mióta itt van ná'a István, sokat gondol szegény Évára. Talán arra gondolt, ha Éva összekerült volna ezzel a komoly, értékes fiatalemberrel, mennyivel jobban állna ma a gazdaság! Egy este, mikor Pint ültek vacsora után a verandán Amália néni ezt mondia Istvánnak: — Pista, kérném, tenne-e nekem egy szívességet? Nézze, mióta Éva eltűnt, nincs egy nyugodt órám. Ránt a lelkiismeretem. hogy annyiban hagvtam eltávozását De nem volt szavam, hisz ismeri Irént. Nem szólhattam az én bánatomról, mert Irént megbántottam volna. De mindig úpv érzem, meg kell találnom szegény leányt s lássa ebben segítségemre lehetne Maga iigves, okos ember, talán megtalálná, úgv gondolom Pesten lesz. Irének nincsenek itthon, ha csak egv órára jönne m°g az a leánv. Óh, de boldoggá tenne, Pista. Rosszul bántunk vele s meg szeretném neki mondani, hogy már megbántam ezerszer. (Folyt, köv.)
