Harangszó, 1932

1932-02-07 / 6. szám

44

HARANGSZÓ

1932 február 7.

emelte vadászkürtjét s eljátszotta e koráit: „Jézus én bizodalmám, örök életre vezérem“. Elvezetett azután Kuhlo az erdei templomhoz, ahol szép időben istentiszteletet tartanak. Elmondotta, hogy ennek felavatásánál jelen volt a német császárné is. Mikor elutazott a császárné így szólt: „Most tanultam csak igazán hálát adni az egészséges gyermekekért, melyekkel Isten megáldott“. Elmondotta azután Kuhlo, hogy Bodelschwingh egy alkalommal a német császárt így jellemezte: „A mi kedves császárunknak sok jó tulajdonsága van, de van egy rossz tulajdonsága is, t. i. hogy a hizelkedöket elszenvedi s az igazságot nem szenvedi el“.

Ilyen beszélgetés közt odaértünk Bethel mostani vezetőjének, az ifjú Bodelschwingh Frigyes lakása elé. Kuhlo egy korállal köszöntötte az ablak alatt:

A felkelő napfény-sugára Uj életet, örömöt önt a határra. Fáradt testem is újból életre kel S nézi az eget dicsöült szemekkel.

Csakhamar megjelent Bodelschwingh napsugarastermészetű neje. Nagy előzékenységgé fogadott, örömmel emlékezett meg Magyarországról, Várpalotáról, ahol egyszer rokoni látogatásban volt. Bevezetett férjéhez abba a szobába, ahol annak Istenben boldogult édesatyja évtizedeken keresztül munkálkodott. Az Íróasztal felett ezt a verset olvastam:

„Ha fáradságot ér- zesz itt, tekints a célra s az megvidá- mit.“

Az ifjú Bodelschwingh igen hasonlít édesatyjához s csak úgy ragyog a szeme, mikor Bet- helnek munkájáról beszél. Elmondotta, hogy most egyik főfeladatuk a munka- nélkülivé vált gyári munkást mezei munkára fogni s ezek számára kanalizálás s a földnek megforgatása stb. által munkaalkalmat keresni. Az előmunkásokat itt képezik ki.

Elmondtam neki, hogy egyik publicistánk, Buday Barna úgy gondolja megoldhatónak a mostani válságot, hogy' leépítenék a gépeket s elősegítenék a nagy tömegben való kivándorlást oly világ s földrészekre, amelyek ez idő szerint még úgy szólva lakatlanok s teljesen kihasználatlanok. Bodelschwingh ezt helyeselte s elmondta, hogy pl. Island 900.000 embernek tudna kenyeret adni s nagyon alkalmas volna telepítésre.

Szólt azután az intelligens fiatalságnak s a lányok elhelyezkedéseinek módozatairól. Véleménye szerint a nagy városokból, ahol eddig boldog s boldogtalan összeözönlött, a munkanélküli népet kis városokba s falvakba kellene elhelyezni s így a városokat tehermentesíteni

Minél tovább hallgattuk Bodel- schwinghet, annál inkább meggyőződtünk arról, hogy nagy koncepciójú emberrel állunk szemben s nagyon is megértettük azt, hogy a német államférfiak ismételten felkeresik s ebben a nehéz időben, mikor a legbölcsebb is tanácstalanul állnak és Bodelschwingh tanácsát s segítségét veszik igénybe. Egyenesen büszkék voltunk arra, hogy az evangélikus egyház ilyen embereket s ilyen intézményeket tud adni ennek a világnak.

S mégis, a világ ezzel sem elégszik meg. Mikor este 6 órakor a kiiltelepröl, Eckardtsheimből visszaérkeztünk Bet- helbe, annak kapui előtt zeneszó mellett a kommunisták vonultak el, hogy a Bielefeldben tartandó nagygyűlésen részt- vegyenek. Elől ment a zenekar, azután következtek a nők, leányok, fekete egyenruhában s azután a férfiak s végül az egyenruha-nélküliek. Lehettek 120— 150-en. Kommunizmust keresnek, mikor ott van előttük a kommunizmusnak legszebb, legnemesebb, igazán szent s Istennek tetsző fajtája.

Az esti órákban az assapheumban (Assaph zsoltáríró után nevezték így) egy zenei estére gyülekeztünk össze. Elsőrangú ének, zongora, fuvolaszámokkal töltötték ki ez estét, amelynek hallgatói nagyrészt Bethelnek betegeiből kerültek ki. S az előadók oly odaadással s buzgó- sággal végezték feladatukat ezen szegény, szerencsétlen emberek előtt, hogy önként Böcklinnek arra a képére kellett gondolnom, amelyiken a remete egy a külsőt tekintve szegényes hajlék előtt nagy áhítattal muzsikál. S ime, egyszerre csak angyalok kandikálnak ki a szegényes hajlékból. Az assapheum zene- estélyének előadói is ilyen angyalokat láthattak kikandikálni ezen szegény, szerencsétlen embereknek bágyadt szeméből.

Szerettem volna a felette szép programmból még két példányt hazahozni. A pénztárnál azonban már mind elfogyott a programm. Mikor ezt meghallotta egyik beteg ifjú, rögtön felajánlotta a magáét s társának is szólt s az is odaadta az ő példányát. Érdekes volt megfigyelni azt az örömöt, amelyet afelett éreztek, hogy szívességet tehettek nékem. A jó Isten áldja meg őket s áldja

meg Bethelt valamennyi angyallal, aki ott be- és kijár.

Legyen szabad mielőtt végkép elhagyjuk Bethelt ebből a programmból legalább két éneket idejegyezni:

— Anyai karok — egy bölcső ringatózik. Fecskék szintájt csapongva röpködnek... Május est — két kéz egybefogózik, — Fecskék szintájt csapongva röpködnek. Férfiharc: vereség vagy győzelmi pálya

— Fecskék szintájt csapongva röpködnek —

Koporsó—három marék föld hull rája— Fecskék szintájt csapongva röpködnek.

*

Légy türelemmel! Várj, csak várj! Csakhamar beözönlik a napsugár!

Fenn a magasban, a harangok helyén, Már rég tovasuhant egy biztató fény S bebújt, hol a torony őre vigyázva vár... Légy türelemmel! Várj, csak várj!

S legyen szabad naplómból még egykét verset, amelyet ott Bethelben feljegyeztem leírnom:

Ha nem volna Istenem,

nem volna örömöm. *

Ha magadnak nem tudsz parancsolni •— örökké rabszolga maradsz.

*

Aki az élettel játszik mindig elbukik.

*

A keresztyénségnek ezen a világon Legnagyobb szüksége van olyan emberekre, Akiknek a szeméből napfény sugárzik.

1931. szept. 17.

Másnap Hannoveren át hazafelé mentünk.

A hannoveri állomáson nagy csődület volt. A Csendes Óceán szigeteiről, a világnak legparadicsomibb tájáról hoztak ide vagy egv-két vagont betöltő színes embert, férfiakat, asszonyokat, ifjakat, csecsemőket. Egy ideig már itt, Hannoverben produkálták magukat. Most egy részüket elvitte a zsidó impresszárió Münchenbe. Meghatott bennünket, hogy ezek a száz évvel ezelőtt még emberevő pogányok az evangéliom hatása alatt annyira megszelídültek, hogy a legérzékenyebben búcsúztak el visszamaradt társaiktól, illetve testvéreiktől, szüleiktől. Kár persze, hogy ilyen impresz- száriók kezébe esnek s hogy ezek • újra meg újra pogány szokásaikat, táncaikat, játékaikat mutattatják be velük. Mikor Münchenben kiszálltunk, az európai ruhában utazó színesek, már teljesen pogány ruhában, illetve ruhátlanságban szálltak ki. Valószínű azonnal „munkába álltak“, hogy az impresszárió zsebét megtöltsék pénzzel.

1931. szeptember 18.

Münchenből másnap Salzburg felé vettük útunkat. Utitársaink közt volt egy bécsi gyáros németországi felesége kis