Harangszó, 1932
1932-02-07 / 6. szám
1932 február 7. HARANGSZÓ 45 fiával. Mikor Salzburgban a vámtiszt kofferjaink tartalma után érdeklődött, ez a gyárosné is csak azt mondta, hogy nincs semmi elvámolni valója. S ime, mikor felnyittaták vele bőröndjeit, nem kevesebb, mint 6 ruhakelmét és egy rakás porcelán edányt stb. húzott ki a vámtiszt abból. Kis fia felette rakoncátlan volt. Mikor mondtuk neki, hogy tanítója majd ráncba szedi, rögtön így válaszolt: Becsben s Ausztriában nem szabad a gyermeket az iskolában megverni s megbüntetni. Nem irigyeltük a bécsi iskolát s tanítót. A bécsi Westbahnhofon kiszállva a hordároknak s munkanélkülieknek egész raja versengett azért, hogy podgyászun- kat hordhassa. Mi takarékosságból magunk vittük azt. Az elektromoson aztán beszélgettünk arról, hogy itt még sem volt helyén való a takarékoskodás, mert ezek az emberek is mind imádkoznak a mindennapi kenyérért, vagy legalább is áhitozzák azt. Egy falattól megfosztottuk őket a túlságos takarékoskodás következtében. Ilyen filozofálás s beszélgetés közt aztán szerencsésen ott hagytam az elektromosban aktatáskámat s úti jegyzeteimet. Nem töltöttem ezért még egy éjszakát idegenben, csak haza siettem. Azt hittem postán is visszakaphatom elhagyott értékeimet, de bizony harmadnap személyesen kellett értük mennem. Mikor hazaérkeztem s beléptem szobámba, megszólalt az esti harang, templomtornyunknak Jiííspgharangja*), szívünkbe, ajkunkra adva a hálaadást s a könyörgést: „Maradj meg hűségeddel Velünk, Uram Isten, Adj erőt, hogy megálljunk Mindvégig a hitben.“ *) A hűségharangja nevét onnan vette, hogy 10 évvel ezelőtt, mikor városunk magyar maradt, ez hirdette először Sopron hűségét nemcsak a város összes lakosainak, hanem a főispán telefonján keresztül a népszavazás után érdeklődő osztrákoknak is. w _ Epiilhet-e evang. ímaház Lentiben ? A jugoszláv határ mentén, Zalavár- megye területén, több apró községbe elszórva 81 evangélikus család él. Valamikor, a most elszakított alsólendvai gyülekezethez tartoztak; Trianon óta pedig a tőlük 50—60 km.-re lakó zalaegerszegi lelkész pásztorolja őket. Átlag havonkint egyszer jönnek össze istentiszteletre, többen igen tekintélyes távolságról, hegyes- völgyes utakon érkeznek meg. Az isten- tisztelet helyéül idáig szívességből átengedett gazdasági iroda, máskor lakó nélkül. üresen álló szoba, elhagyott csend- őrségi laktanya vagy épen lépcsőházi előtér szolgált. Hisszük azonban, hogy imádságunk azért ezekről a helyekről is az Istenhez talált. De a múlt esztendőben, karácsony II. ünnepén ez a 81 család elhatározta, hogy Lenti községben, amely a szórványnak meglehetősen a központjában fekszik, egy kis imaházat épit. Évek óta gyűjtögetve a hívek egyházi adóját s a Gyámintézet adományait, ma annyi pénzük van, hogy 500 pengő hiányával egyszerű kis imaházukat megépíthetnek. 500 pengő a hiány! Ezen fordul meg: épülhet-e evangélikus imaház Lentiben? — 500 pengő megszerzésétől függ: lesz-e állandó otthona Lentiben az Isten evangéliomának, felépülhet-e egy akármilyen gyenge kis végvára ott a határszélen a magyar evangélikus anya- szentegyháznak, felemelhetjük-e azt a kis fatornyot, amely 81 evangélikus családnak lesz biztatója, erösitöje, lelkesitő- je, feltiizhetjiik-e a keresztet a torony csúcsára, hogy hirdesse az i ngadozók- nak: „Vigyázzatok! Álljatok meg a miben!“... Mindez már csak 500 pengőtől függ! ... Egy gazdag londoni hajóvállalkozót nagy csapás ért. Hajóinak nagy része elsüllyedt a viharos tengeren. Azt lehetett mondani, hogy vagyonának csak a roncsai maradtak meg. Képzelhetjük a vállalkozó nehéz lelki állapotát, amely erőt vett rajta, mikor meghallotta hajói pusztulását. És épen ebben az időben „jótékony célra!“ gyűjteni mentek hozzá. Maga a gyűjtő is kétkedve nyitott be. „Talán izgatottságában kidob?... Talán nem ad semmit?... Talán kifizet néhány fillérrel?... És „csodák csodájára“ mindennek épen az ellenkezője történt. Szives fogadtatás után a gyűjtő éppen a tízszeresét kapta annak az összegnek, amennyit remélt. „Tatán nem is igaz az a borzasztó hir, amit hajói pusztulásáról hallottam ... hogy ilyen szép összeget ád jótékony célra?“ — kérdezte a gyűjtő csodálkozva. „A hir bizony — "sajnos — igaz. Hajóim nagy részét elveszitettem, nem vagyok már gazdag ember, de éppen ez az alapja annak, hogy többet adtam, mint amennyit ön remélt. Javaim, gazdagságom megfogyatkozása engem arra int, hogy a jövőben még hivebb sáfára legyek az istentől reám bízott földi értékeknek, mert tudom hogy a mostani csapás intőjét — jel, figyelmeztetés az Istentől arra, hogy neki hatalma van arra is, hogy minden javamat elvegye ... és nem tehetek többé sáfár! A jövőben még inkább az Ur törvénye szerint akarom használni földi javaimat!“... Merjünk-e ma adományt kérni a len- ti-i evangélikus imaházra? ... Merjünk-e? Amikor napszámos híveink a munkanélküliség rémével küzködnek, birtokosaink a gazdasági válság malomkövei közt őrlődnek, tisztviselőink a megcsonkított fizetéssel nem tudnak mit kezdeni, nyugdíjas híveink öreg napjaikban nehéz testi munkával akarják pótolni a leszállított nyugdíj hiányzó .részét... Lehet-e ma kérni? ... És főleg: lehet-e ma adni, segíteni, jótékonykodni, áldozni? ... Lehet! mihelyt az angol hajóvállalkozó lelke él mibennünk is! Lehet, mihelyt az evangéliom okoskodása befészkeli magát szivünkbe! Lehet, mihelyt mi is meglátjuk a mai nyomorúságban az Isten intő kezét, mihelyt megértjük, hogy javaink megfogyatkozása arra figyelmeztet, hogy a jövőben hivebb sáfárok legyünk, mert Istennek van hatalma arra is, hogy végkép kivegye kezünkből a munkaszerszámot, hogy örökre letiltson az őseinktől örökölt mezőről, hogy elvegye fizetésünket, nyugdijunkat az utolsó fillérig... és nem lehetsz akkor többé sáfár... Hát ezek után sem adsz valamit a lenti-i evangélikus imaházra? . .. Megke- ményited a szivedet és a mi rimánkodá- sunkra azt mondod: nincs, nem lehet!? Jól van! Isten ítéli meg minden mi cselekedetünket... De azt még elmondom, hogy a lenti-i rópiai katholikus föl- desur 1200 pengő, Egyezerkettőszáz pengő értékkel jött segítségünkre. íme 1200 pengő egy róm. kath. földesurtól az evangélikus imaházra! Ennyit adott ö... Mennyit adnak az evangélikus testvérek? ... És mennyit adsz te? ... Nagy Miklós, cv. lelkész. (Akinek ez a cikk megérintette szivét és ajándékot akar küldeni a lenti-i ev. imaházra, ajándékát küldje a cél megnevezésével erre a címre: Evangélikus lelké- szi hivatal Zalaegerszeg. Az adományokat a Harangszóban nyugtázzuk. Szerk.) Második levél. Levelemre igen sokfelöl keresett föl válasz és kérés. Egyik biztató, másik tompító. Úgy érzem, ha ennyi lélek visszhangzik betűimre, kötelességem válaszolni. Néhányan színesüvegü álmodozónak látnak. Bár úgy lenne! Véresebb és hitet pusztítóbb keresztmetszetét e kornak kevesen látják úgyj, mint én. A pocsolyából az eszmék magasára verejtékes munka árán jutottam föl. Mindig nyitva volt a szemem. Se paloták fénye, se kunyhók fertőző légköre nem tántorított meg. Nem is fog soha. Mert egy bűvös varázs vesz körül; az emberszeretet. Ezen keresztül nézem az életet. Még eddig nem fizettem rá. Ami nyárspolgári szemmel bukásnak látszik, nálam emelkedés volt. „Nincs ilyen falu“ — írja egy tanító. De van. A világ olyan, amilyennek látjuk. Más a csecsszopónak, mint a sírra- hajlónak. Nekem így mutatta meg magát. Tudom, hogy árnyéka is van a testnek és a szónak. De miért ássak a rózsa gyökeréhez kíváncsiságból, talán elbete- gítem, mikor színes, illatos és boldogító. A tanyák, amelyek körülvesznek, jómódúak, a nincset nem ismerők. Mindig csak helyi viszonyról beszélek. Olyan parasztbálak és lakodalmak kevés helyen vannak, mint itten. De szorgalomban, találékonyságban is megdöbbentik az embert. Ellentétben kényelmes szomszédaikkal. Piacuk a legnagyobb talán az Alföldön. Vásárjuk háromnapos. Minden csütörtökön végeláthatatlan kocsisor bizonyítja, hogy ez a föld, ez a táj verhetetlen. Valami fenséges látvány, mikor 2 óra hosszat fehérsubás, fekete süveges, táncos lovú magyarok vonulnak végig a nyílegyenes köves országúton. Mellettük subásan az asszony, mögöttük pedig a reménységük mosolyog és vigyáz a baromfiakra, nehogy elköszönjenek. A faluban óriási baromfitelepek vannak. Főleg olaszoké s más külföldieké. A piacon mázsaszámra gyűjtik, dobálják halomba a sok hízott szárnyast, aztán hatalmas teherautók röpítik rendeltetésük felé.
