Harangszó, 1932
1932-02-07 / 6. szám
1932 február 7. HARANGSZÓ 43 kezni s az emlékezet fényénél áldozatot hozni. Kedves Testvéreim! A Harangszó egyik múlt évi számában fordultam már kérő szóval hozzátok. Hogy az eredmény nem kielégítő, azt nem teljesen az áldozatkészség hiányának akarom betudni, hanem annak is, hogy az adakozás módja nincs kellően megszervezve. Sokan azt se tudják, hogy vannak ilyen perselyek, mások nem tudják, hogy hol vannak ezek a perselyek, mások ismét — különösen az egyháztól távolabb élők — komótosak ahhoz, hogy elvigyék adományaikat a perselyekbe. Legegyszerűbb volna talán a templomokban egy-két vasárnap kihirdetni, hogy toldják meg a hívek rendes offertóriumnak szánt filléreiket még külön 1 fillérrel s kerüljön az offertóriumból egyharmad rész a sárga perselybe. Azután az elemi iskolások, diákszövetségek, egyetemi hallgatók, ifjúsági egyesületek s a többi egyházi szervek fejtsenek ki alapos és következetes munkát e tekintetben fáradtságot nem kímélő igyekezettel, lelkesedéssel és szeretettel. A lelkészek, hitoktatók, tanítók és presbiterek járjanak elő első sorban jó példával. Én meg vagyok győződve, hogy ilyen módon jóvá tehetjük eddigi mulasztásunkat és hogy meg fognak telni azok a „sárga persely“-ek. Megvagyok győződve arról is, hogy nincsen ev. lélek az országban, amelyik ezen gyűjtésnél a jelenlegi nehéz anyagi viszonyokkal hozakodna elő. Tudom, hogy még a szegény koldus is odaadja a maga fillérjét az összekoldult fillérekből. Aki pedig pénztárcáját nem nyitja ki ezen nemes célra, az zárja el a maga szivét is és legyen boldog vele. A G. A. E. eddig fél millió márkát gyűjtött és még fél millió márkát remél összegyűjteni. Ebből az 1 millió márkából a magyar evangélikusokra körülbelül 10.000 pengő esik, vagyis 2, mondd két fillér személyenkint. Befejezem soraimat az Egyetemes Gyámintézet nagyrabecsiilt egyh. elnökének azon gyönyörű idézetével, amelyet 1931. szept. 14-én Osnabrückben, a Gusztáv Adolf Egylet elnökét, illetve az egész ünneplő közönséget üdvözlő beszédében használt: „Mindig és mindenütt hü.“ Nagyegyházasi Mikiás Mihály, ny. ezredes, t. fi. egyházfelügyelö, Minden munka csak úgy ér valamit, ha elég sürgősnek és elég fontosnak érezzük ahhoz, hogy gyorsan és lelkiismeretesen elvégezzük. Naplótöredékek az 1931. évi Osnabrückben s Münsterben tartott Gusztáv Adolf-egyesületí ünnepek és közgyűlések napjaiból. Irta: Ziermann Lajos, e. gyámint. e. elnök. (Folytatás.) Különösen szép részlete Bethelnek az ii. n. Vogeldorf, madárfalu, ahol minden háznak egy-egy madár neve van. Itt a Bethelben alkalmazottak laknak családjukkal. Itt lakik D. Kuhlo lelkész a harsonakarok generálisa is. Meglátogattam. Igen örült a látogatásnak s örült különösen akkor, mikor elmondottam neki, hogy a mi soproni harsonakarunk első karmestere, Kindler Mihály tanító közvetlen a háború előtt nála járt s hogy ő volt annak tanítómestere. Harsonakarimk mostani karmesterének, Mühl Alfrédnek egy saját aláírásával ellátott szép korálkönyvet küldött. Mikor elköszöntem, elkísért s szokása szerint, bot helyett harsonáját vitte magával. Odaértünk a temetőhöz, afiol fenyők és egvéb fák árnyékában nvugosznak azok, kiknek végórájuk már eljött és akiknek Isten boldog kimúlást adott és a nyomorúság völgyéből kegyelmesen magához vett a mennyekbe. A testvérek sírját álló, a nővérekét fekvő kereszt díszíti. Itt nyugszik Bodel- schwingh apó is feleségével, négy gyermekével. kiket 13 nap alatt vesztett el. Mikor 1872-ben Bethelbe érkezett egy intézet volt csak tán 40 beteggel. Mikor 1910-ben meghalt, az intézetek százaiban ezren és ezren laktak már. Mialatt mély áhítattal néztem ennek az Istentől küldött embernek sírját, Kuhlo szájához Atyja szerette s mindenben kedvét kereste. Melánia úgv élt, mint a kis madár a szabad erdőben. Ö volt a háznál az úr. Mindenki szerette s mindenki dédelgette. Fogadalmát híven teljesítette s minden reggel virágot vitt István szüleinek sírjára. Istvánra nem igen gondolt már s a virágáldozatot tisztán a holtakért hozta. Voltak neki azonban kellemetlen percei is. Atyjának gyengéje volt, hogy Melániát férjhez adta, még pedig gazdagon. S ha alkalom nyílott, érthető célzásokkal ezt tudtára is adta. Melánia hallani sem akart róla. Fiatal is volt még s úgy gondolta, hogy ilyen sorsot, úgy sem adhat neki senkisem, amilyben része van. Ha fiatalember jelent meg a háznál, menekült, elment a puszta határában folyó víz mellé s kavicsokat dobált bele órák- hosszat. Ez volt egyik legkedvesebb szórakozása, de ebben nemsokára megzavarták. A folyót az állam hajózhatóvá akarta tenni és szabályozták. Melánia már régóta figyelte a távolban dolgozó gépek zakatolását, mely gyorsan közeledett a puszta felé. Most már a kíváncsiság hajtotta a folyó partjához, hogy lássa, mennyire közelednek. Sajnálta, hogy a munkások és a gépek lármája zavarni fogja csendes óráit s bizonyos ellenszenvvel nézte a kazánkémények vastag, fekete füstjét. Még álmában is hallotta a zajt s látta a füstöt. (Folyt, köv.) eseménv elhatározásra bírta Bandit. Ily veszteséget s ily luxust nem bír el a birtok. Komolyan megtárgyalta az ügyet Pállal s követelte, hogy szabjon határt ilv nagyarányú pénzpocsékolásnak. Pál dühbe jött, hogy ily csekélységek miatt akarnak kellemetlenkedni s megfosztani őket szórakozásaiktól. Gőgjében meggondolatlanul felajánlotta Bandinak, hogv Irénnel átveszik Eliz birtokát s kifizetik. Bandi kapott az ajánlaton s melegében elintézte az üzletet. A bank azonban nem folyósított már oly összeget, amennyi járt volna Elizék- nek. Mit volt, mit tenni, Pál rábírta Amália nénit, hogy az ő 500 hold saját birtokára is táblázhasson a bank. Amália néni nagv örömmel tette meg kedves vejének — így szerette hívni — ezt a kis szívességet s így az ügy keresztül vitele megtörtént. Bandiék egyenlőre nem akarták pénzüket valamibe belefektetni, hanem a bankban hagyták. Eliz úgy is szeretett utazgatni s világot látni s úgy gondolták, szükségük is. van a pihenésre a zajos élet után, így tehát elhatározták, hogy legalább egy félévre külföldre mennek, a tengerpartra. Úgy is tettek. Könnyű szívvel mentek. Nem volt semmi gondjuk, csupán annyi, hogy időközönként pénzt kérjenek a banktól. Első útjuk Montecarlóba vezetett. Irénnek igényei a megnövekedett birtokkal ugyancsak nagyobbak lettek. A nagyszerű üzletet — amint ők mondták, — úgy tekintették, mintha gazdagabbá tette volna őket. Horvai Pál sem volt ellensége a nagyúri életnek s így nem volt kifogása feleségének költséges kedvtelései ellen. S mikor észrevették, hogy tekintélyük a környéken megnőtt, nem ismertek határt a tékozlásban. Emberi gyarlóság, hogy azt, aki könnyelműen pénzét szórja, ha el is ítéljük magunkban. még is megcsodáljuk. A tékozlóra pedig ez csábító hatással van. A hódolat, hízelgés fényében elvakul s nem látja végzetét. Igv volt ez Irénéknél is. X. Eőriék, amennyire lehetett, távol tartották magukat Somlaiéktól. Más volt a gondolkodásuk, más az életfelfogásuk. Arthur még külföldön volt tanulmányúton. A dán és német gazdaságokat járta be. Sokat tanult, tapasztalt s méltóképpen felkészült, hogy majdan nyugodtan átvehesse örökségét. Megtanulta, hogy a gazdálkodás nem oly egyszerű dolog, mint itthon gondolják s látta, hogy a jó gazdasági felszerelés sokkal hasznosabb, mint itthon gondolják s látta, hogy a jó gazdasági felszerelés sokkal hasznosabb, mint a négyes fogat s autó. Egész tanulmányokat írt haza atyjának tapasztalatairól. Eőri büszke is volt fiára s méltán. Ha nem akadt senkire, ki előtt fiát dicsérhette, akkor Melánia volt kénytelen végig hallgatni, hogy sokszor bántotta is kicsit atyjának Árthurért való túlzott lelkesedése. De nem volt rá oka.
