Harangszó, 1932
1932-12-25 / 52. szám
420 HARANGSZÓ 1932 december 25. el, ahol a szív ellen indítottunk harcot. Sikerült a narkózist Megtanult a világ nem érezni. A háború gyilkos ágyukere- kei vérsárban gázoltak, gyermekek kifordított bölcsői s gránátrobbantotta házak, mint tépett fészkek maradtak nyomukban. Ki törődött velük? Az irgalmas szeretet lopvást végezhette mentő munkáját, mert a szívnek nem volt szabad éreznie, gyávaság lett a könny s megvetett a szánalom? És ma? Még mindig tart e gonosz narkózis hatása. Pedig, ami szépség és érték van a kultúránkban, azt mind nem a „hideg“ eszek, hanem a forró, a puha, érző szivek hagyták áldott örökségül. Ami társadalmunk nyugtalansága akkor fog felengedni, amikor a szivek tiszta beszédére felfigyel a világ. Szív teremtette az első árvaházat, szív indult meg a pusztító népbetegségek szörnyű rombolása láttán s keresett orvosságot a gyilkos baktériumok legyilkolására. Harc volt ez, dicsőséges, Isten-segí- tette, Isteh-áldotta harc. Harc a halál ellen. Harc az életért, a mások életéért. E teremtettségben minden harcol, ami él, de ez önző, maga életbiztonságáért vívott ádáz harc, melyben minden öl, hogy maga éljen, minden rombol, hogy magát és magának építsen, -egyedül az ember emelkedhetik égi magasságba, midőn másokért harcol, magát emésztve, másokat gyarapít, magát kifosztva, másokat gazdagít. Annyi itt a pusztító veszedelem, amely az ember életét fenyegeti, hogy ész, erő, akarat mind mozgósítandó ézek ellen. Tegyük széppé, biztonságossá egymás életét, mely olyan rövid, hogy soha sem. jön ä halál'későn; oly szép, hogy csak akkor látjuk egész szépségében, amikor a napunk már nyugovóra- száll s á temetői árnyak, mint felénk nyúló fekete kezek, már-már utolérnek. Majd ha a tömeggyilkosok, akik oly könnyed-könnyen intenek a sortüzet vezénylő tisztnek, a véreskezü szovjet-cárok ráeszmélnek, hogy másnak is éppen olyan édes az élet, éppen olyan bűvös a holnap reménye, az álom nyugalma, a terített asztal fehérsége, a gyermekkarok ölelése, akkor eljön, elközeleg az az eszme a valóság kapujához, melyet a beth- lehemi gyermek hozott szivében s amelynek ezt a nevet adta: Isten országa. Ebben az országban alaptörvény: „Amit akartok, hogy veletek cselekedjenek az emberek, ti is azt cselekedjétek velük“. Oly egyszerű ez, mint a harangszó, mely folyton ugyanaz s mégis más, más, amikor temetésre búg, más, amikor Csodálatos ünnep a karácsony. Nincsen olyan ember, aki ne várná és aki sokat ne remélne tőle. És nincsen olyan ember, akinek ne hozna, valamit. Oh, bár mindenki úgy várná, amint várnia kell! S bár mindenki meglátná, amit neki hozott! Itt vannak azok a testvéreink, akiket Isten sok jóval áldott meg. Akiknek életében mindig több a sugár, mint az árnyék. S akiknél különösen ezekben a napokban fényesek a szobák, meg az arcok. Térj be ezekhez, áldott karácsony! Az örömöt tedd még örvendezőbbé! Simogasd meg a mosolygó arcokat! Mondd vasárnap templomba hív, csak a szív hangolódjék hozzá. A bethlehemi gyermek hozta magával' a boldogság, titkát; • ennyi ez,: boldogít^; Az öröm, amit okoztál, megsoks?or$?(W dik szivedben. Ma, a karácsonyfák fényében - (mert a karácsonyfa az a fa, melynek nincs árnyéka) ez a bűvös-csodás titok ragyog fel: a boldogság feíé; égy ut vezet, a — boldogítás.’ Az . élet i megdicsőülése az- ■ önfeláldozás. Dusz^ktajos. nékik csendesen: Legyetek áldottak! Azután tárd ki az ablakukat, hadd tekintsenek a világba! Hadd lássák meg, hogy a 'fény között milyen sötét foltok Vannak!, Hadd nézzék meg boldog arcukat azokban a könrfycseppekben, melyekét embertársaik szeméből a nyomor fakaszt! S mondd nékik, hogy örömük akkor lesz teljes, ha ezek a könnyeket letörlik! Boldogok azok, akik sötét szobákban világot gyújtanak és örc-möt szerezve ünnepelnek! Itt vannak azok a testvérek, akiknek mindennapos vendége a gond. Akik ezekben a napokban érzik különösen a ki hideget, volt olyan is, aki „ráolvasást“ kommendált, sőt egyik egyenesen a pé- tervásári csodabába elhozatalát javasolta, merthogy annak mindenre van kenőcse az ő gyógyfűveiből, ami lónak, embernek, disznónak egyaránt használ.-— Ne. te ne! Nézze csak sógor, — szólt oda az öreg Sikora a vén Futás Já-. nosnak, az utcán — hogy a máglyán égne meg ez a sok vén boszorkány! Van már itt olyan kutyakomédia, hogy attul mán biztosan meghal az a gyerek! Jó hogy mán kutyaszőrt nem ajánlanak neki, mint az a vén Csicsirikné a gyomorrákos urának. A nagy fejetlenségnek .— miközben a kis ártatlan beteg egyre lázasabban pi- hegett kórágyán, — végre is az áldott jószívű Ilonka papkisasszony vetett véget. Elsősorban kitessékelte a sok hasznavehetetlen vénasszonyt, azután követelte, — ha törik-szakad is — az orvosnak a városból . azonnal kihozatását. Gondoltak ők is erre — panaszkodott sírva Siposné, — de ez nagyon nagy sor! Este ilyen sötétben vájjon ki vállalkozna a másfél órányira fekvő városba orvosért menni. Pénz sincs a háznál, az utolsó tizes a múlt héten ment el adóba, ki tudja megint mikor akad rá pár fillér. Próbálkoztak is már többekkel, akiknek lovuk-kocsijuk van, de nem sikerült. Az egyik gazda lova megsánfult, az nem mehet, a másik nemrégen jött haza a Setétvölgyből, ahonnan fát fuvarozott, a lovai alig állnak a lábukon, a harmadiknak a kocsikereke van összetörve, egyszóval mindenütt csak baj, segítség meg sehol... De Ilonka kisasszony nem engedett. „Az nem lehet — mondotta, — hogy ne akadjon egyetlen becsületes gazda a faluban, aki ne tudna segíteni! Ahol a legnagyobb a szükség, ott van leghamarébb az Isten segítsége-— jelentette Ilonka ki. — Csak az istenben bízáson és az erősakaraton fordul meg az egész! Isten velünk van, az erős akaratot pedig megmutatom én! Azzal elsietett egyenesen Dobos, Istvánhoz, mert hallotta, hogy annak volna jó erős lova és pillanatok alatt rávette, hogy hajtson be gyorsan a városba az orvosért. Megmondta neki, hogy épen azzal tesz Istennek tetsző cselekedetet, ha ilyen nagy bajban épen azokon segít, akikkel különben nincs jó viszonyban. Ilyenkor, nagy válságban le kell győznie a becsületes magyar szívnek holmi házi perpatvart. Szaladt a jó öreg Majdáné is és felajánlotta az ő megtakarított 10 pengőjét az orvosi költségre. Megy már a szekér, vágja á kerék kétoldalt a magas havat, a szél majd leviszi a bakról Dobost, de ő csak ül keményen és ostorozza a lovat, mert fülébe cseng, az Ilonka kisasszony útravaló szózata: Csak bátran Dobos gazda! Ha Isten velünk, ki ellenünk?!... II. Nézzünk be most egy pillanatra a betegházba. Félhomály, a lámpa lecsavarva, az ágyon kipirult arccal fekszik a drága kis Rózsika, ágyaszélén kétoldal- ról az anyja és az apja ülnek. Annus összetett kezekkel fohászkodik: „Óh kegyes Jézusom, ki érettünk szenvedtél és meghaltál, nézz alá magasságos trónodból, szánd meg a vergődő lelkeket, ne engedd meghalni az én kis angyalkámat, hiszen van neked ott fenn sok kiest angyalod, hagyd meg öt nekem, Te hozzád könyörgök vérző anyai szívvel, szánd meg őt is, hiszen Te úgy szeretted a kis ártatlan gyermekeket, akiké az Istennek országa. Segítségért és irgalomért légy szószólóm a Te Atyádnál: a mi Istenünknél, kinek neve legyen örökre szent! Amen“. Sűrűn peregtek közben az anyai Szent karácsony. Irta : Benzins István.
