Harangszó, 1932
1932-12-25 / 52. szám
1932 december 25. HARANGSZÓ 419 Isten ellenségei közé. Tudod-e, hogy a kárhozat földjén lépked lábad, s egész életirányod a bizonyos pusztulás, az örök halál felé van beállítva! ... Egy misszonárius naplójában olvastam a következőket: „Nyugodtan dolgozhattam házunk udvarán, feleségem távol volt, egyetlen kicsi gyermekünk csendesen aludt a szobában. Egyszerre valami belső hang titokzatos szava arra késztetett, hogy munkámat abban hagyva, megnézzem az alvó gyermeket. Álomra csukott szemekkel békén pihent puha bölcsőjében, de lábainál egy fekete gomolyagot vettem észre. Közelebb hajolva — elállt; a szivem dobogása — rémülten vettem észre, hogy a fekete gomolyag nem más, mint India legveszedelmesebb mérges kígyója, a kobra, amelynek egyetlen harapása bizonyos halál... Rémületemben is gyors elhatározással puszta kezemmel megmarkoltam a kígyót és nagy erővel kihajítottam az ablakon. Gyermekemet a halál torkából mentettem ki.“ ... Minden ember lábánál így fekszik a nagy ellenség: a bűn kígyója! Sokan talán nem is ítttriöak- tréfa,^tudatlanul, mit sem sejtve szenderegnek a veszedelem közelében ... a halálos marás minden pillanatban megtörténhetik . . . Tudod-e, hogy te is éppen ilyen helyzetben vagy! Hol a szabadító, A szeretet hatalma. Karácsonyi történet. Irta: Dr. Vladár Viktor. I. Lassan hull a hó, a szálldosó pihék fehér fátyollal vonják be Jánosháza apró háztetőit. December vége felé fordul az idő. Nyugalmas csend honol a kis faluban, csak néha-néha vakkantja el magát unalmában egy-egy házőrző komondor. Tökéletes a szép téli kép: a hegyhátakon mozdulatlanul állnak a sudár fenyő- szálak, a kémények füstje egyenesen szál| JA7- égnek. Az utca képe is csendes, az emberek a közeledő karácsony meg- ihletö hangulata alatt mintha komolyabbak lennének, lassú lépésekkel járnak- kelnek, a falu felett mintha érezni lehetne a béke angyalainak szelíd szárnysuhogását'. Vízhordó asszonyok mennek a kútra s álmélkodnak azon, hogy ime: az évek óta haragban lévő Dobosné és Síposné is váltanak egy szót vízmerítés közben. Pedig ezek rég nem beszéltek már egymással. Nagy oka és története van ennek! Leánykori emlék, amit az asszonynép még bekötött fejjel is megtart a szívében. Ügy volt az, hogy a körülbelül egyaki szétzúzza a kígyó fejét? ... Hallod-e feleletként a karácsony áldott üzenetét: valaki hiszen őbenne, el nem veszik! . .. Odahajol egészen hozzád, neked csak a hiteddel kell átölelned, marasztalnod, hogy megmenekülve által menj a halálból az életbe ... kárhozat seregéből a megváltottak boldog örvendezésébe .. . Érted-e? Ezért van karácsony ... Éppen teéretted száll a földre a megtartó szeretet! Oh, vidd hát Isten elé könnyekbe töredezett szent hálaadásodat... Oh isteni kegyelem, T Magasabb a mennynél! Oh Krisztusi szerelem, Mélyebb a tengernél! Az ég, föld már betölt Áldással, örömmel, Szép napunk most jön fel. * * * Jöjj a bűnösökhöz el, Nyájad őrizöje! Szenvedőkhöz légy közel, Bánat enyhítője! Oh kérünk: légy vélünk, Kik vagyunk nyomorban, Áldás jár nyomodban. Amen. Nagy Miklós. Karácsony. Mint hatalmas ajándékcsomag, melyet angyalkezek raktak meg színnel, égi napsugárral, angyalszív melegével, olyan kincses, gazdag tartalmú, égi eredetű a karácsony. Benne szépség és melegség. Úgy áll ez az ünnep a tél kapujában, korú Balog Maris és Szilvás Annus együtt nőttek fel, egy sorban kerültek a táncba és Sípos Mártonnal, aki pedig addig Balog Maris; a sudár, szőke szépség körül legyeskedett, egyszerre csak valahogyan Szilvás Annuson akadt meg hosszasabban a szeme. Nem is kellett a legénynek sok biztatás, úgy, hogy a katona éve letelte után hamarosan megkérte és el is vette a bogárszemű Annus- kát. Balog Maris is férjhez ment a jómódú Dobos Istvánhoz s mind a két házaspár megelégedetten éldegélt. De Maris. ha gazdagabb férjet kapott is, nem tudta egvkönnyen feledni egykori vőle- génvjelöltie elhódítását, élete emez első csalódásáért Annust okolta s minthogy a két fiatal pár közel is lakott, ok bőven adódott holmi apró tyúkpörök és egyéb állati kártevések alakjában az asszonyi torzsalkodásra, amiknek igazi oka azonban mélyebben: a leánykorba nyúló emlékekben gyökeredzett, úgyhogy esküvőjük után pár hónap múlva már a beszélő viszonyt is megszüntették egymás: között. S ahogyan az már faluhelyen ilyenkor lenni szokott, a vénasszonyok hol az egyik fiatal menyecskének hizelegtek, hol meg a másikban szították a gyűlölködés tüzét. Öreg asszonyok: falu szószátyárjainak régi természete ez az ingadozás. mint gyönyörű karácsonyfa s a lelkünk bámuló, elakadó szívű gyermekként beleéli a fénybe s megfürdik benne. A megbántott Isten, ki az első emberpárt kiűzte a boldog Édenből, megenyhült szívvel kinyújtja kezét leromlott, gonosz utakon kincseit eltékozolt gyermeke, az ember felé s mondja: „Megbocsátok“. Áldott kezesül, túszúl leküldötte az Isten a maga egyszülött fiát, hogy „minden, aki hiszen Benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen". Ott a keleti égen, ahol mély azurköpenyén az éjszakának a csillaggyémántgombok szikráznak, káprázatos fény suhan át s benne boldog angyalok szállnak: „Dicsőség Istennek a magasságban, a földön béke és az emberekhez jóakarat...“ Szent világfejlődési programm ez; Istennek dicsőség... Béke a földön ... jóakarat... Mit jelentenek ezek az égi szavak? Isten dicsőségét zúgja a tenger, ezt írja a fellegekre az átcikkázó villám, ezt zengi a rengeteg erdő orgonája, midőn a vihar végigszalad rajta, mint hatalmas művész keze, ki félelmetes fortisimokat ver ki a billentyüsoron, ezt suttogja a virágok között átsuhanó szellő, mely távoli réfek illatát hozza ... De hiányos a mindenség hatalmas kórusa, hiányos, akadozott a melódia, mig az Isten legkedvesebb hangszere, az embersziv meg nem csendíti e hatalmas zenekarban a szeretet égi hangját. Erre vár az ég, erre vár a föld, ezt szeretné meghalani az Isten. A szív. A szív ... Mi ez? örvény, mely soha be nem telik?Mi a szív? Isten teremtő keze által pótból formált emberben elindított hajszálrugó, amely ha megáll s megszakad, megáll az élet? Álmok tündérhintója, melyen széliünk boldog mámorban az elveszett Paradicsomunk felé? Illés tüzszekere, mely robog velünk sorsunk uttalan utjain? A mi kultúránk romlása ott kezdődött Egy asszony volt csak a faluban: az öreg, jóságos Majdáné, a Balog Maris nagynénje, aki nagyon buzgó, szelidlel- kű, istenfélő nő létére mindig csitította húgát, hogy a haragtartókat nem szereti az Isten s bizonygatta, hogy a megbo- csájtás milyen krisztusi szép erény, hiszen a mi Urunk, amikor a nehéz kereszt terhe alatt szenvedett, az őt megcsúfoló ellenségeinek is megbocsájtott. De kevés sikere volt a nagynéni békéltetésének. mert immár három éve tartott ez az áldatlan viszály, ami természete- - sen a férjekre is átterjedt. Ezért keltett feltűnést a falu népe előtt, hogy a kútnál egyszer csak mégis váltott pár szót a kevély Dobosné Sipos Annussal. Közvetlen okot erre az szolgáltatott. hogy egy napon, épen karácsony előtt három nappal, hire terjedt a faluban, hogy a kis Sipos Rózsika, Annus 3 éves gyönyörű, okos kis leánykája, aki az egész falu kedvence volt, súlyos betegségbe esett és a karácsony előtti napon már-már lassan halódni kezdett. Valóságos siralomháza lett a Siposék háza. A halál fenyegető árnya ráült a lelkekre, reményvesztetten nézett az egész háznép a legközelebbi órák elé. A „mindenttudó javasasszonyok“ egész raja jött ment a ház körül, mindegyik ajánlott csalhatatlan orvosságot, ki meleget,
