Harangszó, 1932
1932-02-07 / 6. szám
42 HAfcANGSZó 1932 február 7. tünk áll, szeme rajtunk és gondja van ránk. Ez pedig azt jelenti, hogy nem vagyunk elhagyatottak, mert van, aki bízik bennünk és vár tőlünk valamit. Hiszi, hogy odatalálunk arra helyre, ahol szava hivogatóan hangzik. Hiszi, hogy érte dolgozunk és harcolunk. Hiszi, hogy boldog vágyakozással megyünk feléje. Fájó kérdéseinkre felel, tanítja, hogy ismerjük meg az ő törvényeit és aszerint éljünk. Nem kér sokat tőled, csak a bűnbánó szívedet. Törd meg a hiúságodat, hulljon ki a könnyed, alázd porig magad engedelmes hűséggel, hogy a lelked- ben felzéndüljön egy boldog, reménykedő hang: Uram hallottam a híradásodat és látom, hogy az örökkévaló hajlékok előtt vársz rám. Nagy csatavesztések idejét éljük, az esztendő elején bizonytalanság ül a szemekben és gondterheltség az arcokon. Világtalány megoldását keresik a csüggedt, szomorú, fáradt emberek. Ez a talány Isten nélkül sohasem oldódik meg. Isten mindazoknak felel, akik kérdeznek tőle. Ha keserűséget, csalódást, fájdalmat találsz embertársaidban azt feleli, hogy helyezkedj az áldozat törvényére. Önzést, gyűlöletet, haragot látsz mindenA vagyon nem boldogság. Irta: Dr. Schlitt Gyula. (8) A munka nehezen akart megindulni. Nem könnyű dolog volt munkakört és piacot teremteni ott kint a külvárosban, de mikor megismerték készítményeinek nagy értékét, mint a futó tűz terjedt hire s szinte elhalmozták rendelésekkel. Anna néni boldog volt. Azt sem tudta, hogyan kényeztesse leányát. Éva pedig, mint a virág a napsugárt, úgy szívta magába a jó néni szeretetét. Aíegkapta most bőségesen azt, anti eddig hiányzott néki, a családi élet melegségét, az aggódó gondviselést. Jó hatással volt ez szinte testi fejlődésére is. Mint a setéibe tett virág a napfényen megszínesedik s kibontja szirmait, úgy fejledt ki Évánál a benne rejlő szépség és báj. A jó kedvvel űzött munka csodálatos hatással volt egész lényére. Legboldogabb órái azok voltak, mikor este vacsora után Anna nénivel együtt olvasták a bibliát s énekeltek. A vasárnapok öröméletének meg igazi ünnepei voltak. Volt néki miért hálát adni a templomban sr volt miért imádkoznia, hogy a jó Isten bocsássa meg testvéreinek gonoszságát s tegye őket házas életükben boldoggá. Életét nem zavarta semmi, csupán a parkjuk mellett megállt autó tolakodott többször csendes gondolatvilágába. felé? Menekülj ö hozzá! Félsz a holnaptól és a jövendőtől? Imádkozz ma még többet! Félsz a siron- túli élettől? Készülj úgy, hogy ne legyen félnivalód! Rosszat gondolnak, vagy mondanak rólad az emberek? Te jóval viszonozd! Mindig arra gondolj, hogy Krisztus érted szegeztette magát keresztfára. Boldogabb lesz a világ, megoldódik minden fájó kérdés, ha részt kérsz abból a munkából, mely Isten országának közöttünk való terjedését szolgálja. Keresd az Istent, Ő felel. Csendes estéken foglalkozz a lelkeddel. Lehajtott fővel, bűnbánó, alázatos engedelmességgel imádkozz többet, mint eddig. Ez vezet a világtalány megoldásához. • ♦ « -o • ♦ o <► • < Megint a „Sárga perselyéről.*) A Gusztáv Adolf Egylet sárga perselyeit a múlt év vege felé ürítették ki először. Sajnos sok persely kongott az ürességtől, sok pedig alig tartalmazott valamit. Szo*) A cikkíró az összes egyházi lapokat arra kéri, hogy ezen sorokat te.etleg kivonatban) ők is közöljék, hogy azok ott is olvasóra találjanak, ahova a riarangszó szava el nem hallatszik. Ilyenkor elmerengett, messze elnézett a himzöráma felett, keze ölébe hullt, mintha csak álmodott volna. Arthurt látta magadott. Édes vágyak s remények lo- pództak ilyenkor leikébe s valami nagyon boldog mosoly játszadozott arcán. De nem sokáig. Eszébe jutott, hogy ő egy szegény varróleány s elhesegette képzeletvilágából az ábrándozásnak tarka lepkéit. Újra jó kedve lett s énekelte kedvenc énekét: Légy csendes szívvel... IX. A Somlai kastélyban nem volt ily egyhangú az élet. Minden napnak meg volt a szórakozása. A zajos összejövetelek egymást érték. Ezeknek megrendezésében Horvai Pál méltó házastársra talált Irénben. Kifogyhatatlanok voltak az eredeti ötletekben, melyek mindig új s új élvezeteket nyújtottak a szórakozni vágyó s egybe hálás társaságnak. Az istállók megteltek drága telivér lovakkal s kocsiparkjuk olyan volt, hogy mindenki ámulattal szemlélte. De hasznot hajtó befektetésről nem volt szó, a birtok romlott s a bankok könyveinek követelési számoszlopa félelmetesen megnövekedett Somlaiék folyószámláján. Bandi és Eliz látták a tornyosuló veszedelmet, figyelmeztették is Irénéket, de azok lekicsinylő kézmozdulattal elintézték az ügyet s letorkolták őket. Amália néni nem szólt, ö teljesen rabjává lett a kedves Palinak, ki nagyon értette, hogy kell magához láncolnia az öreg némoru meglepetés! Hát csak ennyit érdemel a mi Gusztáv Adolfunk emléke, csak ennyire tiszteljük azt a fiatal királyt, aki élete virágában ott hagyta boldog családi körét, fényes palotáját, királysága minden kényelmét, — és ment idegenbe zuzmarás, hideg időben egyszerű sátor alá nélkülözni, tűrni s végül a csatatéren evangélikus hitünkért kemény harcban meghalni!? Gusztáv Adolf nem alamizsnát kér tölünk, hanem szeretetet, emlékének megbecsülését. Ebben a,z évben, amikor 300 esztendeje annak, hogy Gusztáv Adolf vérével pecsételte meg evangéliomi hitéhez való ragaszkodását, a világ összes evangélikusai ünnepet ülnek. Vájjon mi lett volna belőled, kedves evangélikus testvérem, ha Gusztáv Adolf olyan közömbösen nézte volna az akkori eseményeket, mint amilyen — mondhatnám — felületességgel nézzük mi most egyházunk szorongatott helyzetét. Ugyancsak ez évben tartja jubileumát a német Gusztáv Adolf Egyesület is, amely a hitvédő nagy király emlékére halála kétszázaink évforulóján alakult. E kettős ünnepen tárjuk fel szivünket s mutassuk meg szeretetünk és hálánk jeleit. Hadd lássa meg a világ, hogy a magyar evangélikusok tudnak emlénií. Éváról már teljesen elfeledkeztek. Bandi az esküvő utáni napon ugyan felment a fővárosba, hogy megkeresse sógornőjét, de ő sem törődött vele sokat, hogy nem tudta megtalálni. Azzal vigasztalták magukat Elizzel, majd megjön, ha éhezik, irénéktöl azonban szerettek volna szabadulni, de nehéz volt megtalálni a módját. A közös terhek a birtokon nehézzé tették az elkülönítést. Az alkalom azonban kezükre játszott. Irén nagy lóversenyt rendezett. Ösz- szecsődítette a környék urlovasait versenyre. Mindenáron közvéleménnyé akarta tenni, hogy az ő istállóiban vannak a legjobb lovak s ő a legjobb lovas. A versenyen győztesnek kell lennie! Óriási kiadással szerzett- egy királydíj nyertes telivért, hogy ezzel vivja ki győzelmét. Előre gratuláltak néki, mert mindenki biztosra vette, hogy ö lesz a nyertes. A hires ló mellett nem is volt komoly ellenfél. A célban egy szilárd akadály volt felépítve, hogy annál izgalmasabb legyen a játék. Irén tíz lóhosszal úszott a többi versenyzők előtt nemes állatján s a győzelem mámorában ért az akadályhoz. A ló itt megtorpant s félt neki menni. Irén rémülettel vegyült düh közt hallotta a közeledő lovak dobogását s végig vágott a félelemtől remegő állaton. A ló ugrott, de szerencsétlenül. Átbukott az akadályon s Irént kidobta a nyeregből. Irénnek nem esett különösebb baja, de a tízezer pengős állat lábát törte s agyon kellett lövetni. A szomorú
