Harangszó, 1932

1932-01-31 / 5. szám

36

HARANGSZÓ

1932 január 31.

reggel 9 órakor leszálltam az elektromosról, dr. Ludwig már kész programmal fogadott. Csakhamar csatlakozott hozzánk dr. Nitsch, az eisenacki Q. A. főegylet elnöke is.

Első utunk a kapus háza, a Pförtnerhäuschen elé vezetett. Ennek homlokzatán az egész intézményt jellemző következő felirat olvasható: „Az Ür fundálta a Siont, hogy az ő népének szegényei ahoz folyamodjanak“. (Ezs. 14, 32.)

A szegények, a nyomorultak városának mondják ezt a várost. De nem az, hanem Bethel, az Istennek háza s a mennynek kapuja.

Egyike a legelső épületeknek, amiket megnéztünk a nyugalomba volnult nővérek otthona. Ennek az otthonnak lép- csöházában egy nagy falra egy hadirokkant (háború alatt 30.000 sebesült katonát ápoltak ez intézetekben) megfestette Bethel képét. Ott látni Jákobot, amint testileg-lelkileg teljesen kimerülve, elalszik a pusztának egy kövén. Álmot lát. Egy lajtorja, egy lépcső áll fejénél, mely felér egészen az égig s Istennek tiszta, fehér angyalai járnak azon fel és alá, felviszik a bűnbánó imádságot, a kérést és

könyörgést és lehozzák az oldozatot, a meghallgatást, a választ és vigasztalást. És csodák csodája, a lajtorja, a grádics végén maga az Isten könyököl és beszél Jákobbal, a bujdosóval, a magányos vándorral s boldogsággal, üdvösséggel biztatja s megígéri, hogy mindenkor és mindenhol vele megyen és vele leszen.

Bethelben s Bethelnek 600 intézetében is így járnak-ke'lnek éjjel s nappal a jó, tisztalelkű s szívű angyalok, a diakonisszák és diakónusok, az orvosok, lelkészek és tanítók,- a mesteremberek s szolgálatrakész lelkek s ápolják, gyógyítják, vigasztalják, foglalkoztatják a 2300 epileptikust, nehézkórost, aztán a körülbelül 3000 egyéb beteget, a gyen- geelméjiit, eszeveszettet,őrültet, tüdőbajost. iszákost, munkakerülőt, vagy más testi-lelki nyavalyával megvertet. Ezek a betegek nem itt születtek, csak ide menekültek, Németországnak s Európának. sőt még a tengerentúli világnak részeiből ép úgy mint Jákob Beersebából Bethelbe menekült. Gyermekek és aggastyánok, fiúk és leányok, férfiak és asszonyok, szegények és gazdagok vannak közöttük. Egyik-másik oly kicsi, hogy jóformán térdemig sem ér. A legtöbbnek feje másfélszer s kétszer olyan nagy, mint egy normális fej. Járásuk ügyetlen, bizonytalan. Van olyan, aki nem is tud járni s olyan, aki örökké a hátán fekszik. Van, aki alig, vagy egyáltalán nem tud vagy nem akar beszélni s olyan is, aki folyton beszél, sokszor a legképtelenebb dolgokat. S van köztük, akinek hangjára már alig lehet rámondani, hogy emberi hang. Átlag minden második percben összeesik egy a nyavalyatöröttek közül. Szemtanúi voltunk ott ilyen nyavalyatörésnek.

Iszonyatos sok nyomorúságot látni ott együtt, de egyúttal megmérhetetlen sok szeretetet is. Mintha az a kétezer diakonissza. 600 diakónus, a kékkötényben szolgáló theológusok, az orvosok, lelkészek, tanítók, mesteremberek s a

betegek s az egészségesek is, (mert hiszen Bethel az egészséges ifjúságnak is

gondját viseli, az óvódásoktól kezdve

egész a theológiai ifjúságig) mind követni akarnák Bodelschwingh atyának

János apostol szavára emlékeztető intését: „Gyermekeim szeressétek is egymást.“

Bethel lakói szereti egymást. Megható, hogy az ápolók, mint szeretik ápoltjaikat s megfordítva az ápoltak, hogy szeretik ápolóikat. De igyekeznek a betegek is egymáson segíteni s egymásnak szolgálni. A könnyebb betegek etetik a súlyosabb betegeket. Bethel lakói sok szép szentírásbeli igét tudnak. Sokan tudják az I. Korinthusi levél 13-ik

részét, a szeretet dicséretéről szóló fejezetet is. De azok is, akik abból egy sort sem tudnak, gyakorolják azt. Ez a tettetés nélküli szeretet az igazi hitből fakad. S ezt az igaz hitet folyvást ápolják Isten igéjével s a szentségekkel s buzgó, imával. Hogy az istentiszteleten Bethel valamennyi lakosa részt vehessen. az Erlőser-kir- chében vasárnaponként három istentiszteletet tartanak egymásután.

Tévednénk azonban, ha azt hinnénk, hogy Bethel lakói csak imádkoznak. Nem. Az egyik diakónus azt mondotta nekem : „A mi orvosságunkat úgy hívják, hogy munka“. Bethel lakói tudják, hogy a munka Istennek egyik legbecsesebb adománya. Nincs is ott senki, aki ne dolgoznék. Még a legsúlyosabb beteg is dolgozik, ha mást nem, hát szortírozza egy nagv rakás papir- szeletből a különféle színű papirsze- leteket, vagy kiválogatja a staniolt a pa- pirhalmazból. Mindegyik erejéhez, tehetségéhez képest kap valamiféle munkát. Az egyik takarít, a másik a konyhában segít, a harmadik a kertben vagy gazdaságban, a negyedik valamelyik műhelyben vagy pedig építésnél dolgozik. Tudnak ott mindenkinek munkát adni, mert hiszen ebben a csodálatos városban minden együtt van. Ez szinte állam az államban. Van külön polgármesterük, mindenféle hivataluk, külön postájuk, külön pénzük. Hidakat, utakat, házakat, csatornákat építenek s tartanak fenn. S mind erre szükségünk van, mert hiszen Bethelnek nemcsak az ottlevö betegeket s egészségeseket kell foglalkoztatnia, hanem a munkanélküli vándorlegényeknek egész légióját. Egy- egv évben annyi vándorlegény tér ott be s kér ott ebédet, hogy 100 kilométer hosszú asztal kellene, ha egyszerre akarnák azokat a hosszú asztal két oldalán elhelyezni.

Bethelben naponta elfogy 150 métermázsa burgonya, 28 métermázsa borsó,

Békelerem a münsteri városházán, ahol a 30 éves háborút befejező westfállal békét megkötötték.

1931. szept. 16.

róm. kath.. püspök 1536. jan. 22.-én kivégeztette s holttestüket a róm. katholi- kus Lambertitemplom tornyán 3 vasketrecben napokon át közszemlére kifüggesztette. Ezek a vasketrecek még most is ott lógnak jó magasan a templom tornyán, valószínű elrettentő például, mert díszére nem válnak sem a templomnak, sem az egyháznak.

A közös, felette egyszerű étkezésnél 80ü-an vettünk részt Itt is alkalmam volt szegény gyülekezeteinket a különféle föegyletek vezető személyiségeinek figyelmébe ajánlhatni.

Münsterből Bielefeldbe utaztam. Uti- társam dr. Ludwig, müsingeni (würt- tembergi) kollégám s barátom volt. Dr. Ludwig nehány évvel ezelőtt itt járt Sopronban. Prédikált is templomunkban, még pedig erről a rövid igéről: „vagyon oltárunk“ (Zsid. 13, 10.) Prédikációjában elmondotta, hogy ők odahaza az aratási hálaadóünnep alkalmával a szépen felékesített oltárra a mezei terményekből ajándékot tesznek le s azt az istentisztelet végeztével elosztják a szegények közt. Ez annyira meghatotta jó gazdapolgárainkat, hogy azóta évenként meghozzák az aratási hálaadó-ünnepen hálaáldozatukat, terményajándékaikat, melyekkel 200—250 szegényt tudunk rendesen megajándékozni.

Mikor Bielefeld- ben kiszálltam dr.

Ludwig megígérte, hogy másnap Bethelben vár. S tényleg, mikor másnap