Harangszó, 1932

1932-10-30 / 44. szám

350

HARANGSZÓ

1932 október 30.

ve rá nem mutat a vigasztaló igére:- „megigazulunk hit által, a törvény cselekedetei nélkül“.

Itt a boldogító megoldás. Amit az ember a maga erejéből elérni nem tudott, arra ime Isten kegyelme vezeti el. Minden felfedezés az emberiség történetében a megoldás után egyszerűnek, természetesnek tűnik fel. Szinte azt kérdezzük, hogyan volt lehetséges, hogy eddig nem jutottunk rá. Valójában a felfedezők, mártírok vére harmatozta be azt az utat, amelyen most olyan simán járunk. Ha számunkra is már természetesnek tűnik fel, hogy a Jézus Krisztusban való hit által jutunk üdvösségre, világra szóló felfedezés volt ez az elfeledett életkönyvéből; meddő, nehéz évszázadok hosszú sorának kellett elmúlnia, amíg a wittenbergi Ágoston- rendü szerzetes meggyötört leikéből, mint az acéllal ütött kovából kipattant szikra rávilágított az írás örök vigasztaló igéire: „megigazul- ván hit által, békességünk van Istennel ami Urunk a Jézus Krisztus által“. (Róni. 5, 1.) A reformációnak kijelentésszerűen fontos ténye ez, amelyre való rámutatás számunkra nemcsak hálás kötelesség az elődök szent munkája iránt, hanem éltető szükség saját üdvünk szempontjából.

Értékesek és megbecsülendők a reformáció egyéb nagy adományai

is, amelyek amazt körülveszik: egyházi ének és beszédirodalom, káté és imádságok; megbecsülendők a reformáció általános szellemi vívmányai is, mint a lelkiismeretsza- badság, tudományönállóság, kutatás szabadsága, művészet, irodalom felvirágzása, de mindezek csak kísérői, részben függvényei annak a központi örök értékű igazságnak, amelyet a reformáció ásott ki újból a feledés homályából.

Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a reformáció nemcsak felekezeti ügy. Isten iránti hálával mondunk köszönetét azért, hogy szellemi örökösei lehetünk a reformáció nagy hithőseinek, de nem foglalhatjuk le önző módon a magunk számára drága kincseit. „Nem rejtethetik el a hegyen éptett város“. Nem véletlen dolog, hogy az összes protestáns felekezetek okt. 31.-én ünnepük a reformáció emlékünnepét, amikor Luther Márton 95 vitatételét a wittenbergi vártemplom ajtajára kiszegezte, jeléül annak, hogy hajlandó azok igazságáért sikraszállni. Mert a reformáció „az“ embernek hatalmas magáraeszmélése, az egyetemes keresztyénségnek riadó kürt szava, az egész világ számára világító fénycsóva, amely lángbetűk formájában írja az üdvösséget kereső ember lelki szemei elé: hit által, kegyelemből. Ahol ezen, az

Istenhez való helyes viszony lényegét megértették, ott a részletekben lehetnek, vannak is különbségek az emberek közt, kialakulhattak a részletkérdésekben eltérő felekezetek: a főkérdésre meg van a felelet, az ember bizalommal tekinthet Isten felé. A reformáció hive megtalálta az üdvösséghez vezető utat; nem fedi el mások elől sem, sőt örvendez, ha másoknak is hasznára lehet. Elfogulatlan történetírók, még róm. kath. részről is, kénytelenek megállapítani, hogy a reformációnak igen erős hatása volt magára a római katholicizmusra is.

A reformáció azáltal, hogy a legnagyobb problémára, az egyén üdvösségének problémájára adja meg a megnyugtató feleletet, teremtette meg a kiegyensúlyozott, harmonikusan fejlődő egyéni életet. A reformáció óta csodásán gazdag az emberiség története nagy egyéniségekben ; tudósok s művészek, költők és írók, szabadsághősök s mártírok hosszú bizonyságtevő sora erősíti ezt. Gusztáv Adolf, a nagy svéd király egyik legfényesebb bizonysága ennek, aki ezelőtt 300 évvel élete feláldozásával mentette meg a német protestantizmust a pusztulástól.

A reformáció végül nem tekinthető úgy, mint a 16. sz. egy olyan vallási megmozdulása, amely egy ideig hullámzásban tartotta a lelkeCselnek vára.

Irta: Szende Ernő. (19)

— Hát most megyek. Egy jó félóra múlva itt leszek. Mikor belépett, intett Dénesnek.

— Jöjj velem.

A porkoláb a szobájába vezette. Kinyitotta a szekrényét s két öltözet ruhát válogatott össze. Meg két fezt is elővett.

— Az egyiket te csavarod magad köré, a másikat meg én fogom.

Mikor végeztek, az ajtó felé indult.

— Megyünk át hozzád.

Átmentek a folyosó túlsó végére, a Dénes szobájába.

— Ezeket is rakd el.

S kezdte előszedni a ruhákat.

Dénes is elővette.

— Tedd az ágyadba őket. De össze ne keverd. Mindegyik ruhához tégy egy-egy kötelet. A késeket is oszd el. Ezekbe fognak majd öltözni.

Dénes egy-kettőre rendet teremtett s az ágy párnája alá rakta el.

— Hát ma éjjel, István?

— Ha Isten is úgy akarja!

— Hogyan lesz?

— Figyelj, elmondom. A városban van egy emberem, kinek egyszer az életét mentettem meg. Csónakos. Utasokat szállít. Annál voltam délután. Megbeszéltem vele, hogy ma éjjel, éjfélkor ladikjával odaáll a hármas ablak alá, ahonnan két ember fog hozzá leereszkedni.

Dénes nagyot nézett.

— Kettő? Hogy-hogy?

u — Hát te, meg az atyád.

— Én?

István nevetett. •

— Hát persze, hogy te. Vagy itt akarsz te maradni?

— Dehogy akarok! Isten ments!

— Hát akkor te leszel a második.

— Hát magyarázd meg, mi a terved?

— Jól figyelj, Dénes s aztán aszerint tégy. Úgy tíz óra tájban becsempészlek aytádhoz. Kapsz tőlem egy acélreszelöt. Azzal átreszeled a rostélyt s a vasakat el kell görbítened. Éjfélre készen kell vele lenned. Akkor asztán a kötelet erősítsd a falban levő vaskarikába, a másik végét meg bocsásd ki az ablakon és figyelj. Ha rángatózást fogsz érezni a kötélen, annak az a jele, hogy a csónak odaért s ott áll szorosan a fal mellett. Akkor aztán bujtasd ki atyádat az ablakon s ereszkedjen le, Utána aztán te. Megértetted?

— Meg. De mi lesz Thalyval?

— Ahhoz magam megyek. A segítségére leszek. Ámbár az fiatalabb, maga is elvégzi a reszelést. Az ö szobájából meg mi ketten fogunk a csónakba ereszkedni. A csónakos tudni fogja, hogy hova álljon. Igaz. Atyád vesse le a ruháját. Öltse magára a török ruhát. Azt májd beviszed. S a kést is tegye el. Hátha szükség lesz rá? Hát így lesz.

— És azután?

— Azután? Először is valami elhagyott helyre kell jutnunk a csónakkal s ott kikötünk. A többi aztán már a mi dolgunk lesz. Van arra is tervem. Tisztességes kereskedők gyanánt fogunk tovább haladni egyik faluból a másikba. Majd csak eljutunk Magyarországba. Az igaz, hogy hetek is rámennek. De ezen már nem segíthetünk.

— De hogyan szerezzünk portékát? Anélkül nem járhatunk.

— Az igaz. De erre is gondoltam. A legelső faluban a boltokban összeveszünk mindenfélét. Kendőt, szallagot, szőve-