Harangszó, 1932
1932-01-31 / 5. szám
XXÍII. évfolyam. 1932 január 31. 5. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. As Országos Luther* Szövetné^ hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postaosekkszámla: 30.526. Előfizetést elfogad minden evang lelkész és tanító. r Légy hii mindhalálig. Jelenések 2, 10 A ,.Harangszó“ szerkesztő-kiadóhivatala GYŐR II., Petőfi-tór 2 Előfizetési ára . negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy evre 4 P 80 fillér Csoportos küldéssel 10®/o*os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. A legszebb ruhánk. Kolossei 1. 3 i2, i4. „Öltözzetek fel azért, mint az Istennek választottal, szentek és szeretettek: könyörületes szivet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútürést, mindezeknek fölébe pedig öltözzétek fel a szeretetet, mint, amely a tökéletességnek kötele“. P ál apostol képes beszédben szól itt hozzánk !... Öltözzetek fel, mutassátok meg: melyik a ti legszebb ruhátok, melyik dísz áll ti- néktek legjobban ... De mutassátok meg azt is, hogy a ti ékességetek nem pusztán külsőleges valami, nem szakadozott ruha, megannyi fogyatkozással, nem is csak ünnepi dísz, melyet a hétköznapokra félretesztek . . mutassátok meg, hogy a ti szíveteknek mindennapi, állandó köntöse : a könyörületes szív, a jóságosság, az alázatosság, a szelídség, a hosszútűrés... De mindez azután ne csak külsőség legyen rajtunk, amit felvehetünk — letehetünk, hanem ez legyen egész egyéniségünk lényege. Mit ér minden kellem és fiatalság, ha nem járul ezekhez hozzá a szív könyörületes- sége és jóságossága, hacsak az arcunk mosolyog, mikor találkozunk, ha csak a szavunk kedves, mikor beszélgetünk, ha pusztán a kezünk cselekszik jót, de mindezekre nem mond áment — a szívünk ! Azért a jóságosság legyen jellemzője egész bensőnknek minden emberekkel szemben, de különösképpen a házunk népével szemben. Minden hajléknak legszebb dísze a benne- lakóknak szelídsége és alázatossága. És ugye milyen különös, csorba keresztyénség volna az, amely idegen emberekkel szemben csupa szelídség és alázat volna, otthon ... az övéihez meg nem volna türelme? A krisztusi indulat áldott melegének legelőször is az övéinket kell megtalálni és felmelegíteni. Az igazi keresztyén-otthon olyan hely, ahol az egyik a másikat türelemmel elszenvedi, ahol a testvérek, a férj és a feleség egymásnak megbocsátanak, amiképpen a Krisztus is megbocsátott nékik. Az igazi keresztyén hajléknak a béke szent otthonává kell lenni, ahol mindeneket a szeretet áldott köteléke fog össze . . ., mert a szeretet a tökéletesség kötele, amely az Istennek választottait összefűzi, összetartja és dicsőségre vezeti. így öltözzetek fel . .. ez a Kevés olyan bűvös kincse van az életnek, mint az öröm. Ez az élet színe, illata, jóize, édes dallama. Ezért keresik annyira az emberek. Miért szeretjük jobban a tavaszi rétet, mint a temetőt? Mert az egyiken zengő öröm fogad, a másikon pedig sötét bánatba takarja szivünket eltemetett nagy fájdalmak visszajáró sírása. Miért halljuk édesebbnek a tavaszi madáréneket, mint a téli varjukárogást. Azért, mert az egyikből csattog az öröm, a másikból pedig didergő téli fájdalom panaszkodik. Tulajdonképpen mást se tesz az ember, mint keresi az örömöt. Az egyik aranyhegyek tetején, a másik farsangi poharak csengő muzsikájában, harmadik a munka mezején, negyedik az Istennel való közösségben, — de mindegyik örömet keres. Ezért nincs az embernek nagyobb jóltevője, mint aki örömet hoz az életbe. Ézt a küldetést vállalta Jézus is: örömmondója és örömhozója akart lenni az embereknek. Már az angyal is így jelentette be születését: „Ne féljetek... hirdetek néktek nagy örömöt . . .“ S Jézus valóban azért szállott le az élet könnyes mélységeibe, azért kopogtatta meg szelíd szeretettel a sírók és nyomorultak viskóablakait mert azt akarta, hogy itt a siralmak legszebb ruha ... földi ember leg- ragyogóbb ékessége !... „Nézz Jézusra, ki minket tanított, Örök üdvvel, aki boldogított S hívők javáért Ki ártatlanul onta drága vért. * * De Jézust csak úgy lehet követni, Hogyha, mint ő, úgy tudunk szeretni; Úgy lesz példátoK, Hogyha egymás terhét hordozzátok". Ámen. * völgyében kevesebb legyen a siralom és több legyen a boldogság öröme. Mielőtt magára vette a halál keresztjét, tanítványainak, akiknek szemére nehéz könnyeket rakott a bucsuzás fájdalma, drága végrendeletként azt mondotta: „Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon bennetek az én örömöm és a ti örömötök beteljék“. És mégis — valami szörnyű fonákság van abban, hogy ez a világ soha se becsülte meg az ő igazi örömhozóit. Nem így volt-e a mi nemzetünk életében is? Hogy minden nagy magyarnak, aki örömhozója akart lenni ennek a népnek, süket fülek és jégszivek könyörtelen ajtóin kellett hiába kopogni?! S legtöbbször csak a sírját hordtuk meg az ünnepeltetések, emlékbeszédek nyomorult, elkésett virágaival. Jézusnak is ez lett a sorsa. Ennek az örökké panaszkodó, könnyeit számlálgató emberi fajzatnak minden siralmát kristályos tiszta, igazi örömre akarta és tudta volna fordítani s — elnémította a saját népe. Pedig csak ö tud minket megtanítani igazi tiszta, nemes örömre. Ö, a mezei liliomok derűs szemlélője, vidám gyermekek szeretője és szeretettje. Ő, akit sokan csak véres és örökké komor árnynak tudnak elképzelni, pedig egyéniségén rajta volt az Istenben való béAz öröm.
