Harangszó, 1932
1932-09-25 / 39. szám
312 HARANGSZÓ 1932 szeptember 25. A hosszú közgyűlési tárgysorozatból kiemelkedett a lelkészi nyugdíjintézet revíziójának szüksége, amely kérdés körül élénk eszmecsere fejlődött ki. A közgyűlés déli egy órakor ért véget. A kis fehérvári gyülekezet igazi magyaros vendégszeretettel fogadta a közgyűlés tagjait. Elhatározta a közgyűlés, hogy 1933.-ban a közgyűlést Magyaróváron tartják meg az ottani gyülekezet meghívására. Sz. Kiss István dunáninneni evang. püspök. A dunáninneni evangélikus egyház- kerület a mai időkhöz illő egyszerűséggel és bensöséggel családi ünnepet ült a szeptember Ifi.-iki székesfehérvári kerületi gyűlésein. Megünnepelte püspökének, Kiss Istvánnak, püspöki működése 10 éves fordulóját azzal a meleg ragaszkodó szeretettel, mely a patriarchalis jellemeknek még a mai tekintélyromboló időszakban is osztályrészül jut. Kiss István nem a nagy arányú egyházpolitikai tevékenység, hanem a csendes lelkipásztori munka terén szerzett elismerést és tiszteletet. Egyéniségében kidomborodik az a gondolat, hogy az igazi lelkipásztor jutalmát nem a földön keresi az emberek között, hanem a mennyben Istentől várja. Életrajza nem gazdag döntő eseményekben, azonban ezen a szép egyenletes és soha nem ingadozó páyán végig tekintve őszinte öröm töltheti el a szívet; a zajos sikerek helyett a belső állandó hatás az, ami megragad bennünket és ami egyházi életünknek igazi értékévé vált. Ároni családból ered, atyai nagyatyja, Kiss András Kiskörös városának tekintélyes polgára és bírája volt. A család szellemére jellemző, hogy öt gyermek közül négy egy-egy papi családnak alapítója, apja vagy anyja lett. A püspök édesatyja Kiss Péter felsöpetényi, majd galgagyörki lelkész és utóbb pestmegyei alesperes. Édesanyja Span- nágel Vilma, a soltvadkerti lelkész leánya. Az ő sorsában is igazolódik az a megfigyelés, hogyha valamelyik életpálya egy családban öröklődik, a hajlandóság valódi karizmává fokozódik és minden egyes nemzedék növeli valami új tapasztalattal vagy jellemvonással gazdagságát és életerejét. Kiss István Felsőpe- tényben, Nógrádmegyében 1864 augusztus 15.-én született. Elemi iskolába Gal- gagyörkön járt közvetlen szülői felügyelet alatt. Középiskolába Aszódon, Selmecbányán (ahol a nagynevű Breznyik János hatása vert benne gyökeret) és Sopronban, ahol akkor még elevenen lüktetett a nemzeti újjászületés korában felsarjadt ifjúsági élet. Jeles érettségi után, 1882 őszén, az akkor megnyílt pozsonyi egyetemes egyházi theológia akadémia hallgatója lett, ahol Schneller István, Tresztyánszky Ferenc hatása alatt nevelődött érzölelkű pásztorrá; tőlük tanulta meg, hogy a lekipásztori munka tudományos alap és meleg kedély nélkül nagy könnyen puszta kenyérkereső iparággá zsugorodik, amely a köztiszteletben álló lelkiatya nevet és méltóságot érdemetlenül viseli. Dr. Szeberényi Gusztáv püspök 1886-ban pappá avatta és előbb atyja mellett Galgagyörkön, majd három hónapig Maglódon és három évig Simkó Frigyes lelkész mellett Balassagyarmaton volt segédlelkész. Simkónak szeretetreméltó közvetlensége, keresztyén papi jelleme, állandó közhasznú társadalmi tevékenysége állandó mély hatást gyakorolt az ifjú Timotheus lelkére, mert benne látta a keresztyén lelkipászKiss István a dunáninneni egyházkerület püspöke. torról megalkotott eszményének első megtestesülését. 1890-ben Sámsonházán lelkésszé választották és azóta, tehát immár 42 éve legelteti nyáját. Sámsonháza három vármegyére kiterjedő szórványával erős munka elé állította az ifjú lelkészt, aki azonban soha el nem csüggedt buzgalommal gyűjtögette össze híveit és az idegen iskolába járó gyermekeket fáradhatatlanul oktatta vallásuk igazságaira. Anyagyüiekezetében lelkész-, tanítólakot és iskolát épített, a leányegyházban templomot; népét bölcs tanácsaival, tapasztaltságával gazdasági téren is annyira tudta irányítani, hogy viszonylag a jólét és vagyonosodás szó- katlan fokára emelkedtek. 1914-től 1916-ig a nógrádi egyházmegye alesperese és e minőségben az iskolák életének, valamint a gyámintézetnek irányítója. 1916-tól 1922-ig esperes ugyanezen egyházmegyében; 1917—1920-ig egyházkerületi jegyző; 1920—1922-ig püspökhelyettes; 1922-töl fogva pedig a dunáninneni kerület püspöke. Lelkészi munkája a hivatás minden ágára kiterjed, de legfőképen híveinek egyéni nevelésére fordított nagy gondolt, mert a személyiség közvetlen hatását tartotta a lelkészi munka legfőbb és leghatásosabb eszközének. Ezt a munkát már az iskolában megkezdte s a konfirmáció után lankadatlan éberséggel folytatta. Szelíd, az ellentétek kiegyenlítését nemcsupán kereső, de meg is találó lel- kiilete őt községében, egyházmegyéjében, kerületében, paptársai között tiszteletövezte egyéniséggé emelte, akihez mindenki bizalommal közeledhetik. Ez a lelkidet tartotta meg tót nyelvű gyülekezetét s általában a nóg- ládi falvakat a nemzeti törekvések lelki világában, elszakíthatatlan láncszemei gyanánt, amire jellemző példa, hogy a sámsonházi evangélikus gyülekezetnek egész halála napjáig Kossuth Lajos volt felügyelője s egy levelét ma is díszkeretben nagy kegyelettel őrzik. A megcsonkult kerület, mely gyülekezetei nagyrészét, összes iskoláit és könyvtárait, ősi levéltárát, Pozsonnyal együtt vagyonát és alapítványait elvesztette, az ő vezetése alatt új munkakört talált a szórványgondozásban, a misszióikörök létesítésében, a szeretetmunká- ban. A gondjaira maradt kis területen 10 év alatt három anyaegyház létesült: Magyaróvár, Kis-Terenye, Komárom. A kerület bizalma nem oknél- kül fordul feléje Baltik Frigyes elhunyta után, mert mint püs- pökhelyettes szinte egyetlen fillér nélkül megindítja a kerület újjászervezését; a cseh foglalás veszélyében forgó püspöki hivatalt Balassagyarmatról Budapestre helyezte és ott ideiglenes központot teremtett. A csonka egyházkerület 1922. október 4.-én választotta püspökké és 1923. január 11.-én Budapesten iktatta méltóságába. Alkotmányos gondolkodását jellemzi a következő eset: Püspökké választásakor ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogyha a csőn. ka kerület kiegészül, hivatalát azonnal leteszi, hogy az új és megnagyobbodott kerület szabadon választhassa meg az új helyzetnek megfelelően vezérét. Nyilvánvaló, hogy e pályát nem jellemzik zajos külső sikerek, viszont azonban osztatlan tiszteletet kelt az, ha láthatjuk, mint nő és nemesedik, erősül egy papi jellem a ráruházott feladatokkal párhuzamosan az eszmény felé, mely az évtizedekre terjedő munka és bizonyára el-elszenvedett csalódások után époly tiszta lánggal ég lelkében, mint amikor a pályára elindult. Az a szeretet, mely a szenvedett bántalmakat nemcsak megbocsátani, hanem feledni is tudja, élő bizonysága annak, hogy jelleme, élete
