Harangszó, 1932
1932-09-25 / 39. szám
i 1932 szeptember 25. HARANGSZÓ 311 nőnek, gyarapodnak és egykor sokra viszik e világban, Jézus meg annak örül, ha mi felnőttek lefelé szádunk az alázatosságnak, az önmegtagadásnak a mélységeibe és minél jobban kikopik belőlünk e világ salakja . . . Jézus a gyermekeknek szánt áldását a családi otthonokban helyezte el azért, hogy a nagyok a kicsinyektől, a kicsinyek a nagyoktól tanuljanak, hogy megtanulják mindenekelőtt a legnagyobb leckét: legyen a szívünk alázatos, szelíd, mint az övé volt mindenkoron. Ezt a gyermeki lelkületet add minékünk is óh Jézusunk!... „Mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy!“... Minden gyermekarc erre tanítson meg minket is! „Teremts tiszta szivet, Oh Istenem énbennem! fr“ És gyermekded hitet Munkálj én szivemben! Ki szeret, hisz, érez , Gyermekek módjára: Az ilyeneké lesz A mennyek országa.“ Ámen. * A dunánínnení evang. egyházkerület közgyűlése. A dunáninneni egyházkerület szept. 14—16. napjain tartotta évi rendes közgyűlését Székesfehérváron az újonnan felavatott gyönyörű templomban Kiss István püspök és dr. Sztranyavszky Sándor felügyelő elnöklete alatt. A közgyűlésen számosán jelentek meg a kerület minden részéből s különös melegséget kölcsönzött neki az a lelkes ünneplés, melyben a közgyűlés résztvevői Kiss Istvánt, a kerület szelid, melegszívű, ősz püspökét részesítették püspökké választásának 10 éves fordulóján. Szept. 14.-én este a közgyűlést megnyitó istentiszteleten Sziics Sándor magyaróvári lelkész hirdette az Igét Lukács ev. 17, 20—37. alapján. 15.-én zajlottak le a különféle bizottsági ülések, a gyámintézeti közgyűlés, valamint a kér. lelkészértekezlet. A kér. gyámintézeti gyűjtés eredménye fájdalmas visszaesést mutat az előző évekkel szemben, ami az általános gazdasági nyomorúság visszatükröző képe. A kér. lelkészértekezleten élénk vita tárgya volt az a kérdés, miképen lehetne segíteni a tótul is tudó ifjú lelkész nemzedékben mutatkozó nagy hiányon? Ez egyházunknak egyik fontos megoldásra váró problémája, mert még csonka hazánkban is számottevő azon gyülekezetek száma, amelyekben a tót nyelvű igehirdetés nélkülözhetetlen. 15.-én este építő vallásos est volt a templomban a fehérvári ev. gyülekezet tagjainak élénk részvételével. Az estélyen dr. Kovács Sándor egyetemi tanár, egyházker. főjegyző tartott nagyszabású történelem- bölcseleti előadást a protestantizmusban rejlő világformáló értékekről. 16.-án reggel zsúfolt templomban nyitotta meg a közgyűlést dr. Sztranyavszky Sándor kér. felügyelő. Bátor, önérzetes hangú megnyitójában rámutatott arra, hogy a Dunamedencében az egyetlen pillér amire politikai és gazdasági elgondolásokat építeni lehet, kétségkívül a mi nemzetünk. Ez a nemzet egy évezred óta olyan államalkotó erőkről tett tanúbizonyságot, hogy annak — bármily sivár a jelene — élnie kell. Élni is fog ez a nemzet, mindannak ellenére, hogy ma is sokan vannak még, akik nem értik mega Annuska is imádkozni fog értünk. S a ti imátok bizonyára meghallgatásra találnak. Csetnekynének egy gondolata támadt. — Lám, a kis lány már is velem érez. Mit szólnál hozzá Dénes, ha Annuskát ide venném hozzám az anyjával? Nekem is jobb lesz, nekik is könnyebb lesz a várakozás. Dénes hálatelt szívvel csókolta meg az áldott anyai kezet. — A szived végtelen jóságát mindig bámultam, jó anyám! De most a szívem annyira csordultig lett a hálával, hogy szólni sem tudok! — Hát akkor így lesz, fiam. Te útra kelsz. Elhagysz. Én hát egy leányt szerzek magamnak helyetted. — S fiad helyett leányod lesz. Egy jóságos leányod. Csetnekyné a két kezébe fogta a fia arcát s szemét, azcskát a jóságos szemeket, belemélyesztette a srvermeke szemébe. — De úgy-e, iparkodni fogsz vissza, hozzánk? Hogy ne csak lányom, de fiam is legyen! Dénes szemét elöntötte a könny. — Igein, jó anyám. Iparkodni fogok .. . Dénes útra kelt. Csetnekyné magához vette Thalynét és Annuskát. Együtt volt az elárvult család. S három jóságos női szív forró imája szállott fel az ég felé e messze idegenbe szakadt három férfiért... * A törökök hires börtöne volt a héttorony. Hét magas bástya-torony emelkedett a magasba, azért is kapta a nevét. Hatalmas épület volt, öles falakkal, apró, résnyi, rostélyos ablakokkal. Félelmetes volt már a külseje is. Egész várszerű volt az épület. Felvonó hídon lehetett bejutni a szárazföld felől. A túlsó oldalát meg a tenger vize csapkodta. S az őrség szigorú volt. A foglyok, kik többnyire gazdag és előkelő urak voltak, lánccal voltak a falhoz kötve. Nemcsak idegen nemzetbeliek voltak a foglyok. Kerültek oda török urak is, bégek, basák s történelem intő szavát s válaszfalakat akarnak emelni magyar és magyar közé, sőt éppen az utóbbi napokban akadt r, kath. püspök, aki még a kenyérhez való jogot is egy felekezetnek akarja kisajátítani — s minket még abból is kizárni! (Utalás ez Shvoy székesfehérvári püspöknek szept. 11-én egy kath. népgyülésen tett kijelentésére). Mi sors vár erre a nemzetre — folytatta a felügyelő élénk helyesléstől kisérve, — ha itt mindenki a hitfelekezetck közti számarányt nézné az egyes pozíciók betöltésénél és nem azt, hogy ki milyen mértékben rátermett? Mi nem bántunk senkit, mindenki jogát tiszteletben torijuk, de ne kényszerítsenek minket, hogy erőinket az ilyen támadások elleni védekezésre fordítsuk! Követeljük, hogy törvényben biztosított államsegélyeinket ne faragják le folytonosan sivár pénzügyi technikával, mert ez komolyan fenyegeti lelkészeink és tanítóink exisztenciáját, valamint intézményeink fennmaradását. Végül lelkes szavakban emlékezett meg Kiss István püspök 10 éves jubileumáról és — miközben a közgyűlés tagjai felemelkedtek helyükről — indítványára kimondották, hogy jegyzőkönyvileg örökítik meg évtizedes szolgálatának fordulóját és kifejezésre juttatják iránta érzett szeretetüket és ragaszkodásukat. A közgyűlés hosszasan és lelkesen ünnepelte Kiss István püspököt, akihez még dr. Kovács Sándor a kér. tisztviselők nevében, Wenk Károly az egyházmegyék képviseletében, báró Podmaniczky Pál a theol. fakultás nevében, Irányi Kamill lelkész neje pedig — szép rózsacsokorral kezében — az evang. papnék nevében, végül Hoffer Ferenc gondnok a székes- fehérvári gyülekezet képviselőjeként intézett meleghangú üdvözlőszavakat. A püspök könnyes szemmel köszönte meg az üdvözléseket s fájdalmas hangon emlékezett meg arról, menyire guzsbaköti egyházépítő munkásságát az anyagi vál- ság. más nagy urak. Nem egy nagyvezér, nem egy szultánfi végezte ott az életéi Sőt néha úgy is fordult a kocka', hogy maga a szultán is oda került. S aki egyszer bekerült, az nem láthatta meg többé a szabad eget. A börtön körül naphosszat ott ólálkodott egy törökruhás ember. A ruhája egyszerű, szegénves volt. Fel és alá járt. Hol ide ment, hol meg amiodább állt. De a szeme állandóan a bejáratot figyelte. Senkinek nem tűnt fel a ténfergő alak. Hiszen sok léhiitő lézengett a fővárosban, akik az egész napot semmittevéssel töltötték. így hát emberünk is egész nyugodtan vegyült el a tömegben. Az egyik nap estéjén észrevette, hogy egy egyenruhás ember lépett ki az épületből. Az arcára nézett. Közönyös, mindennapi arc volt. Az egyenruhás tovább ment. Az ember követte. Sok utcán haladt át. Végre befordult az egyik kapun. Negyedóra múlva megjelent. Levelet tartott a kezében. Megállt és nézegette a borítékot. Egy arra menő ember véletlenül meglökte. A levél kiesett a kezéből s a szél tovább sodorta. Az ismeretlen török odaugrott. Felkapta s odavitte az egyenruháshoz. Az átvette. — Köszönöm. Az ismeretlen is megszólalt: — Nincs mit. Szívesen tettem. Az egyeenruhás az arcába nézett. Ugylátszik, bizalmat ébresztett benne, mert megszólalt: — Idevalósi vagy? A kiejtésed damaszkusi. Ott beszélnek úgy. (Folytatjuk.)
