Harangszó, 1932

1932-09-18 / 38. szám

Mill, évfolyam. 1932 síejjteitibér l8. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulaj donoa: Dunántúli Luthar-8zövet8ég. ás Országot Lather* Szövetség hivtUios lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacaekksxámla: 80.526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. 3§. szám. A „Har ingázó“ szerkesztő-kiadóhivatal a GYŐR 11.. Petöfi-tér 2 Előfizetési ára - negyedévre 1 P 98 fillér, félévre 2 P 40 fiílér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel io°/»-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Készül a tavasz!... I. Péter 2». „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nem­zet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodá­latos világosságára hivott el titeket«. N em hibáztam el!... Készül a tavasz!... Pedig jól tudom, hogy őszi csend ül már a tájon, s csokorba szedni nem lehet mást csupán néhány szál megkésett vi­rágot .. . Égető nyár után deret szó­ró ősz rabolja csonka földünk min­den ékességét s minden jel arra mu­tat, hogy feltartózhatatlanul sodró­dunk bele a télbe. És mégis: ké­szül a tavasz! . . . Mert ne csak azt lássuk meg, hogy hulló levél takarja az erdő gyalogösvényét, ne csak azt vegyük észre, hogy földbe te­metkezik a domboldal minden zöl- delő fűszála, ne csak arra gondol­junk, hogy vad vihar csavarja ki a kertek alatt a legszebb fánkat — tudjuk meg azt is, hogy a földbe korhadt apró fűszálak dús televény- nyé lesznek, s belőlük hajt majd ki a jövendő parányi virága . . . vihar tépte kidőlt akácfa helyén marad egy arasznyi gyökérszál s ez már elég arra, hogy a puszta földből megint életre törjön egy új tenyé­szet magasba törő büszke sudára ... s minden lehullott levél tövénél ott marad az ágon egy parányi rügy­szem s ebben a millió rügyszemben ott szendereg már a jövendő tavasz minden pompája, benne van az erdő új lombsátora, a fák virágfelhője, benne van a jövő nyár gazdag ter­mése, minden csodája . . . amely újra hirdeti Annak hatalmas dolgait, aki az őszi pusztulásba titkon bele­rejtette a feltámadás rügyszemét. Ez a tengernyi rügy most még al­szik, téli zuzmorás időkben lassan beérik . . . s átmenti a múlt gaz­dagságát a jövőbe. Készül a tavasz ! Isten keze dolgozik rajta! . . . Századokat átfogó, hosszú, kínos ősz vonult át a magyar evangélikus gyülekezetek felett. Az első virágzás után az ellenreformáció letarolt min­dent. Királyi erőszak, idegen fegy­ver, hűtlen árulás, sima csalogatás, jószágvesztés, vagy jószágnyerés, véres támadás, alattomos hízelgés egyaránt a mi gyülekezeteinket pusztította. Milyen siralmas lehetett akkor végignézni a magyar evan­gélikus anyaszentegyházon! Látni az elfoglalt, vagy rombadöntött templomot, a kihalt iskolákat, a bujdosó sereggé vált gyülekezeteket, a megvert pásztorokat ... az élet­nek sehol semmi jele, minden ékes­ségünk őszi hervadásba veszett, ki­vágattunk ... De Isten keze ebbe a pusztulásba is elhelyezte, a ro­mok közé titkon elrejtette a meg­maradásnak, a feltámadó új tavasz­nak parányi rügyszemét s ebbe a rügybe belefoglalta megtartó ke­gyelme áldott Ígéretét: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok!“ . . . Nem lehet bennete­ket mindörökre legázolni, ne félje­tek: viharos ősz, kemény tél után életre csókol benneteket a tavaszi napsugár . . . kinyílik a rózsa. És úgy lett! Elvonult a pusztító ziva­tar... felnyíltak a beérett rügyek... kőből, sárból, vesszőfonásból új templomok emelkednek, prédikátort hívnak az elárvult eklézsiák, a szét­szórt sereg újra leborulhatott hálát mondó imádságra. „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet s meg­tartásra való nép vagytok“ . . . . 200 évvel ezelőtt az alsósági s a kemenesmihályfai gyülekezeteink pusztulásakor a jajveszékelés és a reménytelen siralom földjén Isten szava halkan elsuttogta örök vég­zésének tavaszt hozó igéit: Ti mégis megtartásra való nép vagy­tok!...'. Parányi rügyszem a le­tarolt ágon . . . földbeszakadt gyö­kér darab a kivágott fa puszta helyén, de bizton elég arra, hogy új élet fakadjon belőle . . . Ezt az ígéretet védte s érlelte sok évtizeden át a nemesdömölki gyülekezet ősi fája s a rügyek most pattognak fel, hogy nyilvánvalóvá legyen a megtartó kegyelem, a pusztulásban is új tavaszt építő Isten felhőkig érő irgalmassága. Amidőn Alsóság és Kemenesmihályfa elindul önálló gyülekezeti élete útján: minden jó lélek áldva dicsérje az Urat, akinek szavára kinyílt a tavasz! De számba kell venni azt is: miért hozta elő Isten keze ezeket a gyülekezeteket új virulásra? Szí­vünkre kell engedni a nagy kér­dést: mire számít az egyház Ura Alsóságon is, Kemenesmihályfán is?. . . Tudjuk meg hát, hogy min­den tavasz elkötelezés gyümölcs­hozó nyárra. Kárbaveszett meddő kikelet az, amelynek virága nem teljesedik gyümölccsé. A jövendő napiparancsa így hangzik hát: „Hirdessétek Annak hatalmas dol­gait, aki a sötétségből az ő csodá­latos világosságára hivott el titeket“. Ebből az igéből felénk ragyog a nagy követelés, amely azt várja, hogy a hitbuzgóság ezekben a gyülekezetekben csap a legmaga­sabbra, mert a legfrisebben érzik a hála kötelező erejét... itt lesz a legtürelmetlenebb az Isten igéje után való éhség és szomjúság, mert jól ismerik az ige hatalmát... itt lesz a legdiadalmasabb a hit, mert önmagukon tapasztalták ennek csodáit... itt kel versenyre az áldozatkészség, mert megérzik az alamizsna-adás boldogságát, az evangélikus családok példás élete itt ragyog elő a legtisztábban, az imádság itt a legforróbb, a bűn­bánat a legmélyebb, mert itt szen- telődik meg a legfehérebbre a hívek élete . . . így hirdessétek annak ha­talmas dolgait, aki a sötétségből

Next

/
Thumbnails
Contents