Harangszó, 1932
1932-08-28 / 35. szám
1932 augusztus 28. HARANGSZÖ 279 Finn „felébredt“ parasztlányok. molysággal veszik fel a harcot a Sátán ellen, de Krisztus erejében és nem a maguk erejében bízva. A legbátrabb bizonyságtevök. Egy alkalommal történt, hogy az egyik ilyen fiatal leány éppen Paavo Ruotsalainen- nek egyik kedves olvasmányát olvasta a keresztyén életről, mikor látja, hogy nagy csapat csufolódó fiú közeledik feléje. Már-már félve akarta eldugni a könyvet a csufolódó fiuk elől, mikor egyszerre észbekapott, felugrott és dacosan szembe nézett a csufolódó haddal. Bizonyságot tett Krisztusról, keményen megszidva a gúnyolódókat szégyen- teljes magaviseletük miatt, úgyhogy azok szégyenkezve oldalog- tak el. Ezekből a kislányokból válnak a legönfeláldozóbb testvérek. Nem eggyel találkoztam, akinek minden törekvése csak az, hogy mielőbb gondoskodni tudjon kis testvéreiről, lemondván saját kényelméről és céljáról. Ezek azok az imádkozó testvérek is, akik nem egyszer mentették meg fivérüket, apjukat, Isten előtt való könyörgéssel. Ezekből a leányokból válnak az imádkozó anyák is. Jól tudja minden felébredt családnak gyermeke, hogy ha az anyja nem is beszél vele az üdvösségnek nagy kérdéséről és nem érdeklődik lelkiismerete dolgai iránt, azért mégis ott van hosszú éjszakákon keresztül Isten trónusa előtt és könyörög ö érette, hogy megtalálja az élet útját a Krisztusban. De ezekből a leányokból lesznek Finnországnak legkiválóbb népfőiskolát járt gazdasszonyái, akik az ország tejgazdaságának, háziiparának fellendülésében első helyet foglalnak el. Ezeknek a leányoknak a ruházata egyforma, sima fekete szövetből készül, minden dísz és fodor nélkül. Egyetlen díszük a vállon átvetett fekete fejkendő. Fülbevaló, szallag és mindenféle más ékesség csak éppen arra való, hogy a" Sátán megkapaszkodhasson abban és az embert a kárhozat felé vonja. Hajukat hosszú fonatba leeresztve vagy egyszerű kis kontyba feltüzVe hordják. De mindegyiknek a haja középütt van elválasztva régi finn hajviselet szokása szerint. A ruha tulajdonképen szintén régi finn népviselet, melyet azonban most már csak a felébredtek viselnek. Sokan kifogásolják ezt a viseletét, különösen komor fekete színe miatt. Egy lelkész említette egy alkalommal, hogy milyen hatása van ennek az egyszerű, minden dísznélküli tiszteletet parancsoló viseletnek. Az ő gyülekezetében csak két lány hordotta ezt a ruhát, de azokra mindég tisztelettel nézett mindenki, ahol azok voltak, ott egész biztos nem volt a testnek mulatságairól szó, ott még a legszabadabb szájú fiú is meghunyászkodott. Ebben a ruhában soha nem mennek el táncmulatságokra, ez a ruha sok kisértéstől megóvja őket. Azt szokták mondani, hogy Isten nem a ruhát nézi, hanem a szívnek tisztaságát. Azonban ez is olyan fél igazság, amilyennel a Sátán szokta az embereket félrevezetni. A Biblia elitélő- ieg beszél Izráel leányainak cifrálkodásá- ról. Pál apostol is hangoztatja, hogy semmiben se kövessük a világot. Isten nem beszélne így, ha mellékes volna számára, hogy hogyan öltözködjünk. Egy lelkész egy folébredtet megkérdezett: ,.Miért hordod ezt a ruhát?“ — „No, hát azért, hogy melegem legyen“. sötétben a társaira, ha a lobogó tűzre nem lesz figyelmes. Gyanította, hogy csak az ő emberei lehetnek a tűz körül, hát habozás nékiii feléjük tartott. S csakugyan azok voltak. Ibrahim kifújta magát. Aztán kiadta a narancsot. — Verjétek szét a tüzet. S induljunk. Gyorsan! Azok szó nélkül engedelmeskedtek. A tüzet szétverték. — S most előre! Mutasd az utat, Bodó! Bodó ellenkezni próbált. — Ily sötét éjszaka bajos útra kelni. Ráérünk szürkületkor. Ibrahim erélyesen szólt rá: — Tedd. amit mondtam! A nyomomban vannak! Üldöznek! Minden pillanatban itt lehetnek! S akkor neked is véged van! Az utóbbi fenyegetés használt. Bodó összecihelödött és szapora léptekkel megindult. A többiek követték. Bodó szerette volna tudni, mit végzett Ibrahim a várban. Hátraszólt: — Mit végeztél. Ibrahim"3-— Ne kíváncsiskodj! Szedd a lábad szaporán! Minél előbb hazaérünk, annál jobb! Bodó elhallgatott. Tudta, hogyha a török megbicsakolja magát, akkor se szól, ha kerékbe törik. Csendben, szótlanul ment hát a karaván s reggelre a nógrádi várba értek. — Ezt az embert tegyétek lakat alá és őrizzék. Én megyek és jelentést teszek a basának. Bodó felhörkent. — Hát ez a jutalmam? Újból lecsuktok? — Várj a sorodra! A jutalmad nem marad el! Vigyétek! Bodót elvitték. Ibrahim meg jelentkezett a basánál. Egy óra múlva Bodót a basa elé vezették. Mikor Ibrahimot ott látta, szentül hitte, hogy most következik az ö ügye. A szabad élet, a kitüntetés! Hiszen hűséges szolgálatot tett! Megérdemli a jutalmat. Csalódott. Uiabb próbatevés várt rá. A basa kezdte a beszédet. — Hallottam, emberül tettél eleget a parancsomnak. Most még egyet kívánok tőled. Ha ezt is hűséggel végzed el, kérhetsz tőlem bármit. Ha hatalmamban lesz, megteszem. Bodó dagadni érezte a kehiét. Lelkendezve szólalt meg. — Parancsolj s én engedelmeskedem. Becsülettel teszek annak eleget. — Helyes. Hát ide hallgass. Tudod, mere van Rekettyés?-— Hogyne tudnám. — Mi az? Erdő? Hegy? — Gyönyörű hegyes vt'dék, rengeteg erdőségekkel. Medvék tanyáznak benne. Ibrahim megszólalt. — Úgy van. Medvékről volt szó. Bodó rásandított. Nem értette a közbeszólást. Ali folytatta a kérdezősködést. — Merre van az a Rekettyés? — Vagy 3—4 kilométerre Csetnek várától. — Könnyen odatalálnál? — Akár bekötött szemmel is. — Rendben van. Most elmondom, miről van szó. Holnap Csetneky medvevadászatot tart a Rekettyésben. Húsz embert rendelek ki Ibrahim vezérlete alatt. Ezeket te még ma elvezeted oda. Ott elbújtok s holnap elfogjátok Csetnekyt. De élve! Érted! A hajaszála se görbüljön meg! A te dolgod lesz az alkalmas helyet kikeresni s a te dolgod lesz Csetnekyt az embereim kezére juttatni. Hogy hogyan? Rád bizom. Bodó félszeme ragyogott az örömtől. (Folytatjuk.) J
