Harangszó, 1932
1932-08-14 / 33. szám
262 HARAN6SZÓ 1932 augusztus 14. A presbiter a gyülekezet lelki- pásztorát egyházvédö és egyház- épitő munkájában támogassa. Módjában áll, sőt kötelessége is, hogy megismerkedjék egészen közelről lelkipásztorának ezzel a lelki tevékenységével. Megismerheti azokat a gondokat, azt a felelősséget, azt a terhet, amit egy gyülekezet lelki- pásztora a vállain hordoz. A lelkipásztor azonban csak úgy tud eredményes munkát végezni, ha vannak hűséges munkatársai. Sok gyülekezetben a presbiterek már derekasan munkálkodnak. Minden gyülekezet, de különösen a népesebb gyülekezetek presbitériumának meg kell szívlelnie az ilyen példát. Ez a gyülekezetek uj életrekeltésének, felvirágzásának egyik legkomolyabb feltétele. A presbiterek kötelesek, úgy magán, mint családi életükben az egyház iránt törhetetlen ragaszkodásukkal, tisztes magaviseletükkel, Isten házának buzgó látogatásával, a sak- ramentumokkal való éléssel az egyháztagok előtt példát mutatni. Az egyházfelügyelők, mint az első presbiterekre különösen vonatkozik ez, nemcsak saját személyüket illetőleg, hanem oda kell hatniok, hogy minden presbiter ilyen példásan töltse be hivatását. Élő gyülekezet csak ott lehet, hol élő presbitérium van. Élővé pedig a presbitériumot csak az Ige hallgatása és annak megtartása teheti. A presbiteri tisztséget csak az töltheti be eredményesen, aki ennek a kötelezettségnek igazán meg tud felelni. Nem szolgálhatja az egyház ügyét mások előtt az, aki maga nem szereti tör- hetetlenül, áldozatra készen az egyházat. Nem lehet zászlóhordozója az igaz Istenfélő életnek, ha önmaga nem él tisztes életet. Nem buzdíthat senkit az Ur igéjének hallgatására, ha ő maga elkerüli az Isten házát és személyesen nem olvassa a bibliát. A mi magyar evangélikus gyülekezeteinkben nagyon sokan elszoktak az Isten házától. Számos oka van ennek. És még több szomorú, siratni való következménye. S bátran ki lehet mondani, nem fog meggyógyulni, nem lát békességet, nem lesz boldog ez a nép addig, amig vissza nem tér megtisztult szívvel az Istenhez. Próbálkozhatik politikával, „szervezkedéssel" lendíteni a sorsán, kapkodhat fűhöz-fához, sóhajtozhat és reinénykedhetik, — nincs más szabadulás, mint megtérni az Isten útjára. — Felkeresni újra az Istennek házát s nem törtetni még vasárnap is verejtékes munkával halandó földi vagyon után. Ebben is a presbiterek járjanak elő jó példával. Esküt tettek rá, hogy elöl fognak járni. Amelyik presbiter ok nélkül és könnyelműen elkerüli az Isten házát, megérdemli, hogy nyilvánosan megfosztassék a tisztességtől, de árt az egész gyülekezetnek, mert rossz példát mutat: Fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűneinek terhét. Mózes III. könyve, 19: 17. Egyházunkra ma óriási feladatok megoldása vár az egész magyar életben. Hogy ezeknek a feladatoknak megfelelhessen belsőleg kell megújulnia. Vissza kell térnie a régi kegyességnek, a tiszta bibliás munkára, áldozatokra kész életnek. A megújulás áldott folyamata sokkal erőteljesebb, sokkal gyorsabb lesz, ha az érette végzett munkában összeforr az egész egyházunk. Presbitereink igyekezzenek megismerni az egész mai magyar evangélikus egyházat. Ne csak a saját gyülekezetével s annak életével törődjenek, — de nézzenek túl a gyülekezet határain s foglalkozzanak az egész egyház minden eseményével. — Az útja ennek a megismerésnek az, lépjenek érintkezésbe mindazon gyülekezettel, akik a presbiteri kérdéssel komolyan foglalkoznak és ezért évente presbiteri konferenciákat tartanak. így ki fog alakulni egy országos presbiteri konCseínek vára. Irta: Szende Ernő. (10) — Nem fogom. Legyen nyugodt. — Hát akkor jöjjön. Már egészen besötétedett. Mécsek égtek erre is, arra is. Látni nem lehetett semmit. De azt észrevette Ibrahim, hogy vezetője egyenesen nyugatnak tart, a vár túlsó felére. Betértek egy szobába s ott átadta György a kereskedőt egy fegyveres őrnek azzal, hogy vezesse fel a nemzetes úrhoz. Az őr felvezette az emelet legfelső szobájába s átadta a kereskedőt az egyik csatlósnak. Ibrahim előállt a kérésével. — Jelentsd a nemzetes urnák, hogy szép portékáim vannak. Választhat belőlük a tetszése szerint. A csatlós bólintott. — Megteszem. De nem hiszem, hogy bekerülj. — Hát csak próbáld meg. — Már megyek. A csatlós eltűnt s csak jó idő múlva került elő. Intett a kereskedőnek. —■ Gyere. Ibrahim megörült. — No, úgy-e, hogy lesz vásár! A csatlós a bajsza alá dörmögött: — Lehet, hogy lesz. Csak aztán vigyázz, hogy ne a te bőrödre menjen! Több szobán mentek keresztül s ahogy beljebb kerültek, annál hallhatóbb lett a zsivaj, a lárma, amely egy belső szobából áradt ki. A negyedikben megállóit a csatlós. — Eredj be s csináld a vásárt. Rámutatott egy ajtóra s aztán magára hagyta. Ibrahim! egy pillanatig tétovázott. Érezte, hogy merész játékba kezdett. De aztán elhatározta magát. Bízott magában. Lenyomta a kilincset. Fullasztó meleg csapta meg az arcát. Borgőzös, füstös levegő terjengett a szobában s eleinte nem is tudta kivenni az alakokat. De aztán megszokta szeme a homályt. Nyolcán ülték körül az asztalt. Mindegyik előtt 2—3 fiaskó állott s jókora öblös pohár. Ittak, nevetgéltek, összevissza beszéltek az urak. Észre sem vették a belépőt. De aztán a szemközt ülő mégis csak észrevette, hogy idegen van közöttük. Rászólt: — Mi vagy te? Kisértet? Még nincs éjfél! Ibrahim közelebb lépett.-— Kereskedő vagyok. Gyönyörű térítőim, szőnyegeim vannak az urak szántára. De akad az asszonyaik részére is, ha parancsolják. Általános derű fogadta a jövevényt. Az egyik felkiáltott: — Brávó! Uj vendég érkezett! Igyunk az egészségünkre! Helyeslés fogadta az indítványt. Ittak a saját egészségükre. Most Csetneky szólalt meg. — Jöjj közelebb. Ibrahim szótfogadott. — így ni. Hogy hívnak? —• Csak Icignek, nemzetes uram.Hangos nevetés fogadta a bemutatkozást. Felzúgott a sok kérdés. — Icig? Icig! Sokat becsaptál már? Hányszor mértél hamis rőttel? Ibrahim azt se tudta, mire válaszoljon. Hát inkább hallgatott. Végre elcsendesedett a zaj. Újból Csetneky vette át a szót. — Hát lássuk, mind van Icig! Ibrahim ránézett a beszélőre. — Első sorban a Csetneky nemzetes urnák szeretném megmutatni, mert hát az ö hajlékában vagyok. — Emberül feleltél. Én vagyok Csetneky. Hát bontsd ki a batyudat!
