Harangszó, 1932
1932-08-14 / 33. szám
1932 augusztus 14. HARANGSZö 263 ferencia, mely időnként összehozza a presbitereket. Ezen a konferencián minden magyar evangélikus gyülekezet szükségeit, munkáját eredményeit megláthatja. Presbitereink igyekezzenek imádsággal, áldozattal résztvenni a közös nagy munkában. Az egész egyház életének megismeréséhez a mozgalmakban való részvétel mellett a legjobb eszköz az újság. Minden evangélikus presbiter elsőrendű feladatának tartsa a sajtóval való összeköttetést és az érette való komoly munkát. Nem jó evangélikus ember az s még kevésbbé jó őrálló presbiter, akinek a házába nem jár evangélikus újság, csak világosan látó; az egyház komoly ügyére s a maga lelkének táplálására adó, értelmes, buzgó presbiterek kellenek s hatalmas erőre lendülhet evangélikus sajtó ügye. Tedd erőssé, naggyá a magyar evangélikus sajtót s erőssé, naggyá tetted az egyházat. Az idők járása megnehezült felettünk. Valóban igy van. De látnunk kell azt is, hogy az Isten a nagy romlás közben megadta a csodálatos lehetőségét annak, hogy minden megújuljon, hogy a pusztulásból erős és igaz életre támadjon fel hazánk és egyházunk. A kemenesmihályfai ev. templom. Az egyház nagy mezőségein lássátok a lelkeket! Készek megtérni hatalmas tömegekben az Ur útjaira. „Az aratni való sok, de a munkás kevés“. Kemenesmíhályfa E kemenesaljai gyülekezetről ritkán olvasunk a Harangszóban, legfeljebb egy-egy vallásos estjéről értesülhettünk, .vagy a „Harangszó-per- sely“ rovatában találkozhattunk nevével, pedig azok közé az evangélikus gyülekezeteink közé tartozik, amelyek nagy történeti múltra tekinthetnek vissza. Keletkezésének ideje a XVI. század második felére esik, amikor a legtöbb dunántúli gyülekezetünk alakult. Lelkészeit csak 1630-tól ismerjük: Szeredi István, Benedikti Tamás, Szakonyi Mátyás. Aáchs Mihály, Lé- nárt Benedek, Fábri István stb. Több közülük esperes is volt. Asbóth János nemeskéri lelkész kezdeményezésére — kit esperesnek is megválasztanak — a „kemenesi tractus“ 1695- ben Mihályfán tart gyűlést. Ettől kezdve, mint az úi kemenesaljai egyházmegye szerepel, hol esperesi gyűléseket is többször tartanak. Ez időből származó egvházi jegyzőkönyveink tanúsága szerint az alig egv kilométernyire fekvő Kemenessömjén, mint filia, Mihályfához tartozik. Mindkét gyülekezetnek van temploma. A lelkész használatára Mihálvfán van 32, Sömiénhen 29 és fél hold földje. Ekkor Mihályfa egvike a leggazdagabb kemenesaljai gyülekezeteknek. 1706 januárjában Bercsényi Miklós a szolgabiIbrahim egy másik asztalhoz ment. Kibontotta a csomagját. Elővett egy szőnyeget s odalépett vele Csetnekyhez. — Ez egy valódi perzsa! Ilyen még a nádor szobájában sincs! Ezt Csetneky nemzetes urnák szántam. Csetneky jóváhagyta. — Ha nekem szántad, tedd oda a sarokba. Arra a székre. Ibrahim kérdően nézett a nemzetes urra. De aztán csak odavitte a sarokba s a székre terítette. — Hát még mit szántál nekem? — Van egy gyönyörű Ióterítőm. Valódi szmirna. Ehol ni! Tényleg egy remek térítőt tartott maga elé. Az urak felugráltak s közelebb mentek, hogy megr.ézzék a térítőt. S bár egyiknek, másiknak a szeme már vibrált s az agyukra nehezedett a bor gőze, mégis elismerték, hogy tényleg remek dolog. Csetneky a sarokba mutatott. Ezt is tedd oda. Ibrahim rosszat kezdett sejteni. De csak szótfogadott. — Hát van-e még valami, amit nekem szántál? A többiek felzúgtak. — Hagyj nekünk is valamit! Nekünk már nem marad! Csetneky beleegyezett. — Jól van. Nekem elég lesz ez a kettő. A többin osztozzatok meg ti. Szedd elő Icig a portékáidat és oszd szét igazságosan az urak között! A kereskedővel forogni kezdett a szoba. — Szétosszam? Csak úgy szétosszam? Csetneky kacagott. — Persze, hogy oszdd szét. Hát ki hivott ide? Nem magadtól jöttél? Nem azt mondtad, hogy nekünk szántad? — De nem csak úgy ingyen. — Hja, hát pénzért!? Miért nem mondtad azt mindjárt. Hiszen igy egészen máskép áll a vásár! No, majd megalkuszunk. Egyelőre add ki mindenkinek a maga részét. Aztán kapsz egy pohár bort s közben lealkudunk az árakból annyit, amennyit tudunk. Jó lesz? — Jó, nemzetes uram. De én bort sohse iszom. — Majd beszélünk erről. Most rakd szét a portékádat! Ibrahim! nehéz szívvel tett eleget a parancsnak. Egyenkint szedte elő a portékákat s hét részre rakta szét. — A szallagokat, csipkéket, selymeket is oszd szét. Holnap megjönnek az asszonyok, lányok. Megkapják ők is mindjárt a magukét. Vadászatra úgy sem jönnek, legalább gyönyörködhetnek addig a portékádban. Ibrahim csupa fül lett. — Holnap vadászni megy a nemzetes úr? — Nem csak én. hanem az urak is. De csak holnapután. Medvevadászat lesz a Rekettyésen. Ibrahim eleget tudott. Keserves nyögések közt szétrakta az áruit. Aztán kendőt vett elő s megtörödte az arcát. — Végeztem, nemzetes úr. Csetneky széket tóit maga mellé. — Ülj le. Igyál. Aztán mond sorra a portékák árát. Bort öntött egy pohárba s a kereskedő elé állította. — Idd ki! Ibrahimot míost igazán kiverte az izzadtság. Igazhitű muzulmán létére nem ihatott bort. Mit tegyen? Ha iszik, örökre el- kárhozik. Ha meg megtagadja, kitudja micsoda bajba kerül. Megpróbált még védekezni. — Hithű zsidó létemre nem ittam még bort. Engedje el a nemzetes úr. Ne kelljen vétkeznem a vallásom ellen. Csetneky nem engedett. Mulattatta a dolog. Ezt az egy poharat kiiszod. Ibrahim keserves arcot vágott. — Nem, nem. Ne kívánja a nemzetes úr. Bűnt követ el velem szemben. Csetnekyt boszantani kezdte a kereskedő makacssága. — Törődöm is én a te vagy az én bűnömmé!!! Eggyel több, vagy kevesebb, már nem számít. Idd ki, mert beíéd öntöm! (Folytatjuk.)
