Harangszó, 1932

1932-08-14 / 33. szám

XXIII. évfolyam. 1932 augusztus 14. 33. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Ounántúli Luther-Szövatsóg. Ai Országos Luther* Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsekkszámla: 80.526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Krisztus is szerette az egyházat és önmagát adta azért; Ef. 5, 25. A „Harangsaó" szerkesztő-kiadóhivatala OYÖR «., Petőfi-tér 2 Előfizetési ára - negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fi/Iór. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. Elsáncolva... János ev. 8, 42. „Monda azért a farizeusoknak Jézus : Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek en­gem : mert én az Istentől származ­tam és jöttem“. C áfolhatatlan okfejtéssel az elbi­zakodott, öntelt zsidóknak ezt mondja itt Jézus: Micsoda nagy lelki vakság kell ahhoz, hogy valaki — aki az Isién beszédét elveti, aki az Isten küldöttjét megtagadja — fellengzős bátorsággal mégis azzal hivalkodjék, hogy Isten neki min­dene, hogy Isten az ő Atyja?! . . . A zsidóknak prédikálhatott Keresz­telő János bűnbánatot, Jézus elibük rakhatta bűneiket kemény szóval vagy csendes beszéddel, az Izrael népe megkeményítette szívét és el­lene állt az Isten fiának. Nem tar­tottak bünbánatot, nem keresték a Szabadítót, nem érezték, hogy ne­kik Megváltóra van szükségük, nem is aggodalmaskodtak örök életük vagy üdvösségük felől, mert úgy érezték minden rendben van: ők így is, úgy is Ábrahám gyermekei s az Isten ott fenn az égben nekik minden bizonnyal az ő Atyjuk . . . Ebben a tudatban nyugodtan éltek... ez az elgondolás, mint valami erős sánc vette őket körül ... és ők e mögött a sánc mögött húzódtak s ki nem fogytak a dicsekedő szóból: Ábrahám magva vagyunk! Isten a mi Atyánk! . . , Oh, balga gondol­kodás! Veszedelmes elsáncolás!... De hát nem így cselekszünk-e sokszor mi is! Nem így cselekesz- nek-e a csak névleg keresztyének mind, valamennyien! . . . Mellünket verve mondjuk mi is: keresztyének vagyunk, Isten gyermekei vagyunk... rendesen járunk a templomba . . . van Bibliánk . . . van énekes.köny­vünk ... hát mi fogyatkozás volna mibennünk?! . . . Arról, hogy bűn­bánat nélkül, élet-megújítás nélkül mindez semmit sem ér — arról ml s éppen úgy megfeledkezünk, mint régen egykor a farizeusok. Cifra jelszavaink mögé mi is elsáncoljuk magunkat, s nagy bölcsen azt hisz- szük mi is: most már minden rend­ben van! . . . Jézusnak ezek ellen a mi sáncaink ellen kell első sor­ban ostromot indítani, ezeket szét kell szórni, hogy végre valahára mi is ráeszméljünk arra: mit kell cselekednünk, hogy üdvözüljünk ?... „Mily nagy, súlyos az én vétkem, Ki a Krisztust ismerem, Tudom mennyi jót tett értem, És csak szájjal dicsérem! Avagy jobb vagyok talán, Mint a hitetlen pogány Ki mit sem hallott az Úrról, Üdvösségről, mennyországról?'' Ámen. * V W=9 -w w ^ A presbiter. Irta: Benzing István. A közietek levő presbitereket ké­rem én — írja az apostol — legel­tessétek az Istennek közietek levő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest: nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, ha­nem mint példaképei a nyájnak. — I. Pét. 5:2-3. Az egyház ügye az Isten ügye s az Úr ügyéhez csak alázatosan sza­bad közelíteni. — Az ügyeknek az ismerete és becsületes gondolkodás elvezeti a presbitert arra, hogy min­den felmerülő kérdésben meglássa az igazságot. A presbiteri gyűlések­ről legyen távol a haragnak, ellen­ségeskedésnek hangja. Ne csak ak­kor szóljon a presbiter, amikor til­takozni akar valami ellen, vagy éppen indulatba jön. Segítsen gon­dolkodni a többieknek jó szóval, jó tanáccsal. Hogy a gyűlésen, an­nak a tanácskozásain, határozatain megnyugodhassék az Isten áldása, minden presbiteri gyűlés kezdődjék és végződjék imádsággal. Imádkozó lélekkel kezdett gyűlésen bizonnyal megmarad a szép rend, jóakaratú, bölcs tanácskozás s az ilyen gyű­lés könnyebben mutat föl áldást- hozó eredményeket. Minden presbiter érezze azt, hogy az egyház ügye, amely az ő kezébe tétetett le, komoly és szent ügy: ehhez képest abban becsületes és buzgó lélekkel, hűségesen kell el­járnia, nagyobb hűséggel és nagyobb buzgósággal, mint a maga szemé­lyes ügyeiben. Az egyházi törvény kötelességévé teszi minden presbi­ternek, hogy az egyházközség tag­jait kötelességeik teljesítésére buz­dítsa. Az a kérdés most már, hogy a presbiter ezt a kötelességét, a buzdításnak ezt a munkáját mikor, hol és hogyan végezze el ? Minden időben készen legyen rá ! Nagyon szomorú tény volna az s csak férfiatlan, alattomos, két­színű emberek teszik meg azt, hogy bár viselik az egyház presbiteri hi­vatalát, amikor kinn az életben em­berek között annak szent ügyéről van szó, maguk is elpártolnak az egyház mellől és segítenek azt sza­vakkal rontani. Az ilyen presbiter árulója annak az egyháznak, annak a szent és komoly ügynek, amely­nek hűséges és becsületes szolgá­latára elhivatott és felesküdött. A tett minden szónál szebben beszél s igy az egyháztagok buzdításának kötelességét is az a presbiter fogja legjobban, legeredményesebben el­végezni, aki kötelességeit maga tel­jesíti a leghűségesebben.

Next

/
Thumbnails
Contents