Harangszó, 1932
1932-08-07 / 32. szám
256 HARANGSZÖ 1932 augusztus 7. tást“ (!) biztosítanak számára. Mióta lett a lelki dolgok ügye ilyen mellékes, hogy 18—20 éves gyerek-fejek egy-egy mosoly kedvéért odadobhatják gyermekeiket? Szabad-e ilyen játékot adni a „gyerekek“ kezébe? Nem könnyelműség ez? Idősebb lelkész uraktól hallottam, hogy a reverzális megkötését annak idején a házasság megkötése utánra tervezték, de a jezsuiták keresztülvitték, hogy a mai formájában lépjen életbe. Ha már arról van szó, hogy valaki elkerülhetetlenül vegyesházasságra lép, akkor törvényileg kell biztosítani a felek és a feíekezetek békéjét. Ha már valaki vegyesházasságra lépett,, legyen az igazán vegyesházasság: vagyis necsak a szülök, hanem a gyermekek is legyenek vegyes vallásuak. A legigazságosabban intézkedett az 1868. évi 53. törvénycikk, amely kimondotta, hogy vegyesházasságnál a fiuk az apa, a leányok az anya vallását kövessék. Morális szempontból a legkényelmesebb, de a legutolsó és a legmegvetet- tebb létszám szaporítási mód a tudatlan gyerekemberek félrevezetése, szorult helyzetük, közönyösségük kihasználása és gyermekeik eíharácsolása. Nem hiszem, hogy az Istennek bármely felekezet vagy „Egyház“ esetében is kedve telne az ilyen reverzális csatanyerésekben! Véget kell 'vetni továbbá annak az arany szabadságnak is, hogy a szentesített törvények szerint megkötött, de protestáns lelkész által megáldott veigyes- házasságot bármely katholikus pap vagy szerzetes „ágyasságnak“ minősítse, akár „szentbeszédben“, akár írásban vagy gyónásban. Ha a kommunisták izgatásáért börtön jár, az ilyen nem kevésbbé veszedelmes izgatásért is teljesen jogos a méltó büntetés. Az ágyasság jelszavával izgató „agitátor“ másra nem méltó, minthogy Rómába toloncolják. (A kommunistákat u. i. Moszkvába toloncolják.) Az ilyenek megfékezésére és elhallgattatására állami törvényt kell hozni, mert a szentesített törvényekből folyó jogérvényes intézkedéseket gúnyolják. (Bezzeg „szenteb- bek“ az állami törvények, ha a latifundiumok megvédéséről van szó.) Amíg a reverzális kérdést a fentebbi értelemben meg nem oldják, nekünk is erélyesebben kell fellépnünk és a nekünk szegezett fegyvert vissza kell fordítanunk. Ezt pedig úgy tegyük, hogy: 1. Fokozott mértékben felhívjuk az ifjúság figvelmét a vegyes házasságok veszedelmeire. (Egy kath. ifjú úgy imádkozott, hogy az Isten bocsása meg neki azt a nagy bűnét, . hogy ö evangélikus apától való. Ez is a reverzális „terméke".) 2. Reverzálist kárunkra adó „egyháztagot“ az egyház tagjainak sorából törülni kell. Bárhogy „szépítse“ valaki ezen eljárását és bárhogy is bizonyítgassa és ígérgesse, hogy ö „mindamellett jó evangélikus marad“, ez a tény döntően bizonyítja, hogy ö bizony nem az. Mert ha meggyőződésből (?) adja át gyermekeit, akkor ő már lelkileg nem evangélikus, s mint ilyen, akár ki is térhet. Ha pedig érdekből adott reverzálist, akkor meg épen nem méltó, hogy az evang. egyházban csak szaporítsa az élőhalottak létszámát, holt ág lett, amely nem terem nekünk új tagokat. A halott ágakat meg minden okos kertész le szokta vagdalni. 3. Irtani kell azt a felfogást, hogy „az anya neveli a gyermekeket, nevelje hát az ő vallásában!“ Ezen okoskodás alapján szokták megkaparintani a reverzálist, ha a menyasszony a kath. fél. Ha pedig történetesen a férfi a kath. fél, akkor az érvelés így módosul: „Te vagy a családfő, hogy engedhetnéd meg, hegy kihaljon apáid, hite? Te vagy a család feje, Te parancsolsz, az asszonynak, néked kell engedelmeskedni“ stb. Végezetül oda kell törekedni, hogy „fiuk az apa, lányok az anya vallását kövessék“ elv alkalmazásával a rever- zálisok mai visszaélései és túlkapásai megszűnjenek, mert a mai helyzet semmire sem jó, ez csak az elkeseredést, a ravaszkodást és a f*vülölséget nagyob- bítja. Erre pedig semmi szükség nincsen. De ezt ki'vánja tőlünk az Ur is, mert békességre lettünk elhíva és nem a haragra. A békességnek az útja pedig az, hogy kölcsönösen enged az egyik is és a másik is. Mi talán még jogosabban követelhetnénk a mi javunkra szóló reverzálisokat, de a békesség kedvéért nekünk is engednünk kell. És engedünk. Ilyen körülmények között nyugodtan alhatna a vegyes házasságok miatt úgy a r. kath. plébános, mint a protestáns lelkész és erejüket oda összpontosíthatnák, ahol erre mindig nagy a szükség: éríteni és gondozni híveiket, felvilágosítani a tévelygőket, útjába állani az erkölcsi fertő felé igyekvőknek. Mert ez az igazi papi hivatás és nem pedig a rever- zálisok örökös hajszolása, amelyekkel senki sem szerez komoly „éremet“ az Isten itélőszéke előtt. Gyurátz Ferenc Ágendája és Gladích Pál plébános. — Ajánlva Gyurátz Ferenc illusztris életrajzírójának, dr. Payr Sándor ny. professzor úrnak figyelmébe. — A dunántúli evangélikus egyházkerület néhai nagy püspöke: Gyurátz Ferenc közkedvelt Kézi Agendájának II. kiadása 1915. év végével annyira elfogyott, hogy a püspök indíttatva érezte magát a 111. kiadás sajtó alá rendezésére. Már az 1902-ben megjelent II. kiadás is tetemesen bővítve került ki a sajtó alól, érthető tehát, hogy a második kiadástól a harmadik kiadásig lepergett tizenhárom esztendőnek tapasztalatait az új kiadásnál nem hagyta figyelmen kívül a kiváló szerző s a harmadik kiadást még tökéletesebbé, a célnak még megfelelőbbé igyekezett tenni, ami természetszerűleg a terjedelem kibővítését vonta maga után. A harmadik kiadáshoz függelékül hangjegyes, liturgikus gyermekistentiszteletet toldott a püspök, hogy ezzel segítségére legyen a lelkészeknek, akik szent szolgálatukba az iskolás gyermekeket is bevonni akarják. A hangjegyek kiszedése azonban meglehetős gondot okozott. Gyurátz püspök „udvari“ nyomdája, az ősi főiskolai nyomda ugyan már azidöben is jól fel volt szerelve, hangjegyek szedésére azonban nem volt berendezve. Mikép készüljön el hát a nyolc oldalra terjed' gyermekistentisztelet hangjegye? — c volt a kérdések kérdése, amelyre a j püspök maga tudott legkevésbbé feleli tét adni. Tanakodás közben aztán — mint nyomda akkori technikai vezetőjének - mentő ötletem támadt. Tudomásom vol róla, hogy a mosonmegyebeli Magyai kimle plébánosa: Qladich Pál, a jele énekszerzö, aki előzőleg a győri piispö nyomdájának volt az igazgatója, lelke amatőr-nyomdász s az általa szerze gregorián-énekek hangjegyeit ö mag szedi és nyomja ki: — felajánlottam ti hát Gyurátz püspök úrnak, hogy é készséggel elutazom Magyarkimlére megkérem a plébános urat, hogy men' sen ki bennünket a bajból és szedje 1 az Ágendába szánt gyermekistentiszteli kottáját és kölcsönözze oda a sz. inunkra. Az ajánlatomat érdeklődéssel halig, tó püspök úr halovány orcáján csendi mosoly vonult végig s azt mondott; „Ha gondolja, hát próbálja meg, presb tér uram“. A rákövetkező hétfőn, április hóna ragyogó szép tavaszi napsütésében a tán útra keltem. Győrön át Horvátkin léig vonaton tettem meg az utat, onna pedig Magyarkimléig, ami pedig lehet a állomástól vagy 5—6 kilométernyir „per pedes apostolorum“ — az aposb lók lovain, vagyis gyalog. De mi vo nekem ez a hosszú út, mikor a kiváncs ság, mint valami motorikus erő, szapi ráztatta lépéseimet. Vájjon mit fog szó ni a plébános úr, nem tartja-e badarság nak kérésemet, hogy ő egy evangéliki püspök szertartási könyvének megjef nését a maga közreműködésével elösi gítse? Vájjon, ha önként vállalt felad; tómnak nem lesz meg a kívánt siker mikép álljak oda a püspök úr elé? - tettem fel magamnak a kérdéseket úton. Ám nem volt sok időm tovább tép födni, mert — kompon átkelvén a Ki Dunán — egyszer csak azon vettem m gamat észre, hogy a plébánia kapú előtt állottam s beljebb kerülvén, eg aszkéta kinézésű, tiszteletreméltó ön úrral találtam magamat szemben, a nem volt más, mint Gladich Pál pléh. nos. A plébános úr, kellemes meglepet' semre, iekötelezö szívességgel fogado' puritán egyszerűséggel berendezett f- gadó-szobájába vezetett s előadván k* résemet, gondolkodás nélkül kijelentett hogy készséggel teljesíti azt, sőt — di előtt lévén az idő — ebédre is magán marasztalt. Ebéd után természetes! megtekintettem a plébános úr há nyomdáját, amelyben ö szabad idejébi olyan nagy szeretettel dolgozgatott. Ef adást tartott nekem a hangjegyszedé ről, amelyet élénk figyelemmel hallga tam, mert hisz igen ritka nyomdász a aki a hangjegyszedéshez is ért. Jól bentjártunk a délutánban, amik hálás köszönetem nyilvánítása mellett i búcsúztam a fötisztelendő úrtól, aki „fő“ tiszteletet nemcsak magasztos h vatásánál, de nemes, a felekezeti elf' gtiltságon felülemelkedő gondolkodás nálfogva is valóban kiérdemelte. Gyurátz püspök úr nagy örömm értesült fáradozásom sikeréről s mik néhány hét múlva személyesen visszav: tem Magyarkimlére a hangjegyek szed
