Harangszó, 1932
1932-07-17 / 29. szám
1932 július 17. HARANGSZÓ 231 1 kell vele minden embernek egyszer nézni. Ha itt nem, hát akkor a másik világon. Lukács 16-ban a gazdag ember kiáltása gyötrelemnek helyéről Ábrahám kebele felé mutatja, hogy utoléri az embert a bűneivel való szembenézés pillanata, még ha egy egész életen keresztül sikerül is neki megmenekednie ettől a keserűségtől. Ez a bűmnardosás azonban nemcsak az emberi élet legkeservesebb, hanem legboldogítóbb pillanata is. Mindig kegyelem az Istentől, ha az ember tudatára ébred bűneinek, de a legnagyobb kegyelem mégis csak az ebben a tekintetben, ha az ember tudatára ébred annak, hogy elveszett és elkárhozott ember. Ez azt jelenti, hogy munkába vette őt az Isten. Magáévá szeretné tenni. Fel akarja hívni a figyelmét arra a kinyújtott karra, melynek átszögezett keze lehajolt az égből, hogy felemelje az elesetteket. Nem tudom, hol vagy, de azt tudom, hogy akárki és akármi vagy, akárhol is lakói, furdal a lelkiismereted, szorongatnak és mardosnak a bűneid, vészérzetek nyugtalanítanak. Nézz erre a képre s lásd meg rajta a mennyei fényességből érted lenyúló krisztusi kezet és hidd el: nem lehetsz olyan mélyen, hogy Krisztus ki ne tudjon onnan húzni. Nem lehetsz olyan elveszett, hogy Ö meg ne tudna menteni. És nem lehetsz olyan kétségbeesett, hogy Ő meg ne tudna vigasztalni. És ekkor el fogod tudni mondani Dáviddal: Meghallgatta kiáltásomat és kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből a sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet. És uj éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét.“ (40 Zs.) Turóczy Zoltán. A pozsonyi líceum utolsó negyedszázada. Irta: Hamvas József. 2 Utódja Koch István lett, szaktudásával és pedagógiai készültségével egyaránt kiváló tanár. Szélesebb látóköre és a tanulókkal való bánásmódjában baráti közvetlensége mélyebb hatással lett volna, ha néhány évi pozsonyi működés után nem választják meg a budapesti gimnáziumba. Megürült tanszékébe Magyar Győző került, akit felsőlövői< működése alapján választottak meg. Erős nemzeti érzéstől áthatott magyarázataival jótékony nevelő hatással volt az ifjúságra. Hann Ernő a háború alatt került a líceumiba, amikor Schwalm Frigyes rajztanárról nem lehetett még tudni, hogy csakugyan elesett-e 1914 szeptemberében. Sehwalni szépen fejlődő festői tehetség volt, akinek képeit évenkint elfogadták a budapesti tárlatokon. Hann művészetében és gondolkozásában teljesen budapesti modern ember. Uj útakon járt, kitűnően tanított, szívesen volt együtt értelmesebb tanítványaival, akik az iskolán kívül is sokat tanultak tőle. Ennek a korszaknak az elején taní- tptt néhány évig Harmath Károly, régi szabású, szigorú, kitűnő tanár. A történelmet és latint nagy pontossággal magyarázta és követelte. Utódjául választották meg Schrődl Józsefet, a volt balti pap fiát. Énnek a korszaknak egyik legjelentékenyebb tanára lett. Nemcsak történeti tudása volt nagy és széleskörű, hanem filozófiai müvelsége is elsőrangú volt. Érdeklődéssel foglalkozott a szépirodalom legújabb irányaival. Minden izében a haladás embere. Tanítása nem iskolás, nem adatokat soroló. Közvetlen beszélgetéssé egyszerűsítette le az oktatást és tanítványai csak akkor tudták meg, mennyit tanultak tőle, mikor újra átgondolták az óra anyagát. Betegsége korán megtámadta a szervezetét és idő előtt kellett elhagynia munkaterét. Hazslinszky Kálmán eperjesi tanári családból származott és a líceum rajztanára volt. Fiatal kora óta küzdött betegségével, mely a tanítást is súlyos teherré tette számára és még nem volt negyven éves. mikor eltemették. Helyébe Fayl Sándort, a kiváló rajzoló művészt választották, de csak rövid ideig dolgozott a líceumnál, művészi céljai tovább vitték. Utána Iván Béla lett rajztanár, szép tehetségű festő és gondos oktató, öt is egészen fiatal korában ragadta el a halál. Schwalm Frigyes követte, aki a világháború első ütközeteiben esett el. Holch Ottó a líceum vallástanára volt e negyedszázadon át. ö teremtette meg az internátust és vezette olyan nevelő tapintattal, mely sohasem kényszerült arra, hogy a fegyelmet erőszakkal tartsa fenn. Az ifjúságból vezetőket nevelt a kisebbek számára, akik az ő bölcsességének igazságait megértették és kitűnő segítő társai lettek. Egyszerű, közvetlen, de nagyon tartalmas egyházi szónok volt, aki nem törekedett külső hatásokra, de lelki- ismeretesen, szépen oldotta meg feladatát. Jeszenszky István Holchhal egyszere — Az én érdekemben? Beszélj hát, mi történt veled? Bodó legyintett. — Nem is jó rágondolni. Abban a bizonyos képben szereztem. Csetneky részvéttel nézett rá. — Hallottam egyet-mást. Rajta kaptak. A képet elvették. A szemed meg kiégették. De talán nem is igaz? — De bizony igaz. A balszemem kiégették a lobogó fáklyával. — No, de nem készakarva? Bodó rántott egyet a vállán. — Mi különbség van abban, hogy készakarva, vagy nem készakarva történt? Annyi bizonyos, hogy egyik szemem odaveszett. De meglakol ezért az a Thalv! De hagyjuk ezt. Majd elintézem vele. Most másról szeretnék bizonyosat tudni. Azt szeretném tudni, mi lesz mpst velem? * Most Csetneky vont vállat. — Mit tudom én, mi lesz veled? Mi közöm nekem a te dolgodhoz? • Bodót kezdte az epe elönteni. — Mi köze az én dolgomhoz? Úgy hiszem, nem a magam javáért másztam be ablia a templomba? Vagy nekem kellett az a kép? Csetnekyt is kezdte elhagyni a béketürése. — De én nem kértelek fel rá! Magad ajánlkoztál! Az igaz, hogy magam. De mégis csak a nemzetes úr érdekében. Csetneky legyintett. — Törődöm is sokat azzal a képpel! Utóvégre is nem az én fahtmlban van. S mi gondom nekem arra, ha a feleségem akár tele is aggatja a faluja templomát, vagy akár minden jobbágya háza falát! Tegyen úgy, ahogy akar. Az ö dolga! Nem az enyém! — De mégis csak helyeselte az én tervemet? — Hát persze, hogy helyeseltem. Ha elhoztad volna a képet, már rég elégettem volna. De nem hoztad el! — Helyette kiégették az én szememet. Hát ez semmi? — Az meg a te dolgod. S nem az enyém! Bodó egy lépéssel előbbre jött. — Nemjzetes úr! Egyet mondok, de azt szívlelje meg! Csetnekyben felforrott a gőg. — Mit? Még te mersz leckéztetni? Elhallgass te kutya, mert elfogatlak, vasravleretlek! Bodó a tőr markolatára tette a kezét. A iobbszeme sűrűn pislogott s csak úgy sziszegte a hangokat. — Nemzetes úr! Ne kényszerítsen a végsőre! Az ördögbe is. eskiiszönt, hogy olyant teszek, amit később magam is megbánnék! Csetneky szólni akart, de Bodó megelőzte. — Hallgasson meg a nemzetes úr. Rövid leszek. Aztán útjára mehet. — Hát mit akarsz? Mondd hamar. Sietős az utam. — Nemzetes úr! Ha tetszik, ha nemi tetszik, de én mégis csak a nemzetes úr miatt vesztettem el a szememet s miatta lettem földön futóvá. Az emberek közé nem mehetek. El kell tűnnöm. Legalábbis egy időre, míg a dolog feledésbe megy. llát arra kérem, dugjon el az egyik távolabbi falujába. Adjon ott lakást, ellátást s én csendben maradok. Csetneky felkacagott. — Hát még mi kell? Nem kell mindjárt egy kastély? S hozzá két-három lánc föld? Aztán cselédség s más egyéb istennyila!? Eredj az utadra! Járd az utat, mint a kóbor eb! Bodó eggy ugrással a ló mellett termett. Rekedten ordította: — Hát kivert kutya legyek!? Hát ez a hála? (Folytatjuk.)
