Harangszó, 1932

1932-07-10 / 28. szám

1932 július lO. HARANGSZd 22? kát szenvedett s egy időre be is kellett zárni. Különösen nagy kár esett az egye­tem könyvtárában. Svédországban most gyűjtés indult meg, hogy a hiányt pótol­ják. Az amerikai magyar evangélikusok évi gyűlése Windsorban (Ont. Canada). A pittsburghi ev. konvenció mult év no­vember hó 26.-án az összes amerikai ág. h. ev. egyházak és egyletek képviselteté- se mellett megalakította az össz-magyar ág.h.ev. híveket tömörítő Magyar Luther Szövetséget. A Magyar Luther Szövet­ség évi gyűlését Windsorban, Ont., Ca- nadában tartja meg f. év július hó 31.-én, amely nap a windsori ág. h. ev. magyar egyház templom- és lelkészlakszentelési ünnepe is lesz. A gyűlésen képviselteti magát tizennyolc magyar és két vend gyülekezet, valamint a detroiti és cleve­landi betegsegélyző és temetkezési egy­letek. Meghívja a gyűlés Rúzsa István, nyugalomba vonult első magyar evangé­likus lelkészt is. A Luther Szövetség egy­házi hivatalos lapja az Erős vár, amely Fittsburgban, Pa. jelenik meg minden hó 15.-én. Evangélikus internátus Sopronban. A soproni ev. gyülekezet árvaháza egyhá­zunknak ezzel is szolgálni kívánván, f. é. szeptember hó' l.-ével szerény keretek között internátust nyit elemi es középis­kolai tanulók számara, mégpedig leány­vagy fiúinternátust, aszerint, hogy a je­lentkezések alapján melyik megoldás mutatkozik szükségesebbnek. A növen­dékek vallásos szellemben nevetetnek és bőséges, egészséges ellátásban része­sülnek. (Csak lakásra nem vétetnek fel növendékek!) A növendékek saját ágy­neműjüket használják. Mosatásról az in­tézet gondoskodik. Leányok havi 50, fiúk havi 45 pengő tartásdíjat fizetnének. Fiúk és leányok jelentkezésének határ­ideje f, é. július hó 15.-e, mely időpont után rövidesen döntés történik, hogy az árvaház leány- vagy fiúinternátust ren­dez-e be. A döntésről a jelentkezők érte- síttetnek. Részletes felvilágosítással készségesen szolgál az árvaházi bizott­ság elnöke, Budaker Oszkár ev. lelkész, akihez a felvételre való jelentkezés is intézendő. Internátus. A bonyhádi ev. reálgim­náziummal kapcsolatos internátusba jú­lius 31-ig lehet jelentkezni. Az évi dij 160 pengő, mely összegért lakás, fűtés, vilá­gítás és mosás jár. A tanulók a tápinté­zetben étkeznek, ahol évi 225 pengőért reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát és va­csorát kapnak. A reálgimnázium felső osztályaiban angol nyelvet tanítanak. Filmfelvétel a napfogyatkozásról. Csi- kágóban tudósok gyülekezete arra ké­szül, hogy az ez év augusztus 31.-én be­álló napfogyatkozást a legpontosabban figyelje meg. A tudósok terve szerint a kilencvenkilenc másodpercig tartó napfo­gyatkozás megfigyelésére léghajó fog tízezer méter magasságra felszállni. Egy repülőgépről pedig négy készülék film­felvételt eszközöl. Ezenkívül a legkülön­bözőbb mérőeszközökkel ellátott számos léghajó is felszáll, hogy feljegyezhesse a légkörnek a napfogyatkozás alatt való hőfokát és sűrűségét. Terményárak Budapesten 1932. évi julius 3-án: búza 12.35—13.—, rozs 12.20 —12.50, takarmányárpa 15.25—15.50, uj árpa 12.50—13.—, egyéb árpa 15—15.25, zab 15.75—16.50, tengeri 18.30—18,45, korpa 11.70—11.85 pengő métermázsán­ként. családi értesítő. Eljegyzés. Dr. Frank Kiss Jenő ügyvéd Komárom-Ujvárosban eljegyezte Jánossy Ilonka polg. isk. tanár­nőt, Jánossy Lajos rév-komáromi főespe- res-lelkész és Trugly Ilona leányát. Esküvő. Lucsán Márton cso- miádi evangélikus lelkész június 21.-én vezette oltárhoz Ha ász Katalint az ikladi evangélikus templomban. — Rendesi Bárány László pápai hit­oktató. lelkész és Lenk Zsóka július hó 2.-án esküdtek egymásnak örök hűsé­get a budapesti fasori ev. templomban. Halálozás. — Horeczky Aladár ős­agárdi ev,. lekész életének 44 évében, több hónapon át tartó súlyos betegség után, június hó 27.-én elhunyt. Június 30.-án helyezték örök nyugalomra az ős­agárdi templomból. — Fodor Sándor ny. Máv. altiszt keresztyéni türelemmel viselt sok szenvedés után június 30.-án, 69 éves korában visszaadta áldott lelkét Teremtőjének. Az elhunytban Fodor Kálmán, a győri egyházközség orgonása édesapját gyászolja. — tgyed úaviune sz. Joó Vilma a gömör-rozsnyói ev. árvaháznak 25 éven át a megszállásig szerető gondos árvaanyja, Egyed Aladár szegedi és Egyed Bertalan nagymágocsi ev. lelkésznek édes­anyja, áldásos életének 64-ik, házasságának 44-ik évében, hosszú szenvedés után június 28-án Rozsnyón elhunyt. Temetése 30-án volt az ev. templomból nagy részvét mel­lett; a trianoni sors két lelkész fiát nem engedte édesanyjuk koporsójához. VIRÁGOT legszebbet, kosarakat, csok­rokat, koszorúkat díszes kivitelben legjutányosabban STIXNÉ-nél kaphat, Győr Deák-utca 6. Baross-űt 34. Telefon 9-46. Telefon 9-44. PÁLYÁZAT. Szives pártfo­gást kér A nemesleányfalui evangélikus leány­egyházközség nyugdíjazás folytán meg­üresedett kántortanítói állásra pályázatot hirdet. Javadalom: Három szobás lakás melléképületekkel, 136 aranypengő, 15 hl. rozs, 6 magyar hold legelő, 16 méter tűzifa hazahordva és felvágva, 52 liter bor, az ev. egyház temető részén termő fii, ezt is az egyház munkálja, káposztás kert, a tanítólakásnál 1 hold kert, mleiyet az egyház munkál. Temetéseknél 60 fil­er stóla, a politikai községtől 27 pengő ismétlő oktatásért. Törvényben biztosított államsegély. Szabályszerűen felszerelt kérvények 1932. júius 28.-ig a nemes­leányfalui ev. gondnoki hivatalhoz, up. Nagyvázsony, Veszprém m. küldendők. A próbára útiköltség nem térítetik meg. Csak férfi tanítók pályázhatnak. 1—1 ♦ Az eredeti * ; Luiher-rózsák ? ä állandóan kaphatók, darabja —nagyobb rendelésnél — 35 fillér í • Jelvények és zászló-szegek gyártása. * • Cím: Jánosa Lajos jelvénygyár * ♦ Szombathely, Vasmegye. £ Szerkesztői üzenetek. K. D.-né. Személynek szóló vers köz­lését — bármily kedves is egyébként a költemény — nem tartjuk ízlésesnek. Kérünk a régiekhez hasonló tárgyút. — B. E. Szarvas. Cikke valóban aktuális kérdést feszeget. Mostani formájában azonban még sem közölhető. Megjegy­zésünk a következő: az áttérők hibáinak elhallgatása az áttérők felmentését jelenti; a reverzálisok egyoldalú abbahagyása a léket kapott hajón a lék nyitvatartása s így mind a kettő ellenkezőjét eredmé­nyezi, mint anjit akar: az egyház romlá­sát. Ha cikkét — amely sok igaz meglá­tást tartalmaz — ilyen értelemben átírja, közölni fogjuk. Kérjük is: tegye meg ezt. A cikket, hogy átírás céljára szükség esetén visszaküldhető legyen, még egy hétig megőrizzük. — F. E. Sárvár. A ver­set köszönjük. Kis vártatva közölni fog­juk újabb néhány sor kíséretében. — özv. Cz. I.-né Gyömrő. A most bekül­dött összeggel előfizetése f. év okt. 1.-ig van rendezve. — Sz. K.-né Szécsény. A beküldött összeggel okt. 1.-ig rendezve előfizetése. — G. L. Rábcakapi. Előfize­tése f. év. okt. 1.-ig rendezve. — B. V. Hajmáskér. A beküldött összegei 1933. jún. 30.-ig rendezve. Lelkészcsalád Pápán a jövő tanévre elfogad lakásra, teljes ellátásra, mérsé­kelt díjazás mellett, 2—3 diákot. Cím: Ev. lelkészi hivatalban,, Pápán. 2—2 Magányos úrinő diáklányokat teljes ellátásra elfogad, felügyeletüket vállalja. Hajtó Gizella, Söprőn, Rákóczi-utca 4L Bármilyen kézimunkát, oltár- és szó- székterítőt, arany-, vagy mühimzéssel, a néphirrjzési technikák bármelyikével stb. iparművészi kivitelben, olcsón vállalnak a pécsi városi női felsöbbipariskolában. A megrendelést szegénys'orsú, tehetséges ev. növendékeknek juttatjuk, hogy ezál­tal tanulmányuk befejezését lehetővé te­gyük. Megkeresések Oeyer Erzsébet szaktanárnö (Pécs, Fiume-u. 20.) címére küldendők. 1—1 Halássz István szí] gyártómester, B E C JE D. Lószerszámok kaphatók minden ki­vitelben, úgyszintén javítást elfogad. Föszorkesztő: TÜRÓOZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kiadó : SZABÓ JÓZSEF. Táraazerkesztők : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KAROLY Főműnk a társak: PASS LÁSZLÓ, Dr 80HUTT GYULA, SZENDE ERNÓ. Kéziratokat nem adunk viasza. Vitéz Szabó éa Uzaaly könyvnyomda vállalata fivÄr. Q* Terjesszük a „HARANGSZÓM!

Next

/
Thumbnails
Contents