Harangszó, 1932
1932-06-19 / 25. szám
1932 június 19. HARANGSZÓ 199 beli és adminisztratív tekintetben megalkuvás nélkül veszik ki részüket. Kedves testvéreim, fogjunk ösz- sze. Ez kötelességünk, melyet a Szentirás igen sok helyen ir elő, legyünk végre „Egyek“ s akkor bizonnyal nem lesz olyan keserű az a kenyér, melyet mint kisebbség kénytelenek vagyunk fogyasztani. Találjanak állandó helyet minden magyar evangélikus lelkében az egyetemes felügyelő ur fenti aranyszavai s akkor, de csak akkor lesz erős várunk a mi Istenünk. Amiért Európa és Amerika felelős.* *) Tagadhatatlan, hogy a müveit Nyugat gépvilága és nagyipara sok áldást is Fiaim, csak énekeljetek John Nelson Christanandának, nálunk is jól ismert hindu misszionáriusnak öccse éneket tanít azon a harmóniumon, melyet a magyar ev. egyetemes egyház adott ajándékba Christanandának. Igen sokszor azt ítéljük el másban, amit gyűlölünk önmagunkban. * * Inkább legyünk sértettek, mint sértők. * * jelentett Ázsia és Afrika számára, de voltak annak veszélyt hozó, káros következményei is ezekre a földrészekre nézve. Az utóbbi egy-két évtized alatt az európai és amerikai elgépiesített nagy ipari túltengés (indusztrializmus) Ázsiára és Afrikára is átterjedt. Japán néhány évtizede még földmivelö állam volt, most pedig majdnem teljesen ipari és gépállam. Azonkívül a nyugati államok gyáraiban, bányáiban ezerszámra tanulnak kinai és hindu diákok. Afrikában is nagyon érezhető nyugat ipari világának térhódítása. Az őserdőket, amelyeknek keskeny csapásain azelőtt legfeljebb emberi teherhordók jártak, ma autóutak szelik át, meg át, amelyeken naphosz- szat dübörögnek a hatalmas teherautók. A folyókon nagy gőzösök, a mezőkön, hegyek alagutjain átrobogó vonatok, a levegőben berregő repülőgépek mutatják, hogy a régi csendes Afrika nincs többé. Ennek a gyáripari nagy túltengés- nek káros hatása az ázsiai és afrikai népek életében még fokozottabb mértéket mutat, mint nálunk, mert hiszen ezeket a népeket egy-két évtizednek sürített gyorsaságú tempójában rohanta meg ez a nagy változás. Két haragos, aki kibékült az Istennel, egymással is ki fog békülni. *) Egy fejezet Mott Jánosnak, a Ktilniissziói Világszövetség elnökének ez év elején megjelent nagyjelentőségű ktilniissziói könyvéből. A nyugati ipari és gépvilágnak egyik káros kinövése Ázsiában és Afrikában is — Talán csak nem még egy papot akar a tisztelendő ur mellé? — Arra semmi szükség. Tudom én egy magam is szolgálni az Urat. Csetneky végig mérte a beszélőt. — Azt elhiszem. Derék szál ember a tisztelendő ur. Talán még másnak is tetszik. nem csak az Istennek! Thaly arcát elöntötte a harag pírja. — Nem adtam okot sem a gúnyolódásra, sem az ilyfajta szólásmódra! Csetneky elnevette magát. — No, no, nem akartam bántani! Hiszen csak úgy mondtam! Thaly komolyan nézett a cinikus emberre. — Kérem a nemzetes urat, hogy a jövőben kíméljen meg az ilyen méltatlan gyanúsításoktól. Csetneky homloka ráncba szaladt. — Jó, jó, megkímélem. ígérem. De azt talán szabad tudnom, mit akart a feleségem? — Megmondhatom. Nem titok. Egy uj oltárképet hozatott a templom számára. Egy uj oltárteritöt készített saját maga a nemzetes asszony. Azt néztem meg. Most vasárnap lesz a templomszentelési emlékünnepély. Akkor már ezekkel fel- ékesitve fogja a híveket fogadni az Isten háza. Vegyen azon részt a nemzetes ur is. Annál szebb lesz az a földesurék részéről s annál magasztosabb a mi ünneplésünk. Csetneky sötéten nézett a lelkészre. — Nem érzem szükségét annak, hogy én is ott legyek. Nincs is rám ott semmi szükség. Azt a micsodát, a képet, meg majd megnézem odahaza. Megrántotta a kantárt s elindult. Thaly el volt készülve a visszautasításra, de erre mégsem számított. Valami balsejtelem szállta meg. A képet féltette a szenvedélyes ember haragjától. Békítő, szelíd hangon szólt a távozó után. — Nemzetes uram! Az Istent szolgálni istentisztelet! Az Istennek tetsző dolgot cselekedni Isten-dicséret! Ezt ne feledje soha! ‘Csetneky megfordult. — Én meg azt mondom, hogy az ön Istene dolgába néha én is beleszólhatok! De a kegyelmed dolgába mindenesetre! Ezt meg a tisztelendő ur ne feledje! Thaly egész mivoltában kiegyenesedett. — Állok elébe, nemzetes uram! Ha Isten velem, kicsoda ellenem? Sarkon fordult s folytatta az útját. Csakhamar letért a gyalogutra s felzaklatott idegekkel haladt előre. Annyira elmerült a gondolataiba, hogy észre sem vette a feléje közeledő alakot. Csak akkor rezzent fel, amikor az ráköszönt. — Jó estét, tisztelendő uram. Thaly hirtelen megállóit. Bodó István állott előtte. — Jó estét, Bodó uram. Észre sem vettem. — Azt láttam én is. Ha nem lépek félre, nekem jött volna a tisztelendő ur. Úgy látszik, nagyon erősen el volt foglalva a gondolataival. Csak nem valami kellemetlenség érte? Thaly egyszerre összeszedte magát. Nem akarta, hogy ez a kétes hirü ember belelásson a leikébe. Ismerte Bodót. Tudta róla, hogy se hite, se Istene. Mióta Csetneky szabad emberré tette, melléje szegődött szivvel-lélekkel. Azt szolgálta, persze, csak a rosszban, hiszen jóra ez az ember sohse volt képes. Ravasz, alattomos ember volt, ki minden aljas tettre vállalkozott, ha abból hasznot vélt huzni. Résztvett Csetneky kirándulásain, dőzsölésein. Vele volt mindig, rajta élőskö- dött. Szinte hitét merte volna rátenni, hogy ez az ember Csetneky rossz szelleme. Legalább is háromnegyed részben ö vitte rossz útra Csetnekyt. S most is a várba megy. S ott bizonyosan hallani fogja az előbb történteket. Csetneky el fogja mondani. Azért hát egész könnyedén szólalt meg. — Kellemetlenség, vagy ha úgy tetszik, baj és veszély, öröm és bánat mindig érheti az embert. S nem is volna teljes a földi élet, ha ezek elmaradnának. A jó sorsban megfeledkezik az ember sok mindenről. Csak a mának él. De a baj, a szenvedés türelemre, józanságra int, hitet teremt az ember szivében, hogy lesz ez még másként is. S annál nagyobb aztán a szív boldogsága, ha a szenvedések tüzén átesett s annál rendíthetetlenebb a lélek hite az Istenben, mert a szenvedésekben, a nyomorúságban edződik és tisztul meg a lélek! (Folytatjuk.)
