Harangszó, 1932
1932-06-19 / 25. szám
198 HARANGSZÓ 1932 június 19. bizonyítéka hitbeli összefogásuknak Imre herceg jubileuma hazánkban. Bármennyire örvendetes is, hogy kifelé kezdjük egymást megismerni, megbecsülni s ezzel az ev. gondolatot pozitívumokban kimutatni, mégis sajnálattal azt kell észrevennünk, hogy itthon nem oly mértékben s oly melegséggel, s nem oly határozott összefogással vagyunk „egyek“. Egyetemes felügyelőnk az 1927. okt. 27-én megtartott egyet, közgyűlésen következőleg nyilatkozott : «... nyereségnek azt tartanám . .. ha hazai egyházunkban a szeretet, mely minden önös vagy partikulái is érdeket, minden jogosnak vélt és minden jogtalan egyéni ambíciót, minden személyes érzékenységet végérvényesen kiszorít minden közegyházi kérdésből s csak egyet tűr meg: az egyház közérdekét, csak egyet szolgál: az egyházat magát! Fokozottabb mértékben kellene hatóerővé válnia körünkben a testvéri szeretetnek már csak azért is, mert oly kevesen vagyunk és annyi külső, meg belső nehézséggel kell megküzde- niink, hogy e harcban másként nem állhat meg diadalmasan a magyar lutheránizmus és máskép nem menthetjük át a mai válságos időkön az atyáktól maradt lutheri örökséget, mintha nem engedjük meglazulni Cselnek, vára. Irta: Szende Ernő. (2) Thaly önkéntelenül is felkiáltott: — Igazán gyönyörű! Fenséges! Csetnekyné arcán a boldogság pírja égett. — Végtelen boldog vagyok, hogy tetszik. Ilyenformán nem végeztem haszontalan munkát. Thaly ragyogó szemekkel nézett a kegyes jótevőre. — Nem végzett! Sőt Istennek tetsző cselekedet volt ez! Boldog lesz a falu, ha megtudja! Az öröm teljes lesz! S valahányszor én és a nép ráveti áhitatos tekintetét a képre, mindig eszünkbe fog jutni Csetnek várának jótevő angyala! Hála és köszönet érte, nemzetes asszonyom! Istennek bőséges áldása legyen úgy az adakozón, mint az áhítatot kereső buzgó lelkeken. — Egészen megszégyenít tisztelendő uram a dicséretével. — Téved, nemzetes asszonyom. Mindazon cselekedeteket, amelyek Isten dicsőségére szolgálnak, eléggé soha megdicsérni nem lehet! Csetnekyné egészen zavart lett. — Pedig ... mégis ... úgy érzem. Nem is igen merem ezek után a másik doleot megmutatni. Thaly sokat mondóan nézett rá. — Pedig én eltaláltam azt a bizonyos másikat. sorainkban a szeretet-ápolta egyetértést. Fel kell tehát ismernünk és meg kell becsülnünk, szeretnünk egymásban a testvért. Össze kell fognunk mindnyájunknak! Nem szabad felmerülő gondolatok és tervek elbírálását aszerint ejtenünk meg, hogy kinek a lelkében születtek, mert bárkiében is, testvér-lélek az, és mint testvér-lélek szülötte, méltó az a gondolat, méltó az a terv arra, hogy le ne kicsinyeljük, el ne gáncsoljuk, hanem szeretettel bíráljuk el. Ismerjük el másokról is, hogy az ő törekvéseik is az egyház javát akarják. S ha legjobb meggyőződésünk szerint nem a másiké lenne a helyes ut, szeretettel igyekezzünk őt és másokat is a magunk álláspontjának megnyerni. Viszont, ha objektiv érvek nem a mi, hanem valaki más álláspontjának helyessége mellett szólónak, tanuljunk meg szakítani a magunkéval és minden hátsó gondolat nélkül amannak a szolgálatába állani. A szeretet hasson át minden szivet köiünkben, mert csak igy tud a szeretet alkotni és gyarapítani is.“ Kedves ev. testvéreim, ugye aranyszavak ezek! Öt esztendeje annak, hogy elhangzottak és kérdezzük egymást, megtartottuk-e azokat száz százalékban ? Nem hiszem s úgy gondolom, hogy többen egyetértenek velem. A mi négy egyházkerületünk valahogyan lazán áll egymás mellett, szeretetben való összefogás, lélekben való közösség hiánya mutatkozik és felületesség, mondhatnám közöny tüneteit kell tapasztalnunk. Az egyetemes papság elvén álló egyháztagok kezdik ezt fokozottabb mértékben észrevenni és nagyon óhajtják ennek az állapotnak gyökeres megváltoztatását. Az egyet, felügyelő fenti szavai legyenek mindannyiunk számára parancs és lelki szükséglet. Szerény véleményem szerint az indításnak, a kezdeményezésnek Budapestről kell kiindulnia. Ott van egy tömbben a legtöbb evangélikus. Ott van a legtöbb érték úgy a személyi, mint társadalmi és anyagi vonatkozásban. Ha megmozdul az a 40 ezer ember a maga szellemi és vagyoni súlyával, akkor okvetlenül nagy örömmel fogja támogatni a vidék is minden erejével ezt a központról jött megmozdulást. Ehhez szükséges azonban, hogy előkelő állású, befolyásos férfiaink is kapcsolódjanak bele ebbe a munkába. Az egy- házias életet élő előkelő hitrokonok aktivitása csak fokozza az ő megbecsülésüket és növeli tekintélyüket. Róm. kath. vallásu, legnagyobb rangú férfiak egyházi életükben hitCsetnekyné kíváncsian emelte fel a fejét. — Arra igazán kiváncsi vagyok. Hát mi lenne az? — Egy új oltárterítő. Csetnekyné mosolyogva bólintott. — Eltalálta. De hát honnan gondolta ezt? — A maga jóságos szivéről, nemze- tes asszonyom. Ha már egy uj oltárképet ad a templomnak, akkor nem maradhat el az oltár másik dísze sem, a méltó terítő. Jól gondoltam? — Igen. Jól. Tessék, nézze meg azt is. Egy dobozt vett elő. Kivette a térítőt és az asztalra terítette. Fehér selyem volt, hosszú rojtokkal s Luther diadalmi énekének első sorával hímezve. A lelkész megsimogatta. Aztán Cset- nekynéhez fordult. — A kézimunkát a nemzetes asszony végezte. Csetnekyné meglepetten nézett rá. — Hát ezt honnan tudja? — A lelke magasztos voltáról tudom. Ha úgy vette volna készen, nem lett volna meg az a becse szemében, mint igy. És kétszeres érték ez a mi szemünkben! A jóságos Isten áldja meg, nemzetes asz- szonyom kezemunkáját, a szive jóságát, a lelke magasztosságát! Csetnekyné szeme ragyogott a boldogságtól. — Isten iránt érzett végtelen hálából, hitem, vallásom iránt érzett szeretetből dolgoztam rajta. Boldog vagyok, hogy tisztelendő uramnak örömet szereztem vele. Majd elküldöm tisztelendő úrhoz s lesz szives mindent elrendezni úgy, hogy vasárnap már ezekkel terítve és díszítve álljon az Ur oltára. •— Úgy lesz, nemzetes asszonyom. S most búcsúzom, mert már alkonyodni kezd. Thaly elköszönt s távozott a várból. Szeptember végén már jól meglátszik a nappal rövidsége a hegyek közt. Hat után a nap már elbukik a hegyek mögött s egyszerre ráfekszik az est a vidékre. Thaly is megkettőztette a lépteit, hogy hazaérjen, mielőtt teljesen besötétedik. Alig haladt néhány száz métert, az ut kanyarulatánál egy lovast vett észre. A lovas a kantárt fogta s úgy lépkedett a ló mellett. Mikor közelebb értek egymáshoz, Thaly megismerte a vár urát, Csetneky Balázst. Ő volt az, aki a várba igyekezett. Köszöntek egymásnak s Csetneky megállt. — A várból jön, tisztelendő ur? — Igen. Onnan. — Talán engem keresett? — Nem. A nemzetes asszony hivatott. — S mi jót akart a feleségem? — Hát bizony Istennek tetsző dolgot. Csetneky hangján finom gúny rezgett.
