Harangszó, 1932
1932-06-12 / 24. szám
192 HARANGSZÓ 1932 június 12. Emlékezés. Elnémult egy istenes lelkű Nagyasszony imádkozó ajka. „Csak a jót szerető szív, Mely gyűlöl minden vétséget S Istenéhez végig hív, Csak az adhat boldog véget-. •“ A mindenhalandók útján eltávozott az élők közül egy puritán godolkozású, finom és nemes lelkű nő, aki a régi Nagyasszonyok azon ritka fajtájából való volt, amelyek, sajnos, teljesen kihalóban vannak. Özv. Latesz lózsefné, zaturcsai Zathureczky Janka, Zathureczky Sámuel egykori győri evang. énektanítónak, annyi szép egyházi énekünk szerzőjének unokája, 84 esztendő terhével megtért Istenéhez, akinek végzésében, jó és balsorsban, egész élete folyamán alázatos lélekkel nyugodott bele. Az Úr kegyelméből teljes testi és lelki épségben érte meg ezt a rendkívüli kort; még azt is megadta neki, hogy derűsen nézzen öreg szeme a bealko- nyodó világba. Szinte álomszerűén szen- deriilt át amaz ismeretlen világba; hisz még napokkal előbb is életerőt mutató mozgékonysággal lépkedett lakásában s életerőt eláruló nyers hangon társalgóit környezetével és e sorok Írójával, akinek két értékes szellemi kincsét adta át halála előtt három nappal, tetszésszerinti rendelkezésre. Életének csak végső stádiumában érezte a 84 évet, amikor már nem volt ereje megküzdeni az aggkori gyengeséggel. Orvost világért sem akart látni; azt mondta: „Életem az Isten kezében van, ha Ő úgy akarja, hogy itthagyjam e földi téreket: megyek“. Isten akaratával szemben gyarló ember úgyis tehetetlen. Eme szavai vallásos, hivő lelkivilágába engednek bepillantást. Hivő is volt a szó legteljesebb értelmében. Mint ilyen, nagyon szerette az Isten házát. Jó időben, rossz időben ott volt a templomban s minden vallásos előadáson; pedig két botra támaszkodva tette meg az utat lakásától a templomig. Jelszava volt: „Áron is meg kell venni az alkalmatosságot“. — Kevés hivő lélek mondhatja el magáról úgy, mint ő elmondhatta magáról: „Uram, szeretem a Te házadban való lakásomat...“ Egy csúnya, zord tavaszeleji napon is elment a templomba, ahonnét hazamenőben erősen áthült. Az ő hanyatló korában pedig egy erős meghűlés, már végzetes következményű lehet. Az is lett. Ekkor megpecsételődött élete. Május utolján látogattam meg, mint jó ismerőse, akinek most is sokat beszélt örömteljes, veröfényes múltjáról. De fájdalmas hangon jegyezte meg, hogy: „aki mindig a templomért, a természetért rajongtam, ime, itt kell, hogy üljek, a zárt falak közé szorítva“. — Másnapra, hirtelen elhatározással kivitette magát a kórházba. Itt alig helyezkedett el, a 84 éves szervezet felmondotta a szolgálatot s június 4.-én, reggel 5 órakor, úgyszólván haláltusa nélkül, „átment“ az örökkévalóságba. Egy egész korszakot képviselt a mai világban élők között. Nevezetes napon, június 4.-ikén: a magyar könny, a magyar fájdalom napján hunyta le örökre szemeit; mint jó, mondhatnám rajongó honleány is, mintha csak menekülni akart volna a magyar fájdalom érzésétől! Emlékét érdemesnek tartottam e sorokban megörökíteni, mert nem mindennapi női teremtés vált meg vele az élettől. Nemes szívéről, emberszeretetéről, asszonyi bölcsességéről, kedves humoráról sokat lehetne elmondani. Asszony létére is, igazi közhasznú életet élt. Amellett, hogy jótékony célokra, emberbaráti intézményekre szívesen és készséggel áldozott, az irodalmat is pártolta. Magas intelligenciája állandóan megkívánta a magasabb szellemi táplálékot. Mindig és mindig olvasott. A haladó kortól nem ■maradt el. Magas korában sem volt mord, zordon. Szerette a fiatalokat, akiket a patriarchák szelíd mosolyával simogatott. Rokoni szeretete olyan bensőséges volt. aminőt a mai világ nem igen mutathat föl. Feljegyzésre érdemes, hogy másokon szívesen segített, de ő maga még betegségében sem akart rászorulni senkire. Neki „könnyű lesz a számadása“, — mint egyik halotti énekünk mondja. Az elmúlásról nem szívesen beszélt, de ha beszélt, a halálra való gondolás nem rettentette. Mint a Megváltó ren- díthetlen hive, azzal nyugtatta meg magát: Krisztus meggyőzte a halált, tehát: „Nincs már szivem félelmére, Nézni sírom fenekére!“ — „Krisztus az én életem, Nyereség halálom; Remén vem beléd vetem, A halál csak álom“. Ezt szokta énekelni, amikor a múlandóság fölött töprenkedett. Ezekben a szavakban ott van az ő lelki világa és bibliás élete. Temetése e hó 6.-án délután 4 órakor volt a győri új köztemetőben — öregatyja, a hires győri kántor mellé. „Sírja felett enyeleg az alkonyt szellő S a hűség csendes angyala őrzi porát“. (Kisfaludy) Benedek Vince. OLVASSUK A BIBLIÁT. Számonkérés — számadás. Június 13. Csendes számonkérés. Ján. 21, 15/a., Márk 11, 13. Most is számonkérés és számadás ideje van. Minden nap van. Különösen, ha este veszem kezembe az Igét, mindig úgy érzem, Krisztus ott áll szemtől-szembe velem, rám néz és kérdez. Vagy inkább: csendesen keres valamit bennem. Most az iskolaév végeztével sokszorosan van ez a bizonyosságom. Nem lehet szabadulnom számonkérő tekintete elől. Akár diák, akár nevelő, tanító, akár szülő legyen is az, aki most az iskolai év végén a bibliában lapoz, nem menekülhet az Ö tekintete elől. De azt is észre kell vennünk, hogy Jézus számonkérése nem külső dolgokra vonatkozik. Azt mondja: „Szeretsz-é engem“. A fügefán sem ad semmit a szép zöld levelekre, hanem keresi a lényeget még akkor is, amikor nincsen gyümölcstermés ideje. Jogos ez a keresése, mert a fügén szokott olyan gyümölcs teremni, amelyik áttelel és tavasszal érik meg. Mennyivel inkább jogos a mostani követelése, amikor gyümölcstermés van az iskolaév végeztével. Ma nem teszek mást, csak a számonkérő Krisztusra nézek és keresem, mi az igazi válasz az Ő számonkérésére. Június 14. Lelkesedő számadás. János 21, 15/b., Máté 4, 20., 21, 30. Péternek eszébe jut, hogy milyen nagy örömmel és lelkesedéssel indult ő el a Krisztus-követés útján. De elfeledkezik arról, hogy a példázatbeli fiúhoz hasonlóan cselekedett. Mert ha Jézus nyomában járt is, még mindig nem maradt hű a követésben. Sok függ attól, hogyan kezdtem el ezt a napot és hogyan kezdtem azt az iskolaévet, de Jézus nem itt keresi a Szeretetem bizonyságát. Június 15. Követelő számonkérés. Ján. 21, 16/a., Lukács 16, 2. Jézus nem elégedett meg Péter feleletével, azért kérdez másodszor: „Szeretsz-é engem?“ Szinte követelő lesz a hangja. A magyar bibliafordításban János 21, 15.-ben Péter válasza végén egy felkiáltó jel van. Mintha azt jelezné, hogy felkiált, lelkesedik Péter. Jézus nem reagál erre. Újra kérdez. Hát mit akarhat Jézus? Úgy látszik elsőre: keresi a sáfárságunk bizonyítékait. Követeli az eredményt! Nem kell-e megdobbanni a szívemnek erre a gondolatra? Mit mutassak fel? Keresem a választ. Június 16. Bizonyítható számadás. Ján. 21,16/b.,Mt. 19, 27., Ján. 18, 10. Péternek a válasza után egy egyszerű pont van, mintha száraz tények felsorolásáról lenne szó: Mindent elhagytunk! Ez már nem csupán lelkesedés, hanem tény, kézzelfogható bizonyíték. Hát még mikor levágta a főpap szolgájának a fülét! Hiszen az életével játszott! Ezek mind bizonyítékok az ő szeretetéröl. Én is összepróbálom szedegetni a jócselekedeteimet és rájuk mutatok, hogy lássa lézus mimindent cselekedtem érette. És ime, Jézus nem ölel keblére, nem dicsér meg. Valami mást vár tőlem. Úgy látszik, nem mondtam még el mindent az életemből. Június 17. ítélő számonkérés. János 21, 17./a., Máté 25, 31—33., Lukács 22, 61./a. Jézusnak nagyon fájhatott, hogy Péter még mindig nem jött rá személye legjellemzőbb tulajdonságára. Ezért kérdezi harmadszor is: „Szcretsz-é engem?“ De ezekben a szavaiban már az itéjet hangzik. A tekintetében is ítélet van. Ma rettegéssel állok meg az Ítélő birám előtt. Látom, hogv most már nincsen semmi kibúvó az igazi válasz alól. Most Ő áll elém bizonyítékokkal. Nem is kérdez már, hanem kijelenti, hogy mi a véleménye rólam, hogy bal vagy jobb oldalára helyez. Biztos elitélése mellett is milyen boldogság az ma nékem, hogy még sirhatok keservesen, még nem a megmásíthatatlan utolsó ítélet előtt állok. Tehát kegyelmet keresek! Június 18. Bünbánatos számadás. János 21, 17./b„ Máté 26, 75. „Uram, te mindent tudsz...“ Te tudsz a lelkesedésemről, te tudsz a cselekedeteimről, de mivel nincsen semmi, amit elrejthetnék előled, Te tudod, hogy meg is tagadtalak Téged. Egyszerre ráeszmélek, hogy minden-minden lelohad, ami lelkesedés volt bennem kezdetben, minden összeomol, amit én építettem, mert nem voltam hű és kitartó, mert voltak tagadásaim, mulasztásaim, bűneim. Most végig gondolom mind azt, amit hütlenkedtem. És csak most kezdi, igazán eltölteni szívemet a hála és a szeretet, mikor látom, hogy bűneim ellenére is törődik velem. Hiszen azért kérdezte mindháromszor Jézus, hogy szeretem-e, mert Ö nagyon
