Harangszó, 1932
1932-06-12 / 24. szám
1932 június 12. HARANGSZÓ 191 gyűlésének határozata szerint azonban arról értesíti az egyházközséget, hogy ezt a telket nem adja. A gyülekezet ekkor a Deák Ferenc-utcai telket kérelmezi, de ezt sem kapja meg. Mielőtt a sok huza-vonával intézett telek-ügyben újabb határozatra került volna a sor, a templom építési mozgalom hirtelen befejeződött. Nem a hívek hibája miatt, hanem inkább a hazájukat forrón szerető fehérvári evangélikusok áldozatkészsége folytán. A templomépítésre szánt összeget az Isten oltára helyett, a megmentésért kiáltó haza oltárán áldozták fel. A fehérvári evangélikusok egyszerre hullatták könnyeiket a haza s a már-már megvalósult reményük összeomlása felett. Sírtak, — de kétségbe nem estek!... Bíztak az Úr s az Evangéliom megsegítő kegyelmében, győzelmében. i 921-ben a kis imaházat kibővítették, 1923-ban pedig, bár szomorú időkben, de újabb reménységekkel telten ünnepli a gyülekezet a kis imaház félszázados fennállásának az évfordulóját. A templomépítésnek harmadik s immár befejező szakasza Irányi Kamill lelkésznek 1925. évi szeptember 27.-én történt beiktatása után következik be, aki a templom felépítését legsürgősebb kötelességének ismeri el. 192fi-ban csendben folytak az előkészítő munkálatok, a tárgyalások a templomtelek megszerzése s a gyűjtés nagyobb irányú megindítása ügyében. Az egyházközség vezetősége ismételten érintkezésbe lépett a város polgár- mesterével, aki a gyakori és egyre izgalmasabb tárgyalások során végre közgyűlés elé vitte a gyülekezet kérvényét, ahol két szavazat többséggel megkapta a város tulajdonát képező s a törvényszék meletti Horthy Miklós téren elterülő 540 négyszögöles befásított ligetet azzal san emelkedett az ut, aztán beleszaladt a gyalogút a várba vezető kocsiutra. Innen már megkezdődött az emelkedés, a kanyargás s bizony Thaly is levette a kalapját. Kezdett melege lenni. Odaért a vár alá. A hid le volt eresztve. Már várták. A kapus ajtót nyitott s Thaly bement a várba. Egyenesen Csetnekynéhez vezettette magát. Együtt volt a család. Azaz, hogy csak az anya a gyermekével. Dénes ép a bibliából olvasott fel s az anyja hallgatta. Mikor a lelkész belépett, Csetnekyné elébe ment. — Isten hozta, kedves tisztelendő ur‘ Aztán a fiúhoz fordult. — Most elmehetsz, kedves gyermekem. A fiú kezet csókolt s távozott. A lelkész helyet foglalt. — Kedves és jóságos fia van nemze- tes asszonyomnak. Az anya arca felragyogott. — Háia a jóságos Istennek, nincs panaszra okom. Szófogadó, engedelmes és minden szavam teljesiti. — Rajta is lesz az Isten áldása! Majd meglátja a nemzetes asszony. Csetnekyné összekulcsolta a kezét. Tekintete az ég felé szállt. — Egész életemen át hálás leszek Istenemnek. Hiszen másban úgy sincs örömöm. ö az egyetlen örömöm, egyetlen boldogságom, a vigasztalóm! a kikötéssel, hogy azon az építkezés három éven belül megkezdendő. Ez örömhír vétele után megkezdődik a nagyobb méretű gyűjtés. A hívek között önkéntes felajánlás, az ország területén pedig közadakozás útján. Az 1930. okt. hóban megtartott közgyűlés elhatározza, hogy a terveket és költségvetést Sándy Gyula műegyetemi tanár által elkészítteti. A tervek 1931. márciusában kerülnek bemutatásra. Ugyanakkor 8 tagú templomépítö bizottság alakul. Az 1931. május 22-i közgyűlés hatá- rozntilag kimondja, hogy a templomot, a Sándy Gyula műegyetemi tanár, országoshírű műépítész által (akinek ez volt a 15. templomépítése) mindenre kiterjedő figyelemmel elkészített tervek alapján felépíti. A beérkezett ajánlatok közül a Kszantner és Pintér cég ajánlata lett elfogadva. 1931. július hó 7.-én megtörténik az első kapavágás. Augusztusban pedig lezajlott az alapkőletétel feledhetetlen ünnepsége. Október hónapban pedig már a kereszt is felkerült a karcsú toronyra. A hosszú, kínos tél után végre felde- riilt a várva-várt verőfényes tavaszi nap, s 1932. május 8.-án, a templom felavatásának napján, a boldogság könnyétől csillogó szemekkel gyönyörködhettek a székesfehérvári evangélikusok az ö drága templomukban, ahol alázatos szívvel s amint azt a templom külső stílusa és belső berendezése is igazolja, — Istenhez szárnyaló magyar lélekkel dicsérhetik az Urat, aki jó, akinek irgalma öröktől fogva, örökkön való. A vallás nem dísze, hanem lényege az életnek. * Jézus csak egyet akart: megkeresni az elveszettet. — Idehaza van a nemzetes ur? Csetnekyné arca borús lett. — Dehogy van. Dehogy van. — Hol van? — A jó Isten tudja. Már napok óta oda van. Bizonyosan a cimborái között dőzsöl. Vagy csetepatéz a törökkel. Hisz ez az egyetlen öröme. Ha nem verekedhet, vagy ha nem mulathat, akkor beteg, akkor nincs nyugta. Azért is van olyan keveset idehaza. Járja a világot s vagy barátokat, vagy ellenséget keres. Istenem! örökösen attól rettegek, hogy egyszer nagyon megjárja. Elfogják vagy megölik a törökök, akik úgyis haragusz- nak rája. Érzem, sejtem, hogy valami nagy szerencsétlenség szakad még ránk. Úgy látom, sohse nyílik már Csetnek várában a boldogság virága. Csak a bánat, a szomorúság tanyája ez a vár. Elhallgatott. Szomorúan nézett maga elé. A lelkész szive nehéz lett. Ismerte jól Csetnekyt. Ismerte zabolázhatatlan természetét, nyughatatlan lelkét, fékevesztett dühét, ha arra csak legkisebb okot is talált. lóra ez nem vezethet, annyi bizonyos. El is határozta magában, hogy mégegyszer megpróbál a lelkére hatni, hátha most sikerül. Hiszen már évek óta tart ez az áldatlan állapot. Éppen ideje volna vele felhagyni. Részvéttel nézett a bánatos asz- szonyra. ÉNEK. Templomszentelésre. (Székesfehérvár május 8-án.) Dallama: Ki csak Istenre dolgát hagyja. Áll már a hajlék szent nevednek Örök dicsőségül Atyánk! Föléplté gazdag kegyelmed, Mit mi gyarlók nem tudhatunk. Hozsánna néked, Istenünk, Ki paizsunk voltál nekünk! Te gyüjtéd össze ezt a nyájat, Mely most örvend Sión hegyén. Te hullattád elé mannádat A bujdosásnak idején. Reá lehelted lelkedet S a csontok megéledtenek. Elosztanék oltalmad nélkül, Maradj mindvégig pásztora. Óvd csüggedés gyilkos mérgétől, Ne tántorodjék meg soha. Akit te bölcs karod vezet, Bizton jár örvények felett! Elégítsd meg az éhezőket, Kiket szent vágyuk idehoz. Az elmúlástól rettegőket, Vezesd élet forrásihoz! Kit szenvedés, bűn nyila sért, Hozzád siessen Balzsamért. Fiad bocsásd el magvetésre S adj néki gazdag aratást, Hogy benned bízva, néked élve Várjuk ama nagy számadást. S e kő hetyett, mit kéz rakott, Szivünk lesz élő templomod. D. Kovács Sándor, — Majd beszélek a nemzetes úrral. Ugyan eddig hasztalan próbálkoztam, de hátha most sikerül. Hátha most velünk lesz az Ur segítsége? Csetnekyné hálásan tekintett rá. — Tegye meg, tisztelendő ur. Kérni fogom a jó Istent, hogy legyen magával. — Megteszem, mihelyt alkalmam lesz rá. És most kérem a nemzetes asszonyt, szíveskedjék előadni azt a dolgot, amiről a délelőtt folyamán szó volt. — Igaz. Hiszen tulajdonképpen ezért kérettem. Úgy tudom, mához egy hétre lesz a templomszentelési emlékünnepély? —Igen. Hirdettem is a szószékről. — Csakugyan úgy van. Már régen feltűnt, hogy az oltárkép meglehetősen elfakult. Én tehát egy hollandi festővel újat festettem. Már meg is érkezett. Ha tetszik, meg is nézheti. A lelkész felkelt. — A legnagyobb örömmel. Csetnekyné is felállt. — Hát akkor menjünk át a szomszéd szobába. Átmentek. A falhoz volt támasztva a kép s le volt takarva. Csetnekyné félrehúzta a takarót s előtűnt a gyönyörű aranykeretes kép a ge- csemáné jelenettel. A térdelő Krisztus felé a magasból egy kelyhet tartó angyal szállott alá. (Folytatjuk.)
