Harangszó, 1932
1932-05-22 / 21. szám
1932 május 22. HARANGSZÓ 167 den íifju, még aki legjobb gyermeke is a szülőinek, alig várja a pillanatot, hogy a maga lábára állhasson s felnőtt módjára maga vegye kezébe sorsának intézését. Ezt az időpontot a mai munkanélküli világ beláthatatlan mesz- szeségbe tolja ki. Nehézzé teszi az ifjúság számára a munkanélküliséget az ifjúság önérzete is. Minden ifjú igen sokra becsüli önmagát. Még nem koppintott eleget az élet az orrukra, még nem alázta meg elégszer őket a saját kudarcuk s ezért túlértékelik önmagukat. Ezért elviselhetetlen az ifjú számára az a gondolat, hogy a világnak — úgy látszik — nincs rám szüksége s ezért van tele keserűséggel amiatt, hogy még most is az apja szűkös kenyerét kell pusztítania. Nehézzé teszi a munkanélküliséget az ifjúság számára az ifjúság kritikai hajlama is. Az emberiségben mindig az ifjúság hajlandó legkevésbbé a megértésre, a körülményekbe való beletörődésre s hajlamos leginkább az emberek hibáztatására és erőszakos megoldások keresésére. hogy vőlegénye, Sándor kórházi felvétele ügyében jött. Kész örömmel állítják ki neki a felvételi igazolványt. Alig telik el egy-két perc, már a postahivatalban is kopogtatják a sürgönyt... a felvételről... Sándornak. A jólvégzett feladat után boldogan indul hazafelé a szerelmes menyasszony s a hű cseléd. Annus kipirult arccal, kettőzött léptekkel halad a sötétedő alkonyatban. Ahogy faluja közelébe ér, mindjobban elborzad, kicsi szívét valami rettenetes félelem fogja el. Remegő panasszal húzódik Gábor közelébe. — Gábor bácsi, én úgy félek. Úgy érzem, hogy engem még ma valami baj, valami nagy veszedelem ér. — Sohse féljen lelkem, kisasszony- kám, bármi gyüjjék is, megvédem én magát lelkem-galambom, még életem árán is, ha kell. De ki is bánthatna, ki támadhatna itt mi reánk. És főleg ki bánthatna egy ilyen szépséges galambot, mint amilyen a mi jó Annuska kisasszonyunk?! — Jól mondja, kedves jó Gábor bácsink, csakhogy ne feledje azt se, hogy a galambnak a vércse igen nagy ellensége. De az legalább nem kínozza sokáig elfogott áldozatát, hanem széttépi és felfalja. Aki engem üldöz — édes Gábor bácsi — a vércsénél is sokkalta gonoszabb ... mert az belém vagdalja hegyes csőrét s apránként csipkedi szét árva szívemet. Óh, csak itthon volna szegény Sándorom, hogy lenne valakim, És végül sokszor nagyon nehézzé teszi az ifjú számára a munka- nélküliséget maga a család. Sokszor meg kell hallania ma az ifjúnak egy-egy elkeseredett szülő részéről a szemrehányást, hogy mért nincs munkája ? Szülői munkás szeretet eddig felnevelte s azt hitte, hogy erre az időre már milyen jó támasza lesz neki, most pedig csak tehertétel a család szűkös költség- vetésében. Az a pár fiatal ember is, akit ez a kép mutat, keresztülment a munakinek elpanaszolhatnám bánatomat..., aki megvédene annak a hollónak csípéseitől... — No, ha csak az kell, majd megvédem én a mi kisasszonykánkat tíz holló ellen is, csak mondja meg nekem, hogy kinek van ügyes-bajos dóga a mi galambunkkal, aki még a légynek se tudna ártani. Mondja csak meg énnekem, hogy ki az a gézengúz, majd ellátom én neki a keserves dógát. Tudom, hogy aztán nem mer az többet a mi drágalátos kis- asszonkánkra még csak rá se péslantani — arrú jótállók. Mer’ — mondok nincs benne gonosz lélek, de aki az én jó gaz- dámékat meri bántani, arra aztán igen meg tudok ám haragudni. Nem hiába szógálom ám már ostorosgyerek korom óta Benkőéket tisztességgé’, böcsülette’. Hát mán csak mondja meg, kinek vóna itt az a sok bájjá szépkeemeddee? — Óh, köszönöm nagy jóságát, Gábor bácsi. Nem tudna maga úgy sem segíteni, mert bottal, vagy ököllel nem lehetne ám azt a szívtelen hollót éntöleni távoltartani; más itt a baj, sokkal nagyobb baj... — Node azért hát mégis csak elmondhatná, hiszen jól tudja, hogy jól esik szívemnek, ha én is megoszthatom a maguk bánatát. — El mondom, el. Hiszen oly jól esik kipanaszkodnom magamat. Másnak úgy sem mondhatom el bánatomat. A szüléket nem keseríthetem vele, úgyis elég a maguk keserűsége.... de majd, ha Sándorom haza jön, akkor meg kell tudniok kanélküliség fájdalmain. Nem tudtak belenyugodni abba, hogy nincs munkájuk. Kerestek mindenfelé. S mikor elcsendesedő gyárak gyomverte udvarán hiába próbáltak szerencsét, nem tették ölbe a kezüket. Teremtettek maguknak munkaalkalmat. A győri evang. ifjúsági egyesület tagjai ezek a fiuk. Egyszer csak összenéztek. Nagyon csúnya már ez az ifjúsági otthon, amit a gyülekezet szeretete egy lebontásra ítélt s ideiglenesen megkegyelmezett iskolaépület két tantermében nekünk adott. Meg fogjuk csinálni. Rendbe fogjuk hozni. A gondolatot tett követte s hozzákezdtek. Leverték a vakolatot a falról s újra vakolták, falakat, ajtót, ablakokat újra festettek. Mindent rendbe hoztak. Nem volt könnyű munka. Nem'csak azért, mert a hozzávaló anyagot is elő kellett teremteni, összekéregetni, vagy megvenni, hanem azért is, mert nem igen volt közöttük szakember. A nyomdászsegédnek igen furcsán állott a kezében a vakoló kanál, a soffőrhek a mázoló ecset, mindent, ha ugyan eddig nem sejtik siralmas helyzetemet. — Hát tudja, kedves Gábor bácsi, egy fél esztendeje annak, hogy szegény édesanyám — Isten nyugtassa — árván hagyott. Jó apám egy évvel ezelőtt hősi halált halt... a bánat vitte anyámat is utána. Az árvaszék — mivelhogy 18 éves vagyok — még a nyár folyamán nagykorúsitott. Anyám halála után Sándornak az esküvőre nem sikerült szabadságot kapnia, mert éppen akkor álltak az oroszokkal a legnagyobb harcban. így kerültem örzse nénémhez, boldogult atyám testvéréhez, akivel azelőtt sohasem voltunk jó viszonyban. Valami öt évvel ezelőtt Örzse néném s apám egy örökösödési ügyben összekülönböztek. Nagynéném ki akarta forgatni apámat örökségéből. Ezért támadt a harag. Azóta nem voltam náluk, se ők miná- lunk. Jó anyám temetésére se jöttek el, se a néném, se a Pista fia. A temetés után — mint jól tudja — egy hétig Sán- doréknál kaptam menedéket, de tovább ott nem maradhattam, mert illetlenség lett volna előre odahurcolkodnom. — Ekkor Örzse néném felkeresett s nyájasan felajánlotta számomra otthona egyik kis szobáját menedékül. — Megörültem e nem várt szeretetnek, annál is inkább, mivel Marosékon kívül más rokonom nincs e kerek világon. Odaköltözködtem. Azóta ott tengetem szomorú, árva életemet. (Folytatjuk.) Munkára fel!
