Harangszó, 1932
1932-05-22 / 21. szám
168 HARANGSZÓ 1932 május 22. a kereskedősegédnek az asztalosléc s a diplomás fiatalember az első napokban igen bizonytalanul lépegetett a szobafestő létrán. De megcsinálták. Olyan most ez az otthon, mint valami igazi otthon, amelyet szerető gondos kezek szépítettek meg. A bejárat fölött egy keresztbe foglalt Luther rózsa tesz bizonyságot a kívülvalóknak arról, hogy kik vannak odabenn. Az előszobában ez a felírás buzdítja toborzó, felelősségteljes munkára a tagokat: „Isten hozott! De hol a barátod?“ S az egyik teremben hatalmas Luther képet ölel át a felirás: „Erős vár a mi Istenünk!“ Alatta nyitott biblia várja az Igére szomjuhozókat. Lefényképeztettük ezeket a munkás munkanélkülieket s elküldjük a „Harangszó“ hasábjain a magyar ev. ifjúságnak azzal a szent biztatással, hogy keressen magának munkát, ha nem is keres mellette semmit. Megkeres mellette annyit, hogy megmenekül a tétlenség élet- és léleksorvasztó veszedelmétől. Túróczy Zoltán. UTASOK. Az élet kopottas, nyikorgó szekere sok-sok tülekedő utassal van tele. Egymást tépi, marja mindegyik a helyért, tovább dulakodik, hogyha jobb helyre ért. A szerényebb utast lökik, tépik, marják, sokszor kegyetlenül agyon is tapossák. Ez alatt a szekér lassan döcög, halad, az utasok közül egynéhány lemarad. Máskor rohan, száguld a hatalmas szekér. Begyullad a tengely ...az utas remeg, fél. S mialatt remegve Istent emlegeti, hiúsága, vágya nem hagyja pihenni, utitársa hátán, életén keresztül, könny és vér árán is törtet kegyetlenül. Míg egyszer csak ő is — míg a többi halad— az Élet-szekérröl eltűnik, lemarad. Légy bár hatalmas úr, szolgák büszke ura, avagy földhözragadt koldusok-koldusa, az élet szekerén nincs örökké helyed. . . A szekér megy tovább, nem áll meg teveled. Azért amíg utasa vágy a Lét-szekérnek, légy sors-társaidnak védő menedéke. Akit átkos kezek félrelöktek durván, emeld fel magadhoz, könyörülj a sorsán. Halld meg a szenvedők panaszos sóhaját. Lásd meg a könnyekben utitársad sorsát. Ha utitársaddal egyszer is jót tettél, Az élet szekerén bárhova kerültél, boldog utas leszel. Boldogít jó szived s ércnél fényesebben ragyog majd a neved. Szakály Dezső. Hogyan foglalták vissza a tahi ev. asszonyok a parochiát? A somogymegyei Tabon is a törökök kivonulása és a kuruc szabadságharcok befejezte után, a XVIII. század elején telepesekből csakhamar megalakult evangélikus gyülekezetünk. Az első itt letelepedő lutheránusok részben tót, részben német nemzetiségűek voltak, akik közé később magyar evangélikusok is vegyültek. Első nyomait evangélikus telepeseknek Tabon 1713.-ban találjuk. Első lelkészeik voltak Velits Péter, 1718. óta a ta- bi tótok, Schiegler József pedig a németek lelkésze. 1741—1746. a tabi egész gyülekezet lelkésze a felvidéki származású Masnit- zius János volt. Masnitzius tisztelendő uram és tabi hivei között, nem tudni mi okból, de nem a legjobb viszony állt fenn. Mikor 1744. Tóth-Sipkovits János püspök Tabon is végzett egyházlátoga- tást, Masnitzius János lelkész ellen kemény vádak és panaszok hangzottak el, amelyekről ugyan a behatóbb vizsgálatkor kitűnt, hogy koholtak és alaptalanok. Talán ennek a barátságtalan viszonynak volt a következménye, hogy Masnitzius tisztelendő uramat, haragos hivei még azzal is meggyanúsították, hogy hajlandóságot mutatott a katholikus egyházba való áttérésre s hogy átengedte Tabról való távozásakor egy katholikus barátnak az imaházat és a parochiát. így jegyezte fel Novák János Jakab, aki Tab- nak is egy ideig (1778—1779) lelkésze s számos éven át Tolna-Baranya-Somogy kiváló esperese volt. Masnitzius tabi lelkészkedése idején (1744.) foglalta el a veszprémi püspöki széket a protestánsokat oly kíméletlenül üldöző Biró Márton püspök. A tabi evangélikusoknak is csakhamar érezniök kellett Biró püspök protestáns gyűlöletét. Az 1745. esztendőben Marcaliba idézteti a tabi evangélikusok elöljáróit s megtiltja nekik, hogy saját felekezetükhöz tartozó tanítót tarthassanak s Reguli János, tabi evang. mestert elűzi állásából. A következő 1746. esztendőben meg más protestáns lelkészekkel együtt Biró püspök Marcaliba idézi maga elé Masnitzius János tabi lelkészt is. Több lelkészt állásának elhagyására kényszerítenek s több templomot elvesznek ekkor a protestánsoktól. Állítólag ez alkalommal tett volna híveinek gyanúja szerint Masnitzius János Biró püspök előtt olyan nyilatkozatokat, amelyből arra lehetett következtetni, hogy hajlandó lett volna áttérni a katholikus egyházba, ha a katho- likusok gondoskodnak jövőjéről s pa- rochiához juttatják. Több mint valószínű, ez a gyanúsítás is alap nélkül való volt. Masnitzius János ugyan még (1746.) eltávozik a hontme- gyei Bagyánba, de mint evangélikus lelkész működik továbbra is. Távozásakor hivei állítása szerint, mivel nem tudták azonnal kifizetni, az imaházat és parochiát, haragjában egy misézés végett Tabon tartózkodó barátnak engedte át. Valójában azonban tán csak a barát hivatkozott ilyesmire a tabiak előtt, vagy csak a haragos hívek gondolták azt, hogy távozó lelkészük keze van a dologban. Tény az, hogy a katholikus barát, kinek érdekes neve Mennykő Mihály volt, elfoglalta az evangélikus parochiát s egész otthonosan berendezkedett abban. Nem volt azonban neki abban sokáig zavartalan lakása. A tabi hívek látva, hogy szerzetes fészkelte be magát parochiájukba, sebtiben elsiettek Sulyovszky András evang. földesúr kúriájára, elpanaszolták bajukat s oltalmat kértek. Sulyovszky megszánta megriadt hitsorsosait. Magához kérette Anna nevű feleségét, kinek bátorságát bizonyára ismerte s meghagyta neki, hogy maga mellé véve a tabi evangélikus asszonyokat, menjen el a pa- rochiára s kérdezze meg a baráttól, hogy mit keres az evangélikus parochián s ki engedte meg neki, hogy betegye abba a lábát. Sulyovszkyné tekintetes asszony vállalta a megbízatást. Összetoborozta az asz- szonyokat, meghagyván nekik, hogy mindnyájan lássák el magukat asszonykézbe iliö fegyverrel. Előkerült rokka, szúró, villa, kapa, seprű s ehhez hasonló egyéb fegyverek. Az így felfegyverzett asszonyhada élén Sulyovszkyné asszonyom belépett a parochiára s számon- kérte a baráttól, hogy mit keres és mit művel az evang. parochián. Több se kellett Mennykö Mihálynak. Nevéhez méltó módon el kezdett szitkozódni s Sulvovszkyné asszonyomat olyan itt le nem irható szavakkal és titulusokkal illette, amelyek barát szájába sehogy- sem illettek, ha mindjárt Mennykö volt is a neve s amelyek még az egyház emberével szemben sem maradhattak megtorlás nélkül egy tisztes, magyar, nemes úri asszony részéről. Sulyovszkyné tekintetes asszony meg is vette nyomban a baráton az elégtételt. Női becsületének a barát által való durva és férfiatlan megsértése felett méltó haragra gyulva, kiadta asszonytársainak a jelszót, hogy páholják el jól a barátot. Az asszonyok nem mondatták ezt maguknak kétszer. Ütésre készen tartva fegyvereiket, berontottak a parochiára, hogy a vett parancs szerint bánjanak el a bárdolatlan és mos- datlanszáju baráttal. Bezzeg megijedt egyszerre az előbb még oly hős barát. A sokféle fegyver s haragtól lángoló asszonyi tekintetek láttára még Mennykö Mihálynak is inába szaladt a bátorsága. Menten könyörgésre fogta a dolgot. Megígérte, hogy szívesen elhagyja a parochiát. Erre az asszonyok haragja is némileg enyhült s látva Mennykő Mihály gyors megszelidülését, nem próbálták ki rajta sodrófáikat, hanem segítségére siettek a hurcolkodás- ban. Sebtiben kirakták őutána holmiait is az utcára. így foglalták vissza a tabi evangélikus asszonyok parochiájukat a katholikus baráttól. Némi elégtétellel vehetünk tudomást a tabi s hasonló esetekről azért, a sók szenvedésért és keserűségért, melyet evangélikus elődeiknek el kellett szenvedniük. Schmidt János. Kunszt Irén búcsúzása. Május 3.-án este a Kér. Ifjúsági Egyesület helyiségében tartott összejövetelen búcsúzott Kunszt Irén kinai misz- szionáriusnö a Miszióegyesület rendezésében tartott egy hónapos körútja után. 40.-en voltak együtt a meghitt, bensősé
