Harangszó, 1932
1932-05-01 / 18. szám
1932 május 1. HARANGSZÓ 141 van győződve méltatlanságáról, de egyúttal Isten irgalmáról és kegyelméről is. Ha esetleg szombaton sok dolgod miatt nem tudnál kellőképen elkészülni a gyónásra, de lelked áhítozik a mennyei eledel után, azért csak engedj a hivó szónak. Akiben megvan ez az áhítozás, az méltóképen el van készülve, ép- ugy, mint aki éhes és szomjas, el van készülve, hogy a terített asztalhoz járuljon. Ne áltasd magad azzal a kifogással: „Nem érzem szükségét egész éven át“. A testi életről véve példát, ha valaki napokon, sőt heteken át nem érez igazi éhséget, joggal mondjuk róla, hogy beteg s valami nincs rendben nála. Hasonlóan, ha valaki egész éven át nem érez vágyat az Istennel való legbensőbb egyesülés után, azt kell mondanunk, hogy bensöleg beteg, hitéletének valami titkolt baja lehet. Vizsgáld meg, hol a hiba. Vizsgáld meg különösen azt, vájjon nem a magadba szállástól és a lelkiismeretes önvizsgálattól félsz-e, amire a gyónás kötelez? Vizsgáld,meg, nem csügg-e lelked valami élvezeten, sót talán bűnös dolgon, amiről érzed, ihogy az Úrvacsorával nem fér össze, de' mégsem tudsz lemondani róla ? Vizsgáld meg, nem zilálta-e föl lelki életedet valami állandó zavaró ok, ami előtted is rejtve marad mindaddig, amíg az Úr asztalához nem hívtak. Aki vasárnapját Istennek tetsző módon szenteli meg, egész hétre való tiszta gyönyörűséget szerzett magának. A vasárnap a hét első napja, mintegy a hét gyökere. Egészséges gyökérből egészséges fa, virág és gyümölcs fakad, egészséges pihenőnap egészséges munkanapokat szül. Egy egyházi atya a vaDe újabb meglepetés! A kastély emeleti ablakán az udvar felöli részen a függöny lassan elhúzódik. Az ifjú férj hajlik ki óvatosan az ablakon és körülnéz. Homlokán komoly redök húzódnak. Mögötte sápadt hitvesi arc halaványlik. A holdsugarak egyszerre abbahagyják játékukat: itt valami komolyabb dolog készül, segítségére kell lenni a fiatal párnak. Százával és százával futkosnak szerte az égbolton, belekapaszkodnak az apró, alig látható felhőfoszlányokba, húzzák, vonják, rángatják kétségbeesett erővel a hold tányérja felé. Nemsokára tekintélyes kis felhőcske borítja el a hold fénylő, de gondterhelt arculatát. A palota környéke egyszerre homályba burkolózik. Az ifjú még egyszer kihajol az ablakon: sehol semmi nesz. A katonák a kastély túlsó oldalán a kapunál állnak őrt. Rövid búcsuzási jelenet következik, aztán a férfi az ablak párkányára lép s csendesen ereszkedni kezd a nő által tartott lepedöféléböl font kötélen. Földet ér. sárnapot a „napok fejedelmének“ mondotta; valaki meg azt mondta, hogy vasárnap nélkül az élet olyan volna, mint I sivatagjárás enyhe hajlék nélkül. III. Fri- I gyes Vilmos porosz király pedig azt Még egy szerető, fájdamas búcsútekin- tet s a férfi elsiet a sötétlö fák árnyéka alatt magához szorítva kardját, készen arra, hogy bármelyik pillanatban kiránthassa. A hitves jó ideig néz...néz aggódva a tovatűnő után. Csak amikor egészen eltűnik, vonul el ő is az ablaktól. A felhőfoszlányok pedig csak gyűlnek, gyűlnek az égbolton. A táj lassan elkomorodik, elsötétül egészen. A távolból mély moraj hallatszik, majd itt is, ott is villám cikázik a sötétlő égbolton, ítéletidő kezdődik: villám villámot követ, csattanás csattanást. Az emberek reszketve riadnak fel álmukból. A kaput őrző katonák is sápadtan húzódnak meg a kapu mélyedésben. A kertben recsegve törnek ki a fák a borzalmas vihartól. Az egyik pedig lángolni kezd: a villám belé- csapott. Fönn az emeleti hálóterem fekhelyén félénken, zokogva temeti párnáiba fejét a hitves. Siratja azt, aki ebben az ítéletidőben valahol az erdő mélyén menekül a haragvó királyi ipa elől. (Folyt, köv.) szokta mondani: „A vasárnaptól függ az egész hét“. Ha tőle függ a hét, akkor tőle függ végelemzésben az egész élet. Mert még a leghosszabb emberélet is nem egyéb, mint sok-sok hétnek láncolata s mindegyik egy-egy bankjegy, amelynek értékét az a vasárnap mutatja, amely- lyel kezdődik. De ha magadnak kedves a vasárnap, ne feledd, hogy a vasárnapi nyugalomhoz másoknak is éppoly joguk van és a pihenőnap nékik éppoly drága, mint néked. Erre nagyon kevesen gondolnak. Akárhányan vasár- napról-vasárnapra úgy osztják be üdülésüket, hogy vele szükségképen másokat fosztanak meg a pihenéstől s ezt oly természetes dolognak tartják, mintha máskép nem is lehetne. A te vasárnapi nyugalmad ne követelje áldozatul mások vasárnapi nyugalmát. Világos, hogy vasárnap nem szünetelhet a közlekedés és egyik ember vasárnap is rászorulhat a másikra. — Elkerülhetetlen, hogy a vasárnap kedvéért embertársaink szolgálatát igénybe ne vegyük. Ha csak lehetetlenséget és badarságot nem akarunk követelni, nem érhetjük el soha, hogy a nyugalom napján is ne legyen kénytelen egyik ember a másikért dolgozni. De ha már fontosnak tartjuk a magunk vasárnapját, akkor ennek éppen az legyen természetes következménye, hogy azokat, akik nékünk szolgálnak, vasárnap csak oly mértékben foglalkoztassuk, amennyire okvetlenül szükséges. Ez következik az Urnák azon mondásából is: „Valamit akartok, hogy embertársaitok veletek tegyenek, ti is ugyanazt tegyétek ővelük“. A magvetés. Irta : I’só Pál. (Folytatás.) (3) Nem egy helyre hintik el a magot, hogy azok kikelve egymás elől vegyék el a napsugarat és a harmatcseppet s egymás ellen küzdve testvérharcban pusztuljanak el, hanem nagy- távolságra hintik szét a magot s a mag néha kilométereket tesz meg, míg a talajba jut. Nézd a mécsvirágnak tolibóbitáját, melyet gyermekkorodban oly boldog örömmel fújtál széjjel! Emlékezzél reá, mint vitorlázik a mag az éther magas- ságos kékjébe, mintha soha sem akarna többé a földre visszajutni. De üt az órája. A tollbóbita, amely úgy van megalkotva, mint egy finöm ejtőernyő, idővel elejti a magot. Mint a gondolája terhétől megszabadult léghajó egyet emelkedik, de már fel is fordul s lezuhan. Ekkor vesszük csak észre, hogy az egész szerMária a jobb részt választotta . . .
