Harangszó, 1932
1932-04-24 / 17. szám
132 HARANGSZÓ 1932 április 24. el olvasóimat. Azért csak éppen néhány adatot szeretnék közölni arról: mit köszönünk mi magyarok a Gusztáv Adolf Egyesületnek, Gusztáv Adolf szívének. A Németországi Gusztáv Adolf Egyesület az első 76 esztendőben, 1832— 1908-ig Nagymagyarországon összesen 640 gyülekezetei s intézményt támogatott, még pedig 2,978.743 M 13 Pf ösz- szeggel. Az utolsó 24 év kimutatását még nem ismerem. Valószínű, hogy az sem lesz kevesebb, mint az első 76 évének körülbelül egyharmada, (992.914 M 34Pf), úgy, hogy alig tévedünk sokat, ha azt mondjuk, hogy a Németországi Gusztáv Adolf Egyesület száz év alatt Nagymagyarországba a protestáns egyházaknak összesen 3 millió 971.657 márkát küldött. S ha ehhez hozzászámítjuk még egyes özvegyeinknek, árváinknak juttatott összegeket, theológusainknak adott stipendiumokat s kijárt kedvezményeket és sok gyülekezetnek küldött kegyszereket, akkor ez az összeg felszökik közel 4 millió márkára. Négymillió aranymárka! S négymillió márkának 100 éven át kamatos kamatja! Óriási szám. S ezt a számot még növeli az a szerető szív, mely ezt az ösz- szeget adja, gyűjti, szétosztja. Ez a szív Gusztáv Adolf szív. De nézzük, hogy oszlik meg ez az első 76 esztendőben kapott 2,978.743 M 13 Pf? 59 református gyülekezet kapott 168353 M 80 Pf-t, 149 erdélyi szász evang. gyülekezet 943841 M 64 Pf-t, a Magyarhoni Egyetemes Evang. Egyház 432 gyülekezete pedig 1,866.547 M 69 Pf-t. Felette érdekes a részletes kimutatás. D. Kapi Béla püspök erre vonatkozólag azt mondjautolsó körlevelében : »Végig tanulmányozom a gyülekezetek névsorát és a melléjük jegyzett segélyösszegeket s egyház- kerületünk történetének utolsó évszázada elevenedik meg szemeim előtt. A kis vonalakból összerakodó hatalmas kép, egyházunknak egyes kicsi pontokon meginduló küzdelme, mely éppen úgy végződhetik hallálal, mint élettel. Szórványok terelődnek össze, elfelejtett, jelentékteA fülemile halála. Irta: Roy Kristina. Fordította : Lindtner Attila. (2) — Nagyon szánom a kis rózsát! Vájjon mit érzett meghalás közben? Fájt-e neki? Elhalt királynőnk gyakran mondta nekünk: ha egy méh Isten akarata szerint él, megtartja Isten parancsolatait és Isten hívására meghal, az nem fáj. Azért ne félj, a rózsácska egyszer új, szebb életre kel. Mostani királynőnk mondta nekem, pedig sok világot látott és a leg- bölcsebb méh az egész földön: „Ha egy virág meghal, megmarad belőle egy száraz magocska. Isten életet ajándékozott ennek a magocskának. Földbe esik, ott megelevenedik, mint a mi tojásaink; fölnövekszik és nemcsak egy, hanem egész tömeg virág lesz belőle. A halál után mindig más élet következik, szebb az elmúltnál“. Óh kérlek, kedves méhecske, kérdezd csak meg királynődet; mi lesz belőlem, ha meghalok? — Szívesen, fülemilécske; most pedig Isten vezéreljen! Haza kell vinnem mézemet, nagyon sok van már. Énekelj lennek látszó missziópoatok válnak gyülekezetekké a Gusztáv Adolf Egyesület egyházépítö és egyházmentö kezének védelme alatt. Hálával megtelt lélekkel gondolok arra az áldott munkára s erőtlen köszönő szavak felett megérzem szívünk hálájának méltó megnyilatkozását: egyházi örökségünk megbecsülését, a gyenge gyülekezetekkel szemben fennálló kötelességünk teljesítését, a Gusztáv Adolf Egyesület programmjának és hivatásának a Gyámintézet keretei között való odaadó munkálását“. Hálás vagyok, hogy a püspök úr rámutat kötelességeinkre. Van nem egy olyan gyülekezet s intézmény a névsorban, amely ma egy fillért sem áldoz a Gyámintézet s a Gusztáv Adolf Egylet javára, vagy pedig legcsak bátran továbbra is közelünkben! Királynőnknek oly sok gondja volt ezekben a napokban, hogy még éjszaka sem tudott aludni; mert valóban nem kicsiség a miénkhez hasonló birodalom kormányzása — és egy reggel azt mondta-. — Ha Isten nem teremtette volna a fü- lemilét, ki vigasztalna bennünket az éjszakában? — Igazán? — kiáltott a fülemile örvendezve. — Akkor ma teljes erőmből énekelek, hogy megvidámítsalak mindnyájatokat. A méhecske tovaröpült és a fülemile eltűnt a juhar bérceiben. Szívesen üdvözölték az összes fák, mert csakhamar megkezdte munkáját, a fák megtisztítását mindenféle káros féregtől. így éldegélt a fülemile a természet birodalmában és mindenkinek bizonyságot kellett tenni arról, hogy jól cselekedett, amikor csak tehette és Isten akarata szerint élt. Az volt a legszebb nála, hogy bár az emberek az ének királynőjének nevezték; írtak róla könyveikben és lapjaikban, megkísérelték utánzását minden lehetséges módon; hegedűn, fuvolán, énekben, ez azonban senkinek sem sikerült, (azért részesült oly nagy tiszteletben) semmit feljebb 1—2 P-t kihasít a rendes költség- vetésből erre a célra. Hogyan is szólt az a grádics, az a lépcsőfok ahhoz, aki őt semmibe se véve, tovasietett? Ne vess meg engem. Ha én nem lettem volna, nem állnál ott fent, ahol most vagy. Sok gyülekezet vezére hallgat, de a templomok és iskolák kőfalai és gerendái beszélnek, beszélnek a Gusztáv Adolf Egyesület nagylelkűségéről és Gusztáv Adolf nemes szeretetteljes szívéről. Óh, ne hagyjuk magunkat megszégyeníteni a kövek és gerendák által. Álljunk elő mi mindannyian, akik templomunk, iskolánk intézményeink, vagy a nékünk juttatott személyes segítség útján éreztük és élveztük a Gusztáv Adolf Egyesület jótéteményeit. Dobogjon meg bennünk és mozgasson meg minket Gusztáv Adolf szíve. „Ébredjetek fel, halljátok, testvérek kiáltanak hozzátok, kiket az Ínség szorongat“. Ne higyje senki, hogy már eleget áldozott s adott a Gyámintézet s a Gusztáv Adolf Egyesület oltárára. Még ahol a gyámintézeti munka élénkebb is, ott is — hogy D. Kapi Béla püspök szavait idézzem, — „csupán átmeszetben mutatkozik kedvezőnek“. Egyeseknek, sokaknak még sok a tennivelója ezen a téren, különösen ez idén, a Gusztáv Adolf Egyesület jubileumi esztendejében. Azért tegyünk úgy, mint azok a ceglédi asszonyok, akikről lelkészük 2 hónappal ezelőtt ezt irta: „Egyházunknak több buzgó és szeretettel szolgáló asszonya szíves készséggel ajánlotta fel, hogy gyűjtenek a városban a Gusztáv Adolf persellyel. Az eddigi perselyek nem elegendők, kérünk még ilyeneket.“ Nem sokára azután hogy azt a levelet vettem, utam Cegléd mellett vezetett el. Amíg a tovasíető vonat engedte, néztem a várost, s megkérdeztem halkan önmagámtól:vájjon hol lakhatnak azok a buzgó asszonyok, akik a sárga persely- lyel, a Gusztáv Adolf perselyünkkel járják be a gyülekezetei? Tekintetemmel végig simogattam a ceglédi házsorokat s Isten áldását könyörögtem le az azok sem tudott mindezekről. Csak egy szent kötelességet ismert, annak élt: Teremtője dicséretét és az Ő teremtményeinek boldogítását; ezt hűségesen véghez is vitte és ha Isten megelégedett volt vele — nem tudakozódott más dicséret után. * A tavasz tovatűnt és meghaltak az összes vadrózsák. Mikor a fülemile látta meghalásukat, abbahagyta az éneklést és gyakran gondolatokba mélyedten ült az üres bokrocskán. Egy napon nagy vihar támadt, jégveréssel. Óh, hogy elpusztult minden, amikor elvonult! Minden madárnak meg kellett szárítkoznia a napon, mert bőrig áztak. Majd mindegyiknek a fészke megsérült. Nem csoda, hiszen a vihar még nagy fákat is gyökerestül kitépett az erdőn; a víz nagy folyamként rohant lefelé és mindent magával ragadott, amit csak útjában talált. A fülemile, bár maga is átázott, azért ide-oda röpködött és vigasztalta különösen a szegény fekete rigókat és tengeli- ceket, ezek nagyon siratták kicsinyeik pusztulását. Az összetört fákat is vigasz- talgatta és amint így tovaröpült, rábukkant kis pajtására, a méhecskére. Egészen megmerevedett és haldoklott. Óvatosan a csőröcskéjébe fogta, odavitte a
