Harangszó, 1932

1932-04-03 / 14. szám

1932 április 3.

HARANGSZÓ

109

szágos levelezése volt. Balog püspököt szerette, becsülte és megverselte.

K. Hát a vármegyével már nem volt baj?

Nagyon sok. A csonkatorony úgy maradt intő jelül. Nem építhették fel. Klutsovszky is lakott benne egy ideig. A templomtető kijavítását, a megyeházi rabok látogatását megtiltották. Ahol csak lehetett, kedveskedtek. A nemzeti ügy mélyen aludt a megyegyűléseken, tehát eretneküldözésekkel adtak az ambiciózus hitehagyóknak és vakbuzgóknak egy kis küzdőteret, hogy a hazát megmentsék. Már a soproni öreg Wittnyédy szemére vetette Esterházynak, hogy a török helyett a lutheránusok ellen csatáznak. Majd minden megyegyülésre idéztek evangélikusokat képtelen vádakkal más helyekről is. Vizközi Mihály vadosfai tanítót és nejét azzal, hogy mint boszorkányok megrontanak másokat. Fábri Gergely püspök-lelkészt azzal, hogy szemérmetlen szavakkal illette a római vallást. Négy ügyvéddel, 12 tanúval drága pénzen kellett egy hétig Nemeskéren lakniok. Mikor Fábri püspököt később a hirhedett vadosfai perben keresztúri fogságba hurcolták, ide Balog Adámhoz jött el, neki adta át a kerületet. Balog osztá ki neki, az úrvacsorát „több könnyel, mint szóval“. Nemeskéren volt (1753.) a felháborító ítélethirdetés. Fábrit, a vadosfai Radó Lászlót és Istvánt s a többi foglyot vasra verve megyekatonák hozták ide. A püspököt hivatalvesztésre, a két Radót egy és két évi börtönre s 400 és 200 forint büntetésre ítélték. Radó juhászát, Rosta Istvánt és Birkás Jánost tiz évi temesvári várfogságra. Több tisztességes vadosfai not 50—200 botbüntetésre. A nemesekben a nagy lelki háborgás már szinte kitörni készült. Más időkben megismételték volna, ami (1680.) Ostffy Miklós korában Kemenesalján történt. Balog püspök, a végvári katona fia, ilyenféle eseteket látott közelből a megyeházán. A rabokhoz nem bocsátották. így akarták itt elnyomni az evang.

tét. A zászlóst és Kardos Pétert azonban sürgősen hátra kellett szállítani, mert igen nagy volt mindkettőjük vérvesztesége.

*

Történetünk második része a háború utáni időkben valamelyik nagyobb városban játszódott le.

Kosaras Péter szokása ellenére szótlanul fogyasztotta a húsvét hétfői ebédet. Máskor bizony nem várta a kérde- zősködést, anélkül is elmesélte a látottakat és hallottakat. Ata azonban maga elé bámulva rágicsált s oda se hederített gyermekei sok kérdésére. Felesége aggódva figyelte szomorú arcát, kutatott szótlansága oka után, de nem találta nyitját. Végül már nem hagyhatta szó nélkül és megkockáztatta a kérdést.

— Mondd csak, Péteröm, nem izük tán az ebéd vagy valami kellemetlenség ért?

— Dehogy, dehogy is. Hisz látod, hogy nagyszerűen Ízlik; már hogyne iz- lene a te főzted! Valami balsejtelem kínoz azonban egész nap, melytől nem tudok szabadúlni. Hisz tudod, hogy ma van a gépfegyver megrohanásból való szerencsés megmenekülésem évfordulója s elmentem a templomba az Úristennek

egyházat, míg Tolnában és Baranyában a r. kath. Mercy Florimund pártfogása alatt most keletkezett 1720. óta Dunántúl harmadik nagy esperessége az eddigi kettő, a győri és kemenesaljai mellett.

K. Voltak-e a három püspök-lelkésznek méltó utódai ?

Balog Ádám halála után ennek vötár- sát, Bozzay György dömölki másodlelkészt választották meg. (1771—79.) Tudós, buzgó, jó lelkipásztor volt. Tiibin- genben két évig volt az egyetemen. Kieszközölte, hogy bejárhatott az evang. rabokhoz. Az ő tanácsára vásárolták meg (1771.) Talián Gábor somogyi alispán nejétől, Zichy Annától azt az úrvacsorái nagy ezüstkannát, mely valóságos műremek (Krisztus és Luther képével) és Selmecbányán (1685.) Pilarik István lelkész idejében készült. Sok jó igyekezet volt Bozzayban, de végzetes viszálykodásba keveredett Klutsowszky- val, aki talán maga akart Balog utóda lenni s titokban egy szellemes pasquil- lust (Orvosi Tanács egy Lelki Sión beteg Leányának) írt a papja ellen. A nemes urak is, úgy látszik, jobb szónokot, püspöknek való lelkészt akartak volna. Perbe fogták Bozzayt, aki kénytelen volt Mencshelyre menekülni. Perlaky Gábor püspök öccsét, a tudós Perlaky Dávidot hívták meg most a nemeskériek. De a Türelmi Rendelettel az artiKUláris gyülekezetek elvesztették eddigi jelentőségüket. A fiatal Perlaky ezt látva, (1783.) Komáromba'távozott, hol a Mindenes Gyűjtemény egyik szerkesztője volt.

K. Mi lett Nemeskér sorsa 1781 után ?

A Türelmi Rendelet után itt hanyatlás állott be. Nagygeresd, Bük, Szakony egymásután váltak el és lettek ismét anyaegyházakká. Nemeskér lélekszám- ban és anyagi erőben megfogyatkozott. Bachich István, a tudós és buzgó esperes. (1783—1810.) nagy eréllye! küzdött még a régi nagyságért. Utóda a község szülötte, Nemeskéri Kiss László lett

hálát mondani. Oly szépen prédikált a tiszteletes úr az Emmaus felé menő tanítványokról, hogy le sem vettem szememet a szószékről. Nem tudom miért, de az Úr Jézus tanítványaihoz intézett szavai: „Avagy ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe?“ — mélyen szívembe vésődtek s azóta is foglalkoztatják gondolataimat. Mintha azt érezném, hogy nekünk is valami nagy fájdalmon kellene átesnünk, mely azonban a dicsőségéhez, vagy legalább is a gondtalan jövőhöz segítene.

— Ugyan, ugyan, minek kínozod magad ilyen balsejtelmekkel? Hiszen nálunk már beteljesedtek a Megváltó szavai, valóra vált minden. Mikor azon a húsvéti napon az ifjú urat végső erőd megfeszítésével kimentetted két szörnyen vagdalkozó orosz tiszt kezéből, utána pedig hónapokig nyomtad a kórházi ágyat s már majd hogy le nem mondtak életedről, akkor kezdett a mi sorsunk jobbra fordulni, akkor jött fel szerencsecsillagunk. Önfeládozásodért magához, palotájába fogadott bennünket az öreg gyáros úr. Van kenyerünk, van fedél, mely alatt hálunk, mikor any- nyian nyomorognak és lakás után sza(1811—16). Buzgó lelkész, kinek itt ősi birtoka is volt és gazdálkodott. Tragikus halála volt. (1816. december 11. hajnalban kimenvén az istállóba, kocsisa agyonsujtotta és holttestét a kútba vetette. A kutat betemették s máshol ástak újat helyette). Nagy István és Kis János püspökök többször látogatták Nemes- kért. Artikuláris templomunk első évszázados jubileumán 1832. október 14. maga Kis János jött ki Sopronból és mondott fényes beszédet „Az emberiségnek a templomépítésben megnyilvánuló méltóságáról“. 1862-ben végre a csonkatornyot is magasra építették s a templomot is renoválták. Nov. 16.-án Trsztyenszkv Gyula geresdi lelkész mondta az ünnepi beszédet, Horváth Sándor geresdi káplán (a pesti pap) pedig ódával üdvözölte az új tornyot. Nyomtatásban is megjelentek (Sopron 1862). Másfélszázados jubileumát is fényesen ünnepelte Nemeskér 1882-ben.

K. Mit veszített és mit tartott meg a régi dicsőségből ?

Nemeskér artikuláris temploma 3000 leiekre épült és ma a lélekszáma alig több 850-nél. Csak Alsó- és Felsőszopor maradt meg mint hűséges, erős filia s mellette Ság, Makkoshetye, Iklanberény, Simaháza szórványhelyek. Újabban Lozs is erősségül szolgált a Solymossy bárókkal. A régi nagyság fénye beragyogja az utolsó század nehéz éveit is. A győri Erdélyszky Mihály (1817—1863.) és Bejek György (1863—1903.) hosszú lelkészségük idején s a buzgó felügyelők: Káldy Mihály, Csáfordi Tóth Pál, Pru- sinszky József, Patthy István, Nemeskéri Kiss Lajos, Nagy Imre, Patthy Sándor, Rupprecht Olivér, báró Solymossy László, Hajas Antal, Simon Géza, báró Berg Miksa, minden lehetőt megtettek a régi nagy templom fenntartásáért és a csekély számra leolvadt hívek összetartásáért. 1904-ben új paplakot építettek, melynek költségeit egynegyed részben b. Solymossy Ödön fedezte. B. Solymossy

ladgálnak. Hát nem elég ennyi, hát van okunk panaszra?

— Nem is panaszkodom én, hála Istennek, van mindenünk, amit csak kívánunk. Igaz, félkezű lettem s félkézzel mégis csak félember vagyok, de a házmesterséget csak ellátom, mint akárki más. De mint akkor aggódtam az ifjú úrért, úgy ma tiértetek szállt meg az aggodalom. A prédikáció óta folyton úgy érzem, hogy még ma valami szörnyű megpróbáltatáson kell átesnünk.

— Itt a gondüző pipád, gyújts rá és hagyd már ezeket a sötét árnyékképeket! — szólt Kosarasné, miközben az almá- riom tetejéről leszedte a sallangos pipát és dohányszitát. — Ülj ki a verőfényes napra és pipálj kedved szerint. Mihelyt készen leszünk az edényelrakással, a gyerekekkel egvütt kirándulunk az erdőbe. — s tolta kifelé férjét az ajtón.

Nemsokára elkészültek a konyha körül és a gyermekek átöltöztetésével s elindultak az erdő felé. A gyermekek han- curoztak, futkostak az erdőben, örültek a visszhangnak, a kis mókus ugrándozá- sainak és a rigó füttyének, míg az öregek tele tüdővel szívták az erdő gyantás és vadvirágillattal telített levegőjét. Észre sem vették, hogy esteledni kezd. Már