Harangszó, 1932

1932-01-03 / 1. szám

XXIII. évfolyam. 1932 január 3. 1. szám. Alapította: KAPI BÉLA l9i»-ben. Laptulajdonoi Dunántúli Luther-Szöveiség. A7. Országos liüther- Szövetség hivatalos lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsukkszamla: 30 526 Előfizetést elfogad minden evang. lelkész óa tanító. HARANGSZO Én vagyok as út, as igasság és as élet! János 14, 6. A ,,Harangszó“ szerkesztő-kiadóhivatal a GYŐR II., Petőfi-tér 2 Előfizetési ára : negyedévre l P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel I0°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. A legjobb vezér. János ev. 812. „Alti engem követ nem járhat a sötétség­ben, hanem övé lesz az élet­nek világossága“. E gy év letűnt — másik jön nyo­mába ! íme az új esztendő regge­lén elibénk áll Jézus, ez a hűséges vezér s nékünk, szorongó szívű em­bereknek megint felajánlja magát: vezérül, világosságul. E tekintetben a múlt esztendőben sem volt hiba. Jézus világossága fénylett, ragyogott, bevilágosította az igazi utat. az élet ösvényét. De mi követtük-e ? . . . Az Ő szent igéjét és drága útmuta­tásait elfogadtuk-e ; az Ö mélységes szeretetének, örök igazságának, en­gedelmességének, alázatosságának, egész szentséges életének tántorít­hatatlan követői voltunk-e ? Ugy-e alázatos bűnvallással kell elismer­nünk, hogy mi csak szájjal váltot­tuk Jézust vezérünknek, valójában pedig mentünk a magunk esze sze­rint, a magunk választotta úton ... Oh, nekünk meakulpázva kell hálát adni Istennek azért, hogy hűtlensé­günk dacára is megint meghosszab­bította a kegyelem idejét, hogy me­gint felajánlja magát biztos vezérül a vándorúton s íme alkalmat ád, hogy az új esztendőben jobban, hí­vebben követhessük ... ne hagyjuk cserben, mint eddig! „Aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága“. . . Ez a vilá­gosság olyan fény, amely nem al­szik ki soha . . . minden más vilá­gosság csak ideig-óráig tartó, im­bolygó lidérc-fény. A Krisztus vilá­gossága életet teremt a lélek me­zőin éppenúgy, mint a napsugár a földön. Az élet — szeretet; az élet — öröm ; az élet megelégedés. Aki ezeknek birtokában van, az nem hajszolja e világ „szerencséjét“, mert legnagyobb szerencséjének tartja, hogy van Krisztusa, van Meg­tartója . . Ahol világosság van, oda betér az öröm és akié az élet vilá­gossága — azé az élet öröme is ... az az öröm, amely boldogan örven­dezik azért, mert van bűnbocsánat, van kegyelem ... s így az örökké­valóságban senki, semmi el nem választhatja az Isten szerelmétől, mely vagyon a Jézus Krisztusban. Ez a fény lobogjon előttünk a reánk virradt új esztendő minden napján! Uram, Jézusom, te vagy az igazi világosság . . . erősíts meg, hogy hű lehessek., .s mindig téged kö­vesselek ! Megilletödve állunk meg egy új esztendő határánál. Újév. Az ember részekre osztja az örökkévalóságot, ezekkel méri a megmérhetetlent, ezekbe helyezi a maga életét s en­nek egymásutánját nevezi múlan­dóságnak. E múlandóságon keresz­tül szemléli őnnönmagát s ehez vi- szonyítvá a maga értékét. Egy-egy részt elnevezett esztendőnek s ebbe szorítja örömét, fájdalmát. Az esz­tendők alapján váltakozik csalódá­sa és reménye. Határkövet állít két esztendő közé s az egyik oldalára ráírja: 1931., a másik oldalára: 1932. A visszafelé néző évszámot múltnak nevezi s a jövőbe nézőt: jövendőnek. Ezekhez a megállapí­tásaihoz köti érzelemvilágát. Ha a múltba néz, sir s mosolyog, ha a jö­vőbe tekint. A múlt az ember szá­mára egy temető, ahová vérző szív­vel járogat, hogy csendben elsiras­sa földi életének az örökkévalóság tengerébe visszahullott darabját. Sirok között jár itt. Viszontlátja re­ményeit, amint megtépve pihennek. „Ki öröktől fogva voltát, Te a kezdet és a vég: A mi szivünk, mint az oltár, Melyen hála lángja ég. Isten, óh mi Istenünk, Őrző lelked van velünk. Mélységekben hogyha járunk, Te vagy a mi sziklavárunk! * * Bujdosván a ködös éjben, Új határhoz ért utunk. Kérünk, tarts meg a veszélyben, Mig célunkhoz eljutunk. Isten, óh mi Istenünk, Tűzoszlopként jársz velünk. Mig a mennybe hazaérünk, Hitünk legyen hü vezérünk!“ Ámen * Itt látja ismét vágyait, melyek egy­kor munkára késztették, itt látja verejtékcseppjeit a csalódás köny- nyeivé válva. A családi élet örömét is ide temette, egy kis kereszttel je­lölte meg azt a helyet, hol a hitves, az anya, a gyermek nyugszik, imádkozni jár ide és csendben zo­kogni. A hantok oltárrá lesznek előtte, ezt az oltárt tele hinti virá­gokkal s áldoz a múlandóságnak. Mindenben a maga lassú elmúlását szemléli. Hisz reményeinek, vágyai­nak, örömének eltemetésében a sa­ját életének egy-egy részét adta oda s érzi, hogy szívének utolsó dobbanásával teljesen a múlandó­ságé lesz. Darabonként adjuk át a mi életünket a halálnak s az utolsó sóhaj csak Áment mond egv hosz- szú, lassú haldoklásra. Valahogyan ezt olvassa ki az ember az 1931-es számból, Az 1932-es szám még nem teme­tő. Ez munkamező. Egy nagy darab életerős televény fekszik előttünk. Sima. Nincs rajta még barázda, (Jfévi gondolatok. Irta : Dr. Schlitt Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents