Harangszó, 1931

1931-02-22 / 8. szám

1931 február 22.

HARANGSZÓ

61

éves török dúlás, kuruc háborúk és ragályos betegségek következtében majdnem teljesen lakatlan volt. „Nagy-Székelyen kívül egész Péter-Váraljáig, amint mondaifik, helység nem vala." Rengeteg erdők borították s bőven kínálkozott a megmunkálásra váró föld. Vadászatra is gazdagon adódott alkalom. Sz. Bárány György, első tolnai esperes feljegyzése szerint, inkább vadászok is voltak, mint földmívelök a menekült csóti jobbágyok. Ismerjük őket névszerint is: Borda István, Szabó György fiastól, Szabó Ferenc, Kiss István, Morótz János, Kiss András, Szőke János, Farkas Péter és hozzátartozóik voltak azok, akik az első lutheránus gyülekezetét alapították Tolnamegyében. „Hoztak magukkal mindjárt prédikátort is Várpalotáról. Molnár András uramat, ki is ezen emberekkel Pintzehe- lyen telepedett meg s 1713. Szentháromság vasárnapján tartotta első prédikációját.“ így tesznek erről később tanúságot öreg Szabó György, öreg Szabó Ferenc, Pósáné és öreg Kiss Istvánná „kik is édes szüleikkel legelőször jövének le üyönkre.“ — E néhány jobbágycsalád jellemzését is megtaláljuk Szeniczei Bárány György feljegyzéseiben. Makacsul ragaszkodtak vallásukhoz s a másvallásu lakossággal vegyülni nem tudtak s nem akartak. Katholikus történeti kútfők is azt mondják róluk, hogy „dicsekedve vallották magukad lutheránusoknak“. E néhány hitéhez híven ragaszkodó magyar jobbágycsalád, Molnár András tisztelendő urammal az élükön, alkotta az első tolnai evangélikus gyülekezetét. Előttük hangzott el hosszú 1U0 év eltelte után Tolnamegyében nyilvános istentiszteleten az első lutheránus prédikáció Molnár András ajakáról Pincehelyen.

Nem tudjuk, mi okból, de már 1713. őszén a kicsi pincehelyi evangélikus gyülekezet papjával együtt átköltözik üyönkre, amely ekkor meg kir. kincstár birtok volt s a kincstár engedélyével szabadon gyakorolják vallásukat. A gyülekezet megállapítása és megerősítése körül különösen a fent már említett s fiastól ideköltözött id. Szabó György buz- gólkodott. Halála alkalmával ezt jegyzi be Borbély (Tonsor) Ferenc lelkész az anyakönyvbe: „Az 1745. esztendő márc. 26-ik napján tisztességesen temettetett el öregjebb Szabó György, aki is ennek az Gyonki Evangelica Ecclesianak egyik első és fő, Isten után Plántálója vala, aki öregségre jutván megbetegedvén és az ő Lelkérül gondot viselni és boldogul meghalni gondolkodott arrúl, tehát az Úr vatsorájával kívánt élni. Akinek kívánsága szerint ki is szolgáltatott.. . életének 82. esztendejében boldogul meg is haila. Textus vala fölötte Prédikátor 7, 2. vers.“ — Hü lutheránusok voltak a többiek is. Különben nem tudták volna kicsiny ekklezsiájukat fenntartani az üldözések között. Többször próbálták meg elleneink, hogy megfojtsák a kicsi gyön- ki gyülekezetét. Alig, hogy az feltűnt Gyönkön s messzebb vidékről is (Zomba, Györköny s Vajta) jöttek ide lutheránusok, hogy hallgassák a vallásuk szerinti istentiszteletet s éljenek Molnár András szolgálatával, a katholikus klérus, amely emberemlékezet óta nem hallott itt evangélikus gyülekezetről, nagyot bámult s megkezdte az üldözést. A vármegye, melynek örökös főispánja

volt a pécsi püspök, bizonyára ennek indítására (1715.) egy szolgabírót küldött ki Gyönkre azzal az utasítással, hogy a meg nem másított Augusztana C mfes- sion levő prédikátort, Moinár Andrást Gyönkről tiltsa ki. De gyönki lutheránus atyánkfiái bátran hivatkoznak i királyi kamarától nyert vallásszabadságukra s így nagyobb bajuk nem történik. Bárány György feljegyzései szerint (1717.) a vármegye eltiltja Molnár Andrást minden lelkészi teendő végzésétől. A gyön- kiek felkeresik Nagyvázsony ban- Bárány Györgyöt, hogy az ö és Domokos Sámuel, vázsonyi evangélikus földesúr segítségével Budán a királyi jószág 'k felügyelője révén, aki evangéliku volt, visszaszerezzék vallásszabadságuk u. De csalódtak, mert Gyönk közbe Magyari Péter birtokába került. Erre Domokos Sámuel biztatására Bárány György azt írja Molnár Andrásnak, hogy kezdje meg a nyilvános istentiszteletek tartását. A klérus és vármegye azt hitte, hogy a királyi udvartól nyertek az evangélikusok erre engedélyt s békét hagytak nekik. Ez alkalommal Molnár Andrást hívei csak úgy tudták a börtönbe való hurcoltatás- tól megmenteni, hogy elleneiket a vadászataik alkalmával elejtett vadból dús ajándékokkal lekenyerezték. Sokszor jött ily módon szorongatott elődeinknek segítségül elleneink kapzsisága. Ismer gyülekezeteink története több ily példát. Sokszor jó jövedelmi forrásul szolgál az emberi kapzsiság számára a szegény protestánsok szorongatása.

Molnár András uram nem volt méltó arra a magasztos hivatásra, hogy Tolnamegyében ö legyen a lutheránismus magvetője és megalapítója. El is bocsátják a gyönkiek s (1718.) Szeniczei Bárány Györgyöt, a buzgó, szigorú erkölcsű és nagytudományú, pietista nagyvázsonyi papot hívják meg. A különös isteni gondviselés művqt kell látnunk abban, hogy Bárány Gy. került a mustármagként kialakuló tolnai esperesség élére. Még elleneiben is tiszteletet gerjesztő erkölcsi nagysága, szellemi kiválósága s körültekintő bölcsesége kiválóan alkalmassá tették arra, hogy az itt keletkező gyülekezeteket megszervezze s a tömegesen, főképpen Hessenből érkező német lutheránusokat belekapcsolja a magyarhoni evangélikus egyházba. Ezzel a munkájával nemcsak evangélikus egyházával, hanem az egész magyar nemzettel szemben is halhatatlan erdemeket szerzett magának az egyszerű lutheránus lelkipásztor.

Bárány György 1719. tavaszán Györ- könybe távozik. Gyönkön Dénes István foglalja el helyét. Ö alatta újra megpróbálkozik az üldözési kedv a gyülekezettel szemben. Bohus Imre, pécsi kanonok, Nesselrod püspök megbízásából (1722.) inegvizitálja a gyönki kálvinista és lutheránus gyülekezetei is. A visitátor megérkezésének hírére — amint a jegyzőkönyv megemlíti — „mindkét szekta prédikátora elmenekül, amiért is nem lenetett a vizsgálatot rendesen megejteni". Ez azt jelenti őszinte nyelven, hogy nem lehetett a két prédikátort protestáns hit— tani tetelekre nézve vizsga alá fogni s valamilyen erőszakolt ürügy alatt elűzni őket gyülekezetükből, ahogy ezidőtájban ez több helyen előfordult. Követte a két

lelkész Jézus példáját, aki adott alkalom- ma) szintén kitért ellene útjából.

A katholikus egyházlátogatás alkalmával 19 evangélikus van Gyönkön, akik „dicsekedve vallják magukat lutheránusoknak“ — s noha ily kevesen vannak, mégis „ők vezették be az első saját lutheránus prédikátort a vármegyébe“.

Tehát 8 családdal alakult meg az első tolnamegyei ekklezsia a török idők utón. Kicsi kezdet, mustármag igazán. Ki akarták tépni. Fürdőjében akarták megfojtani a csecsemőt. De amit megvet és üldöz e világ, annak felveszi gondját az Isten. A kévését megsokasítja, a kicsinyt nagyra növeszti. Szinte elszomorodva írja a római kath. történetíró 1880. zárójelben, hogy ott, ahol (1722.) csak 19 lutheránus voltával dicsekedő evangélikus volt, a jelenben 1358 van s az akkori 50 református helyett 1286.

Tanulság van ebben számunkra. Ha igazán evangélikusok maradunk, hivek evangélomi hitünkhöz,, egyházunkhoz, akkor minden megvettetésünic, csekélységünk és szorongattatásunk dacára Isten kegyelméből van jövőnk.

Schmidt János Györköny.

Híttestvérí szeretet Afrikában.

Egy misszionárius beszélte el a következőket:

,,Egy napon vándorkörutamon a lipcsei misszió egyik afrikai állomására érkeztem. A hosszú úttól elfáradva korán nyugalomra tértem a gyülekezet egyik tekintélyes ben- szülött tagjának a házikójában. Éjszaka valami különös neszre ébredtem. Megkérdeztem a házigazdám, ugyan mi lehet az odakint? „Hittestvéreink énekelnek“ — volt a válasz. Valóban, most már egész határozottan ki tudtam venni, amint egy koráit énekelve közelebb és közelebb jöttek. „Menjünk csak ki! — mondtam — Szeretném látni őket“. Felöltöztünk és házigazdámmal együtt elindultunk az énekhangok irányában. Nemsokára megleltük őket. Egy csapat bennszülött keresztyén állt egy kunyhó mellett és szép halkan, érzéssel énekeltek egy egyházi éneket.

„Miért énekelnek ezek itt és most?“ — kérdeztem csodálkozva. Házigazdám csak mosolygott: „Ebben a kunyhóban egy olyan hittestvérünk lakik, aki most meglanyhult a hitben s már nem jár rendesen az Isten igéjét hallgatni. Ezek itt most eléneklik neki a kedvelt énekeit, hogy vigyázásra és buzgóságra intsék vele“. — Az éneklök nemsokára tovább vonultak egy másik kunyhóhoz. Ott is elénekeltek egy-két