Harangszó, 1931

1931-02-08 / 6. szám

HARANGSZÓ

1931 február 8.

sem áll helyt az elhatározó pillanatban, a hitetlenség az igazság igéjével és a megváltással szemben, ahogy Jézus által történt, a démoni áramlatok a belső emberben, a rabláncok csörgése, amikét az ördögi porkoláb rakott ránk, úgy, hogy nem szabadulunk kedvelt hajlamainktól és véleményeinktől, hanem úszunk az árral amerre éppen visz bennünket — ez a zűrzavar és összevisszaság az ember természeti állapota. Ma is éppúgy van, mint az ősidőben: A föld pedig vala ékesség nélkül való és sötétség lebegett a mélységnek színén.

Az az ember, aki megösmeri ezt, hasonlatos a zenészhez, aki alaposan élvezte a modern zenét. Egy napon így szól: „Félre dalaitok

sápitozásával! Nem hallgathatom zsoltáraitokat! Vissza a klasszikusokhoz, Bach-hoz, . Beethoven-hez, Händel-hez! Elfogta a vágy tiszta, harmonikus, egyszerű melódia, nagy honvágy béke és öröm után.

Menekülj bűnnel bemocskolt életednek ebből a zűrzavarából! Nem vagyunk-e már régóta torkig magunkkal? Tudom, hogy én bennem azaz a testemben nem lakozik semmi jó. Óh, én nyomorult ember, ki szabadít meg engem?

Más valakinek kell belecsapnia a lelkek hárfájának húrjaiba, ha meg akarjuk találni a megváltást. Mi annyira kontárok vagyunk, hogy sohsem játszhatjuk magunk az új

• '42 ■

____________________

V

álságos idők sodrában.

Irta : Hering János. 6

Érdekes, hogy a magyarokat még ez se ijesztette meg. Pádig a megszállt területek rabmagyarjai is egyre küldözték az aggódó figyelmeztetéseket:

— Mit csináltok, minden elveszett, a mi életünk újra pokollá vált, ha látnátok a nagy felkészültséget, rögtön abbahagynátok ezt a kétségbeesett vállalkozást! ’

Az utolsó pillanatban a kisantant vezérei és diplomatái mégis gondolkodóba estek:

— Ugyan, min törik ezek a magyarok a fejüket, mit találhattak ki?

De már nem volt mód a tapogatód- zásra és meggondolásra. Megindították hát hadseregeiket nagy dérrel-durral „büntető éxpedició“-ra.

Hanem mindjárt a hadműveletek megkezdésekor egy láthatatlan, áthághatatlan fal előttük. A lövedékek az ágyukban szétrobbantak, vagy elsütés után rögtön leestek és úgy robbantak szét. A repülőgépek lehullottak, a tankok és hadi autók meg se tudtak indulni. Telefonok, villanyberendezések felmondták a szolgálatot.

élet dalát, bár dicsőítenek bennünket mint életművészeket. A zene titánjai alkothattak kápráztató és nagyszerű müveket, de senki sem tudta létrehozni az új élet melódiáját. Jézus Krisztus volt az első, akinek sikerült. <3 az új élet dallama. Ő a megváltás után sóvárgó emberiség új dala; ő az üdvösség, tisztaság, egyszerűség, szeretet és tökéletes szépség harmóniája és szimfóniája. Kifejezetten megerősítette ezt ezzel az igével: Én vagyok az élet!

Óh, hogy tudott játszani az emberi lélek hárfájának húrjain. Hogy föl tudta ébreszteni a rosszul hangolt, bűnös szívek hangsivatagából az új, tiszta, szabad, rendezett életet; milyen finoman értette a módját a könnyek, gondok, bűnök régi dala letörésének és a lélek húrjain az új ének megzendítésének! Igen, az a legszebb zene egy vágyakozó szív számára, ha Jézus így szól: „Ne félj, csak higyj, megbocsáttattak bűneid“. így ajándékozza nekünk a Mester az életet, kegyelméből.

Egy hang sem hangzik szebben, egy szó sem dicsőbb, egy munka sem világotátfogóbb, megváltóbb és üdvözítőbb, mint az az egy ige, amit Krisztus kiáltott bele az egész világba, nagy lelkének utolsó erejével a kereszten; egy kiáltás, ami még most is zeng és zeng az örökkévalóságon át: Elvégeztetett! Az

i Az egész antanthadsereg megzavarodott, a legénység, különösen a magyar, tót és vend, meg német anyanyelvűek tömegesen szökdöstek. A vezérkarok teljes tehetetlenül, fejet vesztve tették a leglehetetlenebb és zűrzavaros intézkedéseket.

Ilyen állapotban érte őket a magyar hadsereg támadása, szemtől-szemben, férfiasán, ember ellen. Most aztán megint sor kerülhet a magyar vitézségre. Drág^ bakáink csak a szuronyt használták, azazhogy használták volna, mert az első összeütközések után futott az ellenség, vagy meghalt a lendületes magyar támadások alatt.

Alig telt el egy-két hét és nem volt ellenség a régi határok mögött. Diadalittas fiaink megállották a Kárpátok ormain, a kormány pedig átküldte az üzenetet:

— Eddig a mienk! Ezen túl csinálhattok, amit akartok!

Mire a nagyhatalmak és a világ feleszmélt, már a magyar kormány a tisztitó munkát is megkezdte. A hozzánk beköltözködött zsebrákokat, dobrovol- jácokat, oláhokat és minden tartozékukat áttoloncolták a határokon, a kémeket, megbízhatatlan elemeket, árulókat, az ide-oda konjunktúrázókat, mindenféle

egyetlen mű, minden munkánk mesterműve — elvégeztetett. Kivont az iszapos árokból, széttörte a zárakat, megnyitotta a fogság kapuit; megbékéltetett, megtisztított kegyelemből, kedvessé és tökéletessé tett ő benne.

Óh, hadd csapjon Jézus, Megváltód, lelked húrjai közé! Hadd játssza benned az új éneket: „Számodra is elvégeztetett!“ Nekem bűnösnek is? Igen, neked is. Mert Jézus mondá: „Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem“.

Így megvidámodik lelkünk, ujjongunk: „Az Úr új éneket adott

ajkamra, Istenem dicséretére“.

Egykor magamnak énekeltem, most Neki énekelek — mert Krisztus zengi bennem az új élet melódiáját.

„Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban?“

Százhat esztendeje immár annak, hogy a múlt század egyik legnagyobb költője, Vörösmarty Mihály a fenti igéket béleharsogta a süket magyar éjszakába. Ezek az igék egy alvó, semmittevő nemzetnek szóltak, melyet már teljes letiportságában, még megmaradt, legdrágább kincsétől, a nyelvétől akartak megrabolni. A nyelvétől, amely any- nyit tesz, mint hogyha az éneklő madárnak megtiltanák, hogy énekeljen, a hegyi pataknak, hogy ne le-, hanem fölfelé folyjon, a kikeletnek, hogy ne szülje azt a millió és millió szép, harmatos virágot, a napnak, hogy ne űzze el az éjszedett-vedett népséget pedig utánuk szórták. Nem ment ez ugyan minden zavar nélkül, de a magyar hadvezetöség és kormány kiadta a szigorú intézkedést, hogy a kitelepítés kegyetlenkedés nélkül történjen.

Hej pedig, sok magyar katonának, sok megkínzott, megalázott magyar embernek de viszketett a tenyere. De sokan ígérgették: •

— Csak egyszer a nyaka a markomba legyen!

De a józan vezetőség vigyázott, hogy népdüh, vagy felelőtlen elemek felindulása be ne szennyezze a nagy diadalt.

De hát mi is történt tulajdonképen? Semmi más, csak az, hogy Magyar Géza, az Amerikában élő mérnök egy villamos szerkezetet talált fel a rádió tökéletesítése közben. Mindig is ilyenen törte a fejét, mert mindig az volt az eszében, hogy valamiképen egy ellenállhatatlan fegyvert adhasson édes szülőhazája kezébe.

A villamos szerkezetek százai, szétosztva a magyar seregrészek között, láthatatlan villamos fallal vették körül a hadrakelt csapatokat, kisugárzásuk felrobbantotta a lövedékeket, megbénítot-