Harangszó, 1931
1931-11-08 / 45. szám
1931 november 8 HARANGSZÓ 357 likné Szelényi Gizella, Güntherné Klaus Mária és még sok Isten-gyermeke, akik az Úrtól kapott javaikkal hűen sáfárkodva éltük végén visszat^tték azokat az Úr oltárára és akik hitünk szerint meghallják az Úr dicséretét: „Jól vagyon jó és h(í szolgám, kévésén voltál híí, sokra bizlak ezután. Menj be a te uradnak örömébe!" 40 esztendő! Az örökkévaló Istennek, aki előtt ezer esztendő annyi, mint a tegnapi nap, kevés ez az idő. De nekünk gyarló embereknek, akiknek a lábait a föld sara húzza lefelé, egy életszakasz, melynek határán megállva, annak örömeire és aggodalmaira visszatekintve hálás szívvel valljuk: „Mindeddig megsegített minket az Úr“. Huber Etel, győri diakonissza fő nők nő. Vírágdíszes sírhalmok közt — a vírágtalan élőkről. Gondolatok a halottak napja pompájának szemlélése közben. „Sűrűsödő fejfaerdőn, Sirkoszorúk pompájában, Harmatozik könnyem pergőn, Botorkázik árva lábam, Bánatában.“ November az elköltözött lelkek hónapja. Évszázados szokás a keresztényeknél és keresztyéneknél, hogy az esztendő november hónapjában a halottak emlékének áldoznak. Az általános köztudatban november máíjodika szerepel halottak napja gyanánt. Ezzel szemben a protestáns felfogás november utolsó vasárnapját tekinti a halottak napjának. Stiusos elgondolására vall az egyházak bölcseinek, hogy az esztendő múlandóságra emlékeztető időszakára tették a halottak napját. Halottak napja!... Mennyi titkot föd el ez a nap s mennyi kérdést és aggódást támaszt bennünk elköltözött szeretteinkről és sorsukról!... Ha magunkra gondolunk, lelkünk a mélységek és magasságok közt repül, a titkos jövendő zárt kapuit feszegeti és rászakad egész lényünkre a múlandóság és örökkévalósága gondolata. Hangtalan hangjukon megszólalnak ezen a napon a sírok mélységei és figyelmeztetnek az élet megbecsülésére és arra, hogy a földi lét véges, amely után könyörtelenül következik az elmúlás. „Az élet mellett ott van a halál. A boldogságnál a tehango- lás. Fény mellett árnyék, kétség és remény“ (Madách). Halottak napján meghatódottabb lélekkel megyünk ki a temetőbe, mint egyébkor s bánatosabb érzéssel áldozunk kedveseink emlékének. Magyarázata talán az lehet, hogy a természet haldoklása is elégikusabb hangulatot kelt bennünk s hogy e napon a magunk elmúlására is inkább gondolunk, mint a természet virulása idején. Künn jártam e napokban én is a temetőben, hogy a nekem drága sírokat felkeressem. Révedező tekintettel állottam meg a novemberi borongás időben az emlékkövek és fejfák sokasága között. Komor hangulatomon csak a sírok virágdísze derített valamit; de ugyanakkor megdöbbenve gondoltam arra, hogy mennyi az élők birodalmában is a kereszt, amelyek alatt keserű sóhajok közt görnyednek az élet sorsüldö- zöttei?... Hangulatfestést, színt, illatot lehetne ma, a virágos temető láttán, a papírra rögzíteni, de a gyász komor, ünnepélyes fájdalma leszereli a tollat. Virágos temető és virágtalan élet! — milyen éles kontraszt van a kettő között! ... Nagyon szép ez a virágos kegyelet; megható, amikor a temető virágtengerben úszik; azonban, ha arra gondolunk, hogy azzal a pénzáldozattal, amelyet a koszorúk árára fordítunk: mennyi könnyet törölhettünk volna le, tudja Isten ... mintha igy krisztusibb cselekedetet végeztünk volna. Különösen napjainkban, amikor sok-sok ezer, jobbsorsra érdemes élő testvérünk küzd a fojtogató nyomorúsággal. Megszámlálhatatlan ezrekre megy az az összeg, amelyet a sírok díszítésére, erre az alapjában nemes célra fordítunk. S ha ezen összeg egy részét a holtaktól elvennök s az „élőhalottak“ felsegítésére juttatnánk, gondoljuk cáak meg, hogy hány ezer és ezer élőnek gondján könnyítenénk ... Propagálom tehát az ötletet: nem volna-e helyesebb akciót indítani arra, hogy jövőben a sírok díszítésére szánt összeg egy hányadát adja oda mindenki nélkülöző felebarátainak felsegítésére. Ez a cselekedet szerintem épen nem volna kegyeletsértő, sőt jobb hazába költözött kedveseink bizonnyal örömöt lelnének abban, hogy róluk emlékezve, segítenénk az élőkön. Vagy nem volna-e célszerű a kegyeletet olv módon leróni, hogy a jótékony egyesületek egységes felismerhető koszorút, vagy virágot árusítanának a temető kapujában? ... Ez hivatva volna halottak napján a halottak hazájában hirdetni a kegyelettel párosult áldozatos emberszeretetet. Ugv tudom, hogy vannak városok, amelyekben megindult már hasonló mozgalom. Ugyancsak mellőzhetnök kedveseink ravatalának fényűző felvirágozását is, az általános nyomorúságra való tekintettel s a kegyelet ellen szintén nem vétenénk, ha a koszorúkon megtakarított összeggel szaporítanánk a nyomorenvhítö akcióra befolyt adományokat. Rendkívüli idők, rendkívüli szokások meghonosítására kényszerítik az abban élőket. Évszázados szokásra ilyenkor nem eshetik tekintet. Amikor szeretteink ravatalára a fájdalom könnyeit hullatjuk, érezniink kell a halállal szemben tartozó kegyeleten kívül azokat a kötelességeket is, amelyekkel a nemzet életének vagyunk adósai. Aki segít bármely formában a nvomorulton, az a szeretet megtestesítőjét: a Krisztust teszi barátjává, lelkében pedig ott él elevenen jótékony cselekedetének felemelő érzése. Okos felfogású keresztyén megérti az e sorokban felvetett ötlet megvalósításának hord- erejét. Ma t. i. senki sem használ többet a köznek, mint aki a téli fenyegető nyomorúság enyhítéséhez odaadja a maga szívének az adakozás bármely formájában megnyilatkozó szikráját. A föntebbiekben foglalt ötleteknek megvalósítása nem is volna valami újszerű dolog. Hisz az utóbbi években sűrűn olvashatjuk a lapokban, hogy egyre szaporodik azok száma, akik túlteszik magukat az előítéleteken és valamely hozzátartozójuk vagy ismerősük ravatalára nem koszorút tesznek, hanem készpénzzel megváltják azt valamely emberbaráti célra. — Az ötlet tehát már él a gyakorlatban, csak propagálni kell, hogy megszokottá váljon. Különben is, nem minden embernél sugallja a kegyelet a ravatal, vagy a sirhalom díszítését; sok csak a szokásnak hódol, hogy éppen meg ne szólják. Nem volna-e helyesebb, ha ennek a kényszerből elhelyezett koszorúnak ára is egy szegény árva könnyeit Szárítaná föl?!... Arra az esetleges ellenvetésre, hogy igy a virágárusok rövidülnek meg keresetükben, az a válaszom, hogy: sokkal nagyobb áldás volna az anyagi nyomorral küzdők százainak, ezreinek a javasolt módon való felsegítése, mint aránylag kisebb számú virágkereskedőnek károsodása azzal, hogy kevesebb virágot adhatnak el halottak napján és az elhalálozások alkalmából. Ezer és ezer ember ajkán némítanánk el a panaszt, ha annak a pénznek, amelyet halottaink sírjának díszítésére, vagy ravatalának gyászpompájára költünk, csak egy hányadát is a nyomorral küzdő családok felsegítésére adnánk. Éppen azért kívánatos volna, ha az e sorokban felvetett gondolat megvalósulásra találhatna. Benedek Vince. GECSÁNYI GUSZTÁV 1$57—1931. A soproni evangélikus líceumot ez- idén már harmadszor keresi fel a halál, amely Rosta Ferenc tanár és Hollós János igazgató után most az intézet nyugalmazott igazgatóját. Gecsányi Gusztávot ragadta el az élők sorából. A most elhunvt igazgató még a háború előtt. 1913-ban ment nyugalomba s azóta visz-' szavonult életet élt, régi tanártársai s egykori tantványai azonban tisztelettel vették körül az érdemekben megöregedett pedagógust s megilletödéssel veszik most halálának hírét. Gecsányi Gusztáv 1957-ben született Selmecbányán. Az ottani evangélikus líceumnak volt a tanulója, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti és a jénai egyetemen végezte s Budapesten szerzett tanári oklevelet. Katonai szolgálatának teljesítése után a Selmecbányái líceumnál nyert alkalmazást s onnan két év múlva a soproni líceumhoz került, mint a term.-raiz és földrajz tanára. 1904- ben az egyházkerület bizalma az igazgatói székbe emelte s mint igazgató ment 31 évi buzgó és eredményes működés után nyugalomba. Gecsányi Gusztávot tanártársai és tanítványai egyaránt szigorú tanárnak, pontos és kötelességtudó igazgatónak s kiváló szakembernek ismerték. Szaktudományát szerette s késő öregségig továbbképezte magát benne, tanítványait pedig lelkesen nevelte a természet ismeretére és szeretetére. Sok és értékes anyaggal gazdagította a líceum termé- szetraizi szertárát. Ifjabb éveiben pedig nagyobb utazásokat is tett külföldön, így részt vett egy egyiptomi tanulmány-
