Harangszó, 1931
1931-11-08 / 45. szám
XXH. évfolyam. 1931 november 8. 45. szátii. Alapította: KAPI BÉLA 1810-bon. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetsóg. A* OrHzágos Luther- Szövetné^ hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap. PoBtacsekkszámla: 30 52«. Előfizetést elfogad minden ovang. lelkész és tanító. w Oh jöjj királyom, Csak te vagy örömöm e világon ! A „H&r&ngszó“ szerkesztő-kiadóhivatal a GYŐR II., Petőfi-tér 2 Előfizetési ára : negyedévre l P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10°/o-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 80 fillér. Mennyei kincsünk. Filippi-i 1. 3n. „Egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára“. Ú gy is mondhatnék, hogy a keresztyén ember olyan versenyfutó, aki mindent elfelejtve, mindmt maga mögött hagyott és célegyenest törekszik a számára eltett mennyei kincs után. A keresztyén élet itt a földön sohasem befejezett élet; senki sem mondhatja nagy elbizakodottsággal, hogy már itt alant bírja a teljes üdvösséget. Mindig tovább! .. mindig csak előre!... ez a mi rendeltetésünk, ez a mi jelszavunk. Törekszünk az üdvösségre... futunk a cél felé ... igyekszünk megnyerni a jutalmat... A versenyfutó a szemét sohasem veszi le a célról, ahol várja a jutalom. így futottak régente a görög ifjak a versenypályán a romlandó, a hervadó koszorúért, így futott Pál apostol a romolha- tatlan, a meg nem hervadó koszorúért . . . így kell nekünk is törekedni a mennyei jutalomra . . . Ha tehát a keresztyén élet ilyen versenyfutás, akkor nekünk is el kell felejteni azokat, amelyek a hátunk mögött vannak. A versenyzőre nézve semmi sem olyan veszedelmes, mint az, ha leveszi tekintetét a célról és elnézeget jobbra-balra vagy éppen hátra ... Mi sem tudunk győzelmesen futni a mennyei cél felé, ha hátra fordulunk és vissza- tekintgetünk a jelenvaló világhoz ragaszkodván . . . Ott van Demás esete (1. II Timoth. 4 in.); ott van Lót felesége, aki visszatekintgetett az ítélettel sújtott Sodomára, ott vannak Izrael fiai, akik visszavágyódtak az egyiptomi húsos-fazekak mellé ... és íme egyik sem volt alkalmas az Istenországára ... De nemcsak az veszedelem, ha sóvárgó szemekkel tekintgetünk vissza a már elhagyott világra, az is veszedelem, ha öntelt megelégedéssel nézegetjük a keresztyén életnek már megtett útját és dicsekedve mérlegeljük az eredményt... Ez utóbbi hátrafelé-tekintgetés teremti meg a farizeus keresztyéneket, akik sokat képzelnek magukról, akik elhitetik magukkal, hogy felettébb igazak, akik azzal tetszelegnek önmaguknak is, másoknak is, hogy már milyen tökéletesek és kegyesek ők . . . Magaddal sohse légy megelégedve ... a világgal számolj le . . . mert különben nem érsz célhoz soha ... A keresztyén ember olyan versenyfutó, aki elfelejti a háta mögött levőket és teljes erejével törekszik, küzd a mennyei kincs után ... Uram ! fordítsd az én orcámat — a cél felé!... „ Uram, ne hagyj elcsüggednem Lelki vigydzásomban, Erős lelket teremts bennem Bátor bajvivdsomban. Áldj meg segedelmeddel, Biztass ígéreteddel, Hogy tehozzád mennybe jutok, Ha pályámon híven futok.“ Ámen. • A köliő-pap emléke. Sántlia Károly síremlékének felavatásán elmondotta D. Kap! Béla püspök. „Jó dolog dicsérni az Urat és éneket mondani a Te nevednek, óh Fenséges! Hirdetni jó reggel a Te kegyelmedet és éjjelente a Te hűséges voltodat. Tiz huru hegedűvel és lanttal, hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámitottál engem Uram a Te cselekedeteddel, a Te kezednek müveiben Örvendezem. Mely nagyok, Uram, a Te műveid, igen mélységesek a Te gondolataid.“ 92. zsolt. 2—6. Költők és papok titokzatos lelki rokonsága abban rejlik, hogy belső hívás indítja őket útjukra. Égi szó zendülése igazítja el őket. Láthatatlan, érzékfeletti világ válik számukra boldog valósággá, mintha a mennyből alászállott új Jeruzsálemet látnák, aranyházakkal, jáspiskőből épült védőfallal és boltíves gyöngykapukkal. Mindketten önfeledt tékozlással szórják lelkűk kincseit, maguk kifosztásával válnak gazdagokká s éltük betöltését akkor találják meg, mikor áldozati oltáron boldog odaadással elégetik önmagukat. Sántha Károly kettős égi hivatással indult útjára: pásztorrá és költővé avatta Isten lelke. Pásztor- ságában költő maradt s költői egyéniségén papi lelkének elhatározó bélyege ragyogott. Mindkét hivatásával Istent szolgálta. Néki boldogító kényszer volt az énekmondás. Szíve csordultig teli aranyserlegéből a művész-lélek törvénye szerint kicsordultak érzései és gondolatai, formát találtak, ritmussá váltak, zengő rímekbe szökkentek. Egyik szelidfényü kandallótűz a családi élet oltárán. Másik az emlékezés magas bércormán kigyulladó ódái lángoszlop, mely fénysugárral felhők kárpitjára rajzolja történeti nagyságok alakját. Később elfogy ajkán a világi ének. Képzeletének szárnyverése lassudik s boldogan megnyugszik a golgothai kereszt ölelésre tárult karján. Az isteni kegyelem magasságáról nézi a világot és ember-leiket, a bűnös botladozásokat és isteni megbocsátásokat. Tíz húru hárfája egyedül arról zeng, akinek jó dolog éneket mondani. Énekmondó leikéből 179 gyöngyszem
