Harangszó, 1931
1931-10-11 / 41. szám
HARANGSZÓ 323 1931 október 11. gait és jogát száz százalékkal tudja érvényesíteni s ugyanakkor példaadó abból a szempontból is, hogy bármely más felekezette) a teljes, fenntartás nélküli kooperációra mindig és minden körülmények között kész. A történelmi, felekezeti vonás benne az egységes keresztyénség vonásával egyesig. Egyszerűség és méltóság, amellyel Raffay püspök mindig képviselni tudja a. magyar protestantizmust. Az evangéikus püspöki kap megbízásából Kapi ééla dunántúli püspök szólt. „Történelmi, válságos időkben Budapesten püspöknek lenni történelmi'/hivatást és felelősséget jelent — mondotta Kapi püspök. Raffay Sándor száz veszedelem között képviselte ezt a történelmi feladatot és boldogók vagyunk, hogy benne a püspök és a lelkipásztor mindig elválaszthatatlan volt. Az unitárius egyház részéről Józan Miklós püspöki vikárius a felekezeti együttműködés apostolát méltatta Raffay Sándorban s az erdélyi testvérek örömének is kifejezést adott. Igen meleghangú beszédet mondott Ripka Ferenc főpolgármester. is, Budapest székesföv. részéről. Raffay'Sándor a szónokok üdvözlő beszédeire megindultan válaszolt, azután püspöki jelentését terjesztette elő. napon Isten igéjét az egybesereglett híveknek. Már a kora délelőtti órákban megindult £jcq$ői$égés .unnéfi^kye^ftehVblicsu- zott á nemesdörnölki egyházközség 193l szept. 20-án nyugalomba vonuló lélkipász>- torától, Nagy Sándortól, aki közel 55 évi áldásdús működés után utoljára hirdette e :Magy Sándor, áy, ééltdümötki létkész. közel-távolról a vándorlás az ősi artikuláris templomba, hogy a nagy, 12 politikai községre kiterjedő hívek serege még egyszer, Nagy Sándor nemesdörnölki ev. lelkész. utoljára meghallgassa agg lelkipásztorának búcsúszavait. Már tíz órára a nagytemplom zsúfolásig megtelt a hívek áhitatos seregével. A presbiterek a lelkészlak udvarán gyülekezve várták a szeretett lelkészt s úgy kisérték be az Úr házába. Az agg lelkipásztor az oltári szolgálatot az 50 éves lelkészi jubileumára ajándékozott bibliával a kezében végezte, a szószéken pedig Márk 12. 28. és következő verseiben foglalt igék alapján tartott tanítást a szeretetről. Összetartásra intette a ne- mesdömölki gyülekezetét. Világoljon a nagy parancsolat a filiákban, a családokban. Tegye őket erkölcsös tagjaivá az ősi gyülekezetnek. A szeretet emelte jobb kezét áldásosztásra, a szeretet adta ajkaira a szót, mikor feddett, mikor az igazság mellett bizonyságot tett. Ebből a szeretetből merítsen a gyülekezet olajat a világításhoz. Végül ősz Simeonként áldást mondott a gyülekezetre, az iskolákra, az iskolák vezéreire. Szem nem maradt szárazon, midőn az ősz lelkész ezen testamentumát a hívek lelkére kötötte. Istentisztelet után az egész ünnepi közönség részvételével ünnepi közgyűlés következett, melyét Kottái Vidos Dániel egyházközségi felügyelő nyitott meg. A búcsúzó lelkész visszapillantást vetett a múlt időkbe, mikor mint tapasztalatlan, fiatal lelkész elfoglalta állását 1876. dec. 29-én a nagymultú nemesdörnölki gyülekezetben boldogult Tóth János oldala mellett. Elfogult lélekkel foglalta el hivatalát, de bízott az Úrban, mert az Úr a gyengékben mutatja meg hatalmát. Fülébe csengett a bíztatás: ,Ne félj, mert én ' veled vágyók!“ Segédlpjkészi működése 2 >/a évig tartott. Az Isten megsegítette. A hívek serege méltányolta jó igyekezetét, mert nagynevű elődök: Miskcy Ádám, Perlaky Gábor, Hrabovszky A tieidnek sem. Simon is, András is nemsokára itthon lesznek s köszöntenek téged. — üh, hála az Úrnak. Nemhiába mondtam el rájuk Áron áldását. Megőrizte ,öket az Ür.. . — Kezét imára emelve folytatta: — Áldjad eh telkem az Urat és minden benső részem az Ő szent nevét.' — És a Mester? — kérdezte a Péter napa. — Igaz csakugyan, hogy keresztreszegezték s nincs többé? — Az előbbi igen, az utóbbi nem, — felelte nagyon komolyan Salome. — Vele csak az történt, amit előre megmondott, amit mi nem akartunk megérteni s közben azért kellett oly rettenetesen szenvedni. úgy tettek, mintha értenék. Nem akarták tovább fárasztani a nagy útról jövőket. — Térj most már pihenőre, kedves Salome! Holnap többet kérdezünk tőled. Az Úr áldjon meg azért is, amit eddig mondtál. ,—Csák még egyet, — kérte szinte gyermekies könyörgő hangon az öreg Jóna. — Ki volt az, akit a Mestertől jobbra feszftettek keresztre? — Az egy lator volt, aki a keresztfán megtért. — Hát még a keresztfán is lehet megtérni? — Lehet, még az utolsó pillanatban is. V. Az öreg Jóna csak nem nyugodott meg. Az, amit Salome bejelentett, nem következett be. Se Simon, se András, se Jakab, se János nem jöttek. Szégyelte már, hogy az útszélen várja őket a jövő-menők csúfjára — hiába. Megint inkább a tengerparton üldögélt a kalibában. Ott nem látta senki. Ott hangosan, öreg halászok módjára kibeszélhette gondolatait. — De, ha megjönnek is, mihez fognak majd? Azt, amit három éven át tettek, nem folytathatják. Ha visszatérnek régi mesterségükhöz, nem mutogatnak-e majd rájuk ujjal az emberek. Oh, az emberek olyan kárörvendők és irigyek! Sőt, az ő hálóikban az ezüst pikkelyes halak is azt ficánkolnák: „Na, most már lejebb adjátok? Most már mi is jók vagyunk tinek- tek, emberek helyett, halhatatlan lelkek helyett, elveszett juhok helyett, magunkfajta igénytelen halacskák?“ — Mi van az elveszett juhokkal? — kiáltott be mosolyogva Salome asszony a kalibába. — Semmi, semmi! — hárította el magától a szót az öreg Jóna. — Lejöttem ruhát áztatni, — sietett Salome értésre adni, hogy kész magára hagyni az öreg szomszédot. — Még benne van a húsvéti út pora. Eddig nem jöttem hozzá, hogy kimossam. — Jó, jó, csak tedd a dolgod! Nemsokára felhangzott a víz paskolása s Jóna nyugodtan folytathatta gondolatait öreg halászok módjára. — De mi lenne abból, ha folytatná a Názáreti munkáját? Szó se róla. ügyes gyerek ez a Simon. Tud beszélni, úgy, hogy az ember füle alig szabadul tőle. Andrásban is sok a nyájasság s találnak rajta szeretnivalót az emberek. De nem volt e különb mindkettőjüknél a Názáreti? Az még csodákat is tudott tenni. S aztán? Mi lett a vége? A kereszt. .. Bizonv mondom, az én Simonom három évig se vinné. András még inkább. De a fő éppen Simonra, Kéfásra van bízva. Elhiszem, hogy Salome nem nyugtalankodik. A fő nem az ö fiára van bizva, se a Jakabra, se a Jánosra ... És micsoda vég az: kereszten mee- halni! Inaz. hogy a próféták közül is a legjobbakat meggyilkolták. De hol van az az apa, aki ilyen sorsot kívánna a fiának? — Nem is az anának kell azt kívánni, — szólalt meg a kaliba bejárójánál Salome. Az öreg nem vette észre, hogv közben a víz lármája elhallgatott s így Salome mindent hallhatott. (Folytatjuk.)
