Harangszó, 1931
1931-09-27 / 39-40. szám
XXII. évfolyam. 1931 szeptember 2Ó. 38. szám. Alapította: KAPI BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos: Dunántúli Luther-Szövetség. As OmágoH Lather* Szövetség hivatalon lapja. Megjelenik minden vasárnap. Postacsokkszámla: 30.526. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. Sok jótéteményednél, Miket te vélem tettél, Uram, kisebb vagyok. A ,,Harangszó“ szerkesztő-kiadóhivatal a GYŐR II., Petőfi-tér 2. Előfizetési ára negyedévre 1 P 28 fillér, félévre 2 P 40 fillér. Egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel I0°/o-o8 kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba negyedévre 1 P 60 fillér. A jókedvű adakozó... II. Korinth. 1. 82. ,A nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. “ H ogyan szoktunk mi adakozni ? Okoz-e az adakozás nekünk is olyan örömöt, mint Macedónia gyülekezeteinek ? Nagy szegénységünk vájjon fokozza-e jószívűségünk gazdagságát ? ... Az igazi szeretet mindig jószivü; adományával nem keresi a maga hasznát, nem óhajt hírt, dicsőséget elérni; az igazi szeretet ajándékot oszt egyszerűen azért, mert tudja, hogy ez az Urnák parancsa s hogy mind a két kezével erre kér minket a Megváltó! Az igazi ajándékozás tehát mindig önkéntes; nem rábeszélésből, nem kényszerítésből fakad; a szeretet szívesen és gyorsan ad, ajándékát nem forgatja, „adom-nemadom“ módjára a kezében, hogy minden percben kisebb legyen az, mint téli időben a hólabda, melyet meleg markunkban tartunk . . . Gondoljunk azután arra is, hogy Isten nem pusztán az ajándékot, a pénzt várja tőlünk, de minden aranynál drágább valamit is: a szivünket. Isten nem a pénz nagyságát méri, hanem a szivünkbe néz és csak akkor gyönyörködik az ajándékban, ha hálás, hívő szivünk kényszerített jótevésre. Eszerint lesz adományunk; nagy, kicsi, vagy semmi, az Ur előtt. . . Azután óvakodjunk attól a téves gondolattól is, mintha adományainkkal érdemeket tudnánk szerezni Isten előtt, vagy mindjárt helyet biztosíthatunk magunknak a menyországban ... Oh nem 1 A segedelem nyújtásra egyedül a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak a kegyelme ösztönözzön. Jézus „gazdag lévén — szegénnyé lett miérettünk, hogy mi az ö szegénysége által meggazdagodjunk“... Ne azért tégy jót, mintha ezáltal megigazulást szerezhetnél, hanem inkább azért segíts, mert már megigazulást nyertél! Néked bűneid révén nagy adósság engedtetett el — siess, segíts te is másokon! Rajtad könyörült az Ur, hálából te miért nem könyörültél szolgatársadon ? . . . így lesz öröm az ajándékozás! Szegénységed igy fokozza jószívűséged gazdagságát... Atyám, a te kegyelmeddel maSzeptember a kapunyitogató hónap. Nevéhez egy új tanév és az Ősz kapujának feltárulása fűződik. Csodálatos két kapunak még csodálatosabb feltárulása! Az egyik: remekbe készült, virágfüzérrel bevont s a szeptember úgy pattantja föl, mint varázs-síp hagja mesebeli tündérvár aranykapujának szárnyait. A másik: fekete, nehéz temető- kapú. Sarkainak csikorgástól megborzong az emberi lélek. Az első megnyílását ujjongó baráti s odaadó nevelői szivek boldog „Isten hozott“-ja kiséri. A másikét tovaszálló vándormadarak panaszos búcsúkiáltásai követik. Az egyik mögött kipihent, szomjas lélekszántóföldek megszámlálhatatlan sokaságú — kisebb-na- gyobb — pásztái sorakoznak. Tett- rekészség, termésre-buzdulás, komoly nekiszántság feszíti a lélekrö- göket és mohó barázdák új, gazdag aratás reménységének indulóját harsonázzák. A másik kapú mögött beláthatatlan nagy, szívszomorító ravatal fogadja a belépőt, melyen a nyár ezermillió élete van kiterítve. A raradj velem, hogy örömmel segítsek és ne szeressek csak nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal!... „E világi jókban, akinek van bősége S nem könyörül azon, kinek nagy a szüksége, Az rossz akarója felebarátjának S megrontója az Ur Szent akaratának. * * Aki azt megvárja, hogy öt a szegény kérje, Megvédeni nem siet, hogy őt kár s baj ne érje. És nem előzi meg keservét, bánatát: Az nem szereti még A felebarátját.“ Ámen. * vatal körül a sápadt szeptemberi napsugár fehér Őszirózsa-fáklyákat gyújtogat és titokzatos kezek re- megöfejü krizantémoktól koszorúkat fonnak. Fákról leernyedő levelek halk zizegése s avarbahulló virágok utolsó sóhajtásai szolgáltatnak gyászmuzsikát a hatalmas temetéshez. A tanév kapuja mögé örömtől ragyogó orcával tekintünk. A sokezer ígéretes lélekszántóföldet látva, büszkeség duzzasztja kebelünket. Dáriusnak, Hannibálnak érezzük magunkat, mert ráeszmélünk arra, hogy mérhetetlen kincs van a birtokunkban és egy győzelmesen előretörő hadsereg felett rendelkezünk. Örvendező szívünk bizodal- mas imádságba csordul: „Hiszek egy Istenben, Hiszek egv hazában,... Hiszek Magyarország feltámadásában!“ Az Ősz kapuját földrehorgasztott fővel lépjük át és tört szívvel, szegényen, kifosztotta!! állunk meg a nagy ravatal mellett. Lelkűnkben felkomorlik az „én“ elmúlásának ólmos gondolata és temetési énekre nyílik meg ajkunk: „Szemem akármerre vetem, Látom, csak árnyék életem. Éltem, Éltem AkárKapunyitogató szeptember. Irta: Kuszák István.
