Harangszó, 1931
1931-09-06 / 36. szám
1931. szeptember 6. HARANGSZÓ Ü m I m *É s í a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, én érettem Isten előtt. (Rom. 15, 30.) Lehajtott fejem felemelem s míg arra gondolok, hogy imádkoznak érteni, megtelik a szívem a legyőzhetetlen emberek erős biztonság- érzetével. Imádkoznak érteni! Ez végül hatalmas elkötelezés is. Krisztus imádkozik értem. Szabad-e nekem megakadályoznom azt, hogy az Atya meghallgassa a fia imádságát? Merhetem-e magamra vállalni annak a felelősségét, hogy diszkreditálom a Krisztus igazmondását az ő imádságának biztos meghallgatását illetőleg? Emberek imádkoznak értem. Le- het-e nekem azzal fizetni nékik értem imádkozó szeretetükért, hogy elrabolom tőlük azt az örömöt, amit az értem mondott imádságuk meghallgatása fölött éreznének? Van-e nekem jogom megingatni őket istenhitükben és imádkozó békességükben? Nem lehet, nem szabad, nincs jogom, nem merem meg nem csinálni azt, amit Istentől kérnek nekem, amiért imákoznak értem. Ezen a nyáron magamon tapasztaltam mindezt. Künn voltam Finnországban a felébredtek viipuri-i nagygyűlésén. A régi viipuri-i várerődben 8000 evangélikus ember volt együtt. Eljött a zárógyűlés s egyszerre csak az utolsó imádságban elkezdtek — Neked is hoztam valamit, édes fiam. Elővette a másik irást. — Éhben az írásban az áll, hogy őfelsége téged nemesi rangra emelt, örökösömmé tesz a Csepreghy-Csemez kettős név viselésével. Itt van, tedd el. Csemez átvette az iratot. — És — és az apa nem ád még valamit a fiának? Csepreghy elértette a kérdést. Kézen fogta a leányát. — De igen, adok, fiam. A legdrágább kincsemet adom neked. Zálogba adom, jól vigyázz rá! Még a sírból is számon kérem tőled. A fiatalok összeölelkeztek. — Megőrzőm, édesapám; mint a lelkem üdvösségét. S majdan visszaadom odaát a mennyországban. Máté halkan suttogta: — .Lesz még viszontlátás. — Igen, lesz. Onnan jövünk, az édesanya sírjától. S most már imádságos lélekkel járulok én is az Úr elé. Mindnyájan könnyeztek. Aztán Máté szólalt meg: imádkozni értünk magyarokért. Végigzengett a hatalmas várerőd sáncai között az imádság érces hangja. Visszhangoztak bele a város falai s én szívszorongva éreztem azt, amit most szerettem volna elmondani néktek; Imádkoznak értem! Imádkoztak a magyar nép lelki felébredéséért. Kérték az Istent, hogy próbáljon minket szelíden felébreszteni, mint a reggeli napsugár az alvó embert, vagy az édesanyja csókja az iskolás gyermeket. De ha nem mozdulunk, akkor rázzon meg, üssön, verjen, míg csak fel nem ébredünk, mert a felébredés mindennél többet ér. 8000 térdepelő, hivő ember imádkozott a magyar nép felébredéséért, az én felébredésemért, az én megtérésemért. Két képet közlök itt erről az imádkozásról. Nézd meg jól s mondd: Nem lehet, nem szabad, nincs jogom, nem merem meg nem csinálni azt, amiért imádkoznak értem! Meg kell térnem. Téríts meg engem, Uram, hogy megtérjek. Túróczy Zoltán. A dicsőség felé ... Máté ev. 20:”. „Jézus pedig felelvén monda: Nem tudjátok, mit kértek . . .“ M ondd, hogy ez az én két fiam üljön a Te országodban egyik jobbkezed felöl, a másik balkezed felöl . . .“ Jánosnak és Jakabnak az édesanyja fordul ezzel a kéréssel a Mesterhez. Jézus röviden így felel: — Egy kérésem van, tekintetes uram. Ma hétfő van. Megtarthatjuk vasárnap az esküvőt? — Meg. Hazajövet fenn voltam a megyénél s a vicispánnál megszereztem a dispenzációt. Tehát nincs akadálya. Ha csak a fiatalok . . . — Akkor tehát én adom össze a fiatalokat. — Rendben van. Aztán tisztelendő uram átengedi helyét a Gabinak s velem fog lakni. Mi ketten öregek majd csak megleszünk valahogy.- Nem bánom, tekintetes uram. De Etelka velünk jön? Az élénken tiltakozott. — Hogy is ne! Nem megyek biz én. Itt maradok Ellánál. Mi ezt már rég elintéztük. Ugye Ella? Ella keblére ölelte. — Igen. Etelka velünk marad. Máté haragos arcot vágott. — Akkor csak egy feltétel mellett megyek! Csepreghy nevetett. — Milyen feltétel mellett? 291 „Nem tudjátok, mit kértek . . .“ nem tudjátok, hogy az én országom a kereszt-birodalma és ott a Gol- gothán jobb- és balkezem felől egy-egy gonosztevőnek lesz helye... „Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom? . . .“ És amikor erre a súlyos kérdésre a tanítványok bátor igennel válaszolnak, Jézus tovább folytatja nagy tanítását imigyen: Azt megengedem hát, hogy velem együtt szenvedjetek, utánam jöhettek a halál szakadékán is, de azt egészen az én meny- nyei Atyámra hagyom, hogy ki üljön a menny dicsőségében az én jobb- vagy balkezem felöl .. . Kövessetek csak, még ha úgy fordul, a szenvedések vándorútján is, felejtsétek el a nagyravágyás önző gondolatait... ne ezen az úton akarjatok megközelíteni, a szenvedések köves ösvénye vezet a dicsőség felé! .. . Ugyanezt mondja nekünk is az Úr ma is, valahányszor elfelejtjük, hogy sok nyomorúságon keresztül kell minékünk az Istenországába bejutni, hisz akit az Isten dicsőséggel akar megkoronázni, azt sokszor előbb megalázza. Emberi képzelődésünk fellengzö gondolataiba, szívünk nagyravágyó törekvéseibe ma is sokszor ezt kiáltja az Úr: Tudtok-e velem szenvedni?... Ezért van annyi harcunk, siralmunk és leverettetésünk, hogy végre, mint Isten gyermekei, minden csalódásunk, földi reményeink és terveink összeomlása után alázatosan, csendesen csak egyet kérjünk: Uram, — Azzal a feltétellel, hogy ezek itt ni — s a többiekre mutatott — hetenkint legalább kétszer eljönnek hozzánk. S ha ennek nem tesznek eleget, akkor . . . akkor... — Mi legyen akkor? — Akkor ágyúval lövetünk rájuk! Hangos lett a szoba a boldog emberek kacagásától. Csepreghy kezet nyújtott. — lit a kezem, hogy megtesszük! Etelka szólalt meg. — Hát a Bódi mikor jön hozzánk? Máté Csepreghyre nézett. — Amikor a tekintetes úr befogat. Mert hát gyalog ezután már nem járhatok! Ella apja nyakába karolt. — Édes apus, ugy-e sokszor eljöttök? Csepreghy szeretettel vonta magához a leányt. — Sokszor, kicsi leányom, igen sokszor itt leszünk. Hétköznap is és minden vasárnap, meg ünnepnap nálatok ebédelünk. Látni akarom az én kis, boldog zálogomat. — Vége. —
